Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

173 TÖRTÉNETI IRODALOM A KPD vezette általános sztrájk elsöpörte a Cuno-kormányt (59. dok.: KPD felhívás) és ebben a kritikus helyzetben alakult meg a „nagy koalíció", amely a monopolisták és a junkerek" hatalmának fenntartását célozta (58, 60. dok.: Stresemann nyilatkozat és feljegyzés). 1923 őszén akut forradalmi válság alakult ki, amelyben a dolgozók ismét munkás-paraszt kormány alakítására törekedtek (62, 64. dok.: KPD felhívás, munkásszervezetek programja), a Stresemann-kormány pedig az egész erőszakapparátust mozgósította az újabb forradalmi fellendülés elfojtására (65, 66. dok.: von Seeckt kormányprogramja, határozat a szászországi munkáskormányról); legfontosabb intézkedése a felhatalmazási törvény meghozatala volt (63. dok.). A reakciós erők felülkerekedését elősegítette a jobboldali szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők magatartása, így a nagyburzsoázia megtalálhatta az érdekeinek megfelelő kivezető utat a forradalmi krízisből (68. dok,: von Seeckt rendelkezése). 1924-1929 A 20-as évek közepétől az 1929-es válságig tartó időszakot a kapitalizmus viszonylagos stabilizálódásával jellemezzük. Ez azt jelenti, hogy a világháborút lezáró békerendszer és a forradalmi mozgalmak apálya következtében időlegesen megszilárdult a burzsoázia uralma, de az imperializmus belső ellentmondásait nem oldották fel, csupán az ellentétek újabb kiéleződését tolták ki néhány évvel. Ebben az időszakban lépett fel Németország nyíltan a versailles-i békerendszer megváltoztatásáért, saját nemzetközi egyenjogúságáért, amelyet elősegített a többi imperialista nagyhatalommal közös szovjetellenessége (3, 6, 8. dok.: Dawes-terv, Schacht a gyarmatosításról, a kormány a népszövetségi tagságról). Ebben az értelemben sikerként könyvelhették el a locarnoi konferencia eredményét (21-23. dok.: a konferencia dokumentumaiból). Ezzel párhuzamosan természetesen nem adták fel európai hegemón szándékaikat sem, sőt most láttak lehetőséget a kibontakozásra (11. dok.: Stresemann titkos emlékirata). A relatív stabilizálódás anyagi fedezetét a háborús és inflációs nyereségek, de főleg az amerikai és részben angol finánctőke hatalmas kölcsönei biztosították (27, 30. dok.:gazdasági emlékiratok). A termelés és a tőke koncentrációja óriási lépésekkel haladt előre, a konszernek példátlan befolyásra tettek szert (39. dok.: újsághír az acéltröszt megalapításáról). A termelés kapitalista úton történő racionalizálásával és intenzitásának növelésével a kizsákmányolás jelentős növekedését érték el. A munkásság ezekben az években is határozottan védte kivívott pozícióit és fellépett az egykori uralkodók vagyonának kártérítés nélküli kisajátításáért (31-33, 41. dok.: KPD-felhívásök). A 20-as évek közepén már jelentkezett a szándék a diktatórikus kormányzásra (40. dok.: Hindenburg beadványa), az évtized utolsó harmadában pedig már a fasiszták is rpegjelentek a politikai élet színpadán (Hitler memoranduma Kirdorfhoz - 49. dok.). Hiába vette fel - egyedül következetesen - a harcot a KPD a szélsőjobb ellen (46, 50, 53. dok.: KPD felhívások), a nyílt reakciós tervek egyre szaporodtak (54, 57. dok.: a Német Védegylet emlékirata Európa újjárendezéséről, Hugenberg cikk). A jobboldali szociáldemokrata és szakszervezeti vezetők megalkuvó álláspontja nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a viszonylagos nyugalom éveiben a német imperializmus és militarizmus újból felkészüljön agresszív terveinek végrehajtására (48, 61, 62. dok: SPD párthatározat), amelyhez a tőkés világ egyik legnagyobb hatalmának szövetségét is kereste (66. dök.: Hugenberg felhívása az USA-hoz). 1929-1933 A viszonylagos stabilitás éveire a pusztító válság időszaka következett.. A gazdasági, majd politikai krízis leküzdésének fő formáját a válság terheinek áthárítása jelentette a dolgozók vállára, tömeges elbocsátásokkal, rövidített munkaidővel, a bérek, fizetések, szociális szolgáltatások radikális leépítésével és az adóterhek állandó fokozásával. A belpolitikát a demokratikus jogok felszámolása, a militarizmus erősítése és a fasiszta terrorszervezetek támogatása jellemezte (7, 8, 10. dok.: rendelet a parlament feloszlatásáról, a Német Nemzeti Néppárt iratai az NSDAP-vel való együttműködésről, angol diplomata a nácik választisi sikereiről). A gazdasági vezetők és a polgári politikusok már nyíltan szövetkeztek a szélsőjobboldali erőkkel és készültek hatalomra juttatni azokat (13, 14, 16. dok.: Hugenberg levele, közvéleménykutatás, Schleicher rendelete). A baloldal elleni harchoz támogatást kaptak a többi imperialista hatalomtól is (24. dok.: Lloyd-George nyilatkozata).