Századok – 1977
Történeti irodalom - Kiss György lásd Gergely Ferenc - Kovács Endre: Szabadságharcunk és a francia közvélemény (Ism. Perlusz Katalin) 1061/V
1062 TÖRTÉNETI IRODALOM francia visszhangjának részletesebb, pontosabb történetét. Monográfiájának céljául azt tűzi ki, hogy a magyar forradalomról és szabadságharcról Franciaországban alkotott különböző vélekedéseket történetiségükben, változásukban mutassa be, ahogyan a korabeli lapokban tükröződtek. Figyelembe veszi azt a tényt, hogy a magyar események megítélése nagy mértékben függött a francia belpolitikai élet és az európai nemzeti mozgalmak alakulásától is. A szerző nem vállalkozik a francia közvélemény egészének, annak minden árnyalatának bemutatására. (A témában egyébként is további kutatásokat tart szükségesnek.) A forradalom időszakának csak legjelentősebb — így is roppant terjedelmű — sajtóanyagát tekintette át, aminek alapján az európai mozgalmak megítélésére vonatkozóan két világosan elkülöníthető vélemény csoportot különböztet meg. A konzervatív, reakciós nézeteket képviselő lapokét, amelyek eleve ellenszenvvel néztek minden forradalmi mozgalmat, és az abszolutista hatalmakkal megegyezésre törekedtek. Homlokegyenest ellenkező álláspontot fejeztek ki a republikanizmus, a demokratizmus, a kispolgári szocializmus különféle irányzatainak véleményét tükröző lapok. (Utóbbiakat összefoglalóan baloldali sajtónak nevezi a szerző, hangsúlyozza azonban, hogy a baloldal maga sem volt egységes, így a magyar kérdés megítélésében is komoly nézetkülönbségek mutatkoztak.) A baloldal sajtója rokonszenvezett az európai társadalmi-nemzeti mozgalmakkal, a nagy francia forradalom eszmei örökségéhez kívánt visszatérni, amikor követelte a kormánytól e mozgalmak támogatását. A francia közvéleményt befolyásoló tényezők között ott szerepeltek a Párizsban élő kelet-közép-európai emigráns csoportok sajtókiadványai, melyek általában szimpatizáltak a nemzeti mozgalmakkal, de a magyarságban csak az elnyomó nemzetet a szláv és román népek érdekeinek elnyomóját látták. E lapok közül a Szláv Társaság kiadványának, a La Pologne-nak vélekedését követhetjük nyomon Kovács Endre munkájában. A magyar kérdés megítélését európai összefüggésbe helyezendő, a szerző könyvének első fejezeteiben a kelet- délkelet-európai mozgalmak francia visszhangjával foglalkozik. A francia kormánytól nemcsak a magyar forradalom remélt támogatást. Joggal bízott ebben a Párizsban élő lengyel emigráció, hiszen a lengyel üggyel régóta rokonszenvezett a francia közvélemény. A moldvai, havaselvei fejedelemségek francia eszméken nevelkedett forradalmárai ugyancsak Franciaország segítségét várták, legalábbis diplomáciai lépéseket a fenyegető orosz invázióval szemben. A baloldali sajtó már ekkor felhívta a figyelmet az orosz veszélyre, mely a román fejedelemségek elfoglalása esetén egész Európát, tehát Franciaországot is fenyegetheti. A hivatalos francia álláspont, hűen az Európa kormányaihoz intézett 1848. március 2-i nyilatkozathoz, nem kívánt háborúba keveredni a forradalmi eszme terjesztéséért, s bár maga is tartván az orosz agressziótól, ezt az Oroszország irányába mutatott lojális külpolitikával óhajtotta megelőzni. Az 1831-es felkelés óta nagy rokonszenvvel kezelt lengyelek ügyének elejtése mindennél jobban bizonyította, hogy a nemzeti mozgalmak támogatása nem „érzelmi kérdés". A hatalomra jutott burzsoázia saját hazájában, Franciaországban sem nézte jó szemmel a baloldal forradalmi mozgolódását, természetes tehát, hogy külpolitikájában ugyanezt az elvet követte. A francia baloldal az európai demokratikus függetlenségi mozgalmak eseményeire való reagálását mindenkor szorosan összekapcsolta a francia belpolitika bírálatával, illetve ezektől a mozgalmaktól maga is erősítést szeretett volna
