Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
169 TÖRTÉNETI IRODALOM értékű filmek tárolás-módszertanának elsőrendű szakértője - a romlékony filmnyersanyagok konzerválásának technológiai nehézségeitől kezdve az archiválás és a katalogizálás módszertani irányelvein és buktatóin át sorraveszi mostanában izmosodó szakmája minden fontosabb metodológiai kérdését. Teoretikusabb igénnyel lép fel a következő fejezet két tanulmánya. William Hughes történészprofesszor és filmelőadó az amerikai Essex Community College-ben, s mint ilyen a kevesek egyike, akik a film történelmi forrásértékéről hitelesen értekezhetnek. Igen kiterjedt anyag ismeretében finom elemzést ad a film sajátos nyelvéről, a filmen rögzített jelek dekódolásának és történész szemmel történő interpretálásának elveiről és szempontjairól. Külön foglalkozik a híradó- és dokumentumfilmek, illetve a játékfilmek történettudományi hasznosításának módszertanával. Az első kategóriát illetően több érdemi forrásértéket említ. A híradók és más filmdokumentációk jó, bár részleges forrásai az eseményeknek és hőseik sorsának. Híven tükrözik azt is, hogy mennyit láthatott ezekből az emberekből és eseményekből a közönség és így tájékoztatnak a filmet finanszírozó szervezetek motívumairól, „ideológiájáról". Lényeges értéke a dokumentumfilmeknek, hogy saját műfajuk történetéről, illetve egy-egy korszak kulturális összteljesítményéhez való viszonyukról is szolgáltatnak ismereteket. Tudósítanak a filmkészítők (rendezők, producerek, operatőrök) nézeteiről, gondolkodásmódjáról, szándékairól, s így nemcsak a filmesek, hanem egész értelmiségi rétegek beállítottságáról. Végezetül a filmek révén máshonnan aligha beszerezhető, igen értékes adalékokat nyerhetünk a filmcenzúra működéséről, s így a kormányzati hatalom birtokosainak szemléletmódjáról, az ellenfélként tekintett vagy veszélyként kezelt politikai és társadalmi kérdésekről. Hughes ezek után a játékfilmmel mint a tömegkultúra jellegzetes termékével foglalkozik, aminek révén az egykorú nézőközönség attitűdjeihez, leplezett - vagy nem is felismert - kulturális értékrendjéhez is közelebb juthatunk. Tanulságos Hughesnak a Hollywood-i filmiparróladott társadalom- és ideológiatörténeti értékelése is. Hughes elméleti fejtegetéseit Marc Ferro egyetlen filmről készített, igen alapos elemzése példázza. A szerző (a párizsi École Pratique des Hautes Études tanára) az 1930-as évek reprezentatív szoyjet játékfilmjét, a „Csapajev"-et veszi bonckés alá, s a filmalkotást mint az adott időszak szovjet társadalmának és ideológiájának jellemző termékét értelmezi. Megkülönböztetett figyelmet érdemel a kötet harmadik fejezete, melyben Nicholas Pronay színvonalas tanulmányát közli a szerkesztő. A magyar származású kutató a Leeds-i Egyetem történelemtanára, s egyben régóta maga is aktív filmes. Egyik úttörője a film és történész közötti kapcsolat kiépítésének, melyhez tanulmányaival, kísérleti oktatófilmjeivel nagy mértékben hozzájárult. Itteni írása („A híradó: az aktualitás illúziója") tulajdonképpen a filmhíradó brit társadalomtörténete, a századfordulós kezdetektől egészen a televízió okozta pusztulásig. Ez a tanulmány kitűnő példaként szolgálhat arra is, hogyan lehet egy-egy filmműfajt mint érdemi történeti forrást hasznosítani. A komparatív közelítésű, igen széleskörű film- és írásos fonásanyagra épülő tanulmány nemcsak a - korszerű - filmtörténetnek, hanem a 20. századi brit politika- és társadalomtörténetének is nyeresége. Érthető módon a kötet utolsó fejezete a legterjedelmesebb. Itt sorakoznak ugyanis a füm és történelemtanítás, illetve film és ismeretterjesztés kapcsolatát tárgyaló cikkek. Smith minden iskolatípust sorravesz, az egyetemektől a „mindenki iskolájáig", a televízióig. Két témakörben párhuzamosan szólaltat meg filmrendezőt és történészt, evvel is hangsúlyozva e területek jelentőségét s az itt felbukkanó ellentmondásokat. A történészek által készített filmek problémáiról Rolf Schuursma Utrecht-i filmigazgató és John Grenville Birmingham-i történészprofesszor mondja el gondolatait. Az írásokból kitűnik, hogy az utóbbi években számos film készült kifejezetten történészek irányításával, a British Inter-University History Film Consortium (Brit Egyetemközi Történeti Filmkonzorcium) égisze alatt. Ezt a szervezetet 1967-ben hozta létre hátom egyetem (Leeds, Reading és Nottingham) történelem tanszéke, s az idők folyamán egy sor más brit felsőoktatási intézmény csatlakozott a kezdeményezéshez. így születtek meg a kifejezetten felsőoktatási célt szolgáló filmösszeállítások, mint a The Munich Crisis (A müncheni válság, 1968), majd a The End of Illusions: from Munich to Dunkirk (Az illúzió vége: Münchentől Dunkerque-ig, 1970), a The Spanish Civil War (A spanyol polgárháború, 1973), az Introduction to Palaeography (Bevezetés a paleográfiába, 1974), a The Winter War in its European Context (A téli háború európai összefüggésben, 1974), vagy a Neville Chamberlain (1975). Az így elkészült alkotások a történészképzés módszerei integráns részévé váltak, sok esetben ellensúlyozva a verbális ismeretátadás sokat kárhoztatott egyoldalúságát. Elegyedik
