Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
172 TÖRTÉNETI IRODALOM Az első dokumentumok a forradalmi Oroszországból származnak (1., 2. dok.: felhívás „Oroszország polgáraihoz", a bekéről szóló dekrétum) illetve a forradalom németországi visszhangját tükrözik (3-6: dok.: újságcikk. R. Luxemburg levele, Becher vers). A következő iratok a német reakció álláspontját mutatják a belpolitikai és az Oroszországgal kapcsolatos külpolitikai viszonyokat illetően (7-11. dok.: Hindenburg levelek, a breszt-litovszki béketárgyalásokról). A béketárgyalások körüli vitákat szemléltetik a 12, 14, 19-es dokumentumok, míg a munkásság fokozódó küzdelmeit mutatják be az 1918 tavaszán kelt 13,15-18. iratok (Ebért és Scheidemann nyilatkozata, sztrájkkövetelések). A német imperializmus a győztes orosz forradalom és a fenyegető belső helyzet ellenére sem adta fel szándékát nagyhatalmi állásának kiharcolását illetően (23, 26-29. dok.: hadicélok 1918-ban, Ballin tengernagy javaslata). A legfontosabb esemény azonban mégis a forradalom volt, így a dokumentumok csaknem fele ebből az időből származik. A forradalom elindítói a kiéli matrózok voltak. Példamutatásuk és felhívásuk nyomán (38. dok.) az ország nagyvárosaiban követték őket (39, 41. dok.: a stuttgarti munkás- és katonatanács követelései, a Spartacus csoport felhívása). A jobboldali szociáldemokraták (44. dok.: Fr. Ebért felhívása) és a kommunisták álláspontja (45. dok.: K. Liebnecht feltételei a kormányban való részvételhez) élesen különbözött egymástól. Az előbbiek a hadseregvezetéssel fenntartották a kapcsolatot (47. dok.: W. Groener vallomása), a császárság nem volt tovább tartható, de miniszterei hivatalban maradhattak (50. dok.: a népküldöttek tanácsának határozata). A kommunisták harcának szervezése nagy erővel folyt (56-59. dok.: R. Luxemburg cikkei) és míg fontos döntéseket hoztak (67, 68, 71. dok.: a katonai parancsnoki hatalomról, a szocializálásról), a reakció már a fegyveres leszámolásra készült (61. dok.: Schleicher'levele). A különböző árnyalatú polgári pártok újjáalakulásáról tanúskodnak választási felhívásaik (72, 76. dok.). Rendet és biztonságot követelnek, valamint leszámolást a forradalmi munkássággal (81, 82, 85. dok.: a birodalmi kormány felhívása, Noske felhívása). A következő dokumentumok már a berlini és más vidékeken folyó végső harcokról adnak hírt (86, 89. dok: Rote Fahne újságcikk). 1919 márciusában Moszkvában megalakult a Kommunista Internacionálé, amelynek határozataival itt is találkozhatunk (95, 96, 98. dok.: határozat a megalakításról, irányelvek a KI számára). A dokumentumok sorát Lenin üdvözlő távirata zárja, amelyet a müncheni tanácsköztársaságnak küldött (103. dok.). A függelékben időrendi táblázat foglalja össze a legfontosabb eseményeket, a parlamentben és a kormányban bekövetkezett változásokat, a népmegbízottak és az I. birodalmi tanácskongresszus küldötteinek összetételét, a nemzetgyűlési választások eredményét. A további tájékozódást statisztikai adatok és személynévmutató segíti. 1919-1923 A második füzet azokat az éveket fogja át, amelyek végén a forradalmi válság időszaka lezárul és a kapitalizmus viszonylagos stabilizálódásáról beszélhetünk. A német kommunisták célja ekkor munkás-paraszt kormány alakítása volt. A reakció pedig arra törekedett, hogy a forradalom által megingatott hatalmát polgári-parlamentáris államhatalom kiépítésével újból megszilárdítsa, a forradalom demokratikus és szociális vívmányait felszámolja (5, 6. dok.: alkotmány, a nagyiparosok allasfoglalása az üzemi munkástanácsokról). A weimari alkotmány viszonylagos haladó voltát a polgári pártok és a szociáldemokraták parlamentáris illúziók keltésére használták (38. dok.: SPD program). A versailles-i békeszerződés rögzítette az új erőviszonyokat, nem érintette viszont a militarizmus alapjak, ezért csak tüneti kezelést nyújtott (3, 4. dok.: a hadvezetés a német politikáról, részlet a szerződésből). A szélsőjobboldali erők már a Kapp-puccsal megkísérelték a katonai diktatúra megteremtését, amit csak a munkásosztály határozott fellépése akadályozott meg (10, 12, 13, 19. dok.: gazdasági vezetők levelei, munkásfelhívások). A német nagyburzsoázia, hogy politikai elszigeteltségéből kitörjön, kénytelen volt nyílt szovjetellenességét feladva a rapallói egyezményt megkötni (43-45. dok.: a szerződésből, W. Pieck beszédéből, Wirth kancellár nyüatkozata). Ezzel párhuzamosan kísérletet tett az első világháború rá nézve hátrányos következményeinek megváltoztatására, ami a Ruhr-konfliktusban végződött (51,54, 55. dok.: újságcikk, a KPD felhívása).
