Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
170 TÖRTÉNETI IRODALOM bennük filmhíradó és szakmai kommentár, játékfilmrészlet és fényképsorozat, térképelemzés és hangdokumentum. Hangsúlyozom, hogy itt az egyetemi oktatóknak döntő szerep jut a filmek létrehozásában, amihez a technikai feltételeket is sok esetben maguk az égyetemek biztosítják, többé-kevésbé jól felszerelt audio-vizuális központjaik révén. Szorosan kapcsolódik e témakörökhoz Arthur Marwick professzornak, az Open University tanárának írása, „A film az egyetemi oktatásban", melyet Bryan Haworth „Film az osztályban" című cikke követ. A történészképzés és az iskolai tanítás egyképpen szenved „az írott szó zsarnokságától" (Haworth) - ez a két történelemtanár egybehangzó véleménye, s ellenszerként minden szinten a filmek beépítését sürgetik az egyetemi és iskolai oktatás programjába. Haworth, aki a Padgate College of Education vezető történelemtanáraként közelről ismeri az angol iskolai történelemtanítás minden gondját-baját, a filmben hatékony eszközt lát a hagyományos (szóbeli) tanítási módszerekkel szemben intakt, vagy nehezen megközelíthető diákréteg történelmi érdeklődésének felszítására. Marwick professzor viszont éppen a leendő iskolai történelemtanárok „filmtudásának" kiépítése érdekében veszi szemügyre a filmek képzésmódszertani integrációjának lehetséges típusait. A televíziós ismeretterjesztés égető - és milliókat érintő - metodikai problémáit veti fel a kötet utolsó két, egymásnak felelgető tanulmánya. Itt is történész (Donald Watt, a London School of Economics egyetemes történész professzora) és filmszakember (Jerry Kuehl, a londoni Thames Television producere) vitáznak egymással, s bár közös ügyért, a képszerű és mégis hiteles televíziós ismeretterjesztésért érvelnek, ki-ki a maga argumentumait sorakoztatja fel. Watt professzor csattanóan szellemes és éleselméjű vitacikke szerint a történész a tv-vel szemben számos oknál fogva érez fenntartásokat. A televíziós ismeretterjesztés, mondja, mindig képzett, de általában kicsit elavul tan képzett és előítéletektől béklyózott szakemberek kezében van. Emellett a pénzügyi lehetőségek időbeli korlátokat is emelnek: nem jut elég idő az elmélyült munkához. Ritka dolog, hogy egy-egy történelmi filmsorozat forgatócsoportja huzamos ideig együttdolgozzék, s így a filmek készítésekor kimunkált know-how a csoport szétesésével együtt veszendőbe megy. A brit - és általában a nagyobb országokban működő — televíziós csatornák közötti verseny sokszor tudatosan lehetetlenné teszi egy-egy nagy fáradsággal készült film vagy sorozat eljuttatását a közönség egészéhez, melyet megoszt egy éppen azonos időpontra helyezett, vonzó műsor a másik csatornán. Súlyos gond a műsorok előre — és igen szűken - kiszabott ideje, amely „kényszerzubbonyba" bújtatja a feldolgozandó témákat, eredendően túlzott szelektálásra késztetve a filmeseket. A legsúlyosabb problémának azonban Watt professzor a közönség érdeklődési szintjének alábecsülését, a műsorok „olcsóságát" tekinti, amely .Jóindulatával" csak kárt csinál. Itt veti fel a szerző a történeti tv-műsorok szakszerű kritikájának szinte teljes hiányát is: szerinte a mai tv-kritikus olyasmit kénytelen tenni, mintha egy komoly sajtóorgánum könyvrovatában ugyanaz a recenzens értékelné Churchill háborús emlékiratait, aki a Micimackót szokta ismertetni. Watt nagyon őszintén taglalja a történelmi tv-filmekben szakértőként közreműködő történészek nehéz helyzetét. Aki ugyanis ilyesmire „vetemedik", azt szakmai kollégái általában a film egészéért kárhoztatják, pedig a leggyakrabban alig-alig jut érdemleges szerep számára a program megvalósításában. A televíziós szakma nevében Jerry Kuehl válaszol. A The World at War (A világ háborúban) című, hangos sikerű tv-sorozatának tapasztalatairól beszámolva megvilágítja a fentieket a producer oldaláról is. Mondanivalójának lényege, hogy a televíziónak a nem - vagy alig - olvasó emberek millióihoz kell eljuttatnia a történelmi ismereteket, képi eszközökkel, kevés kommentárral, a lényeg tömör összefogására és átadására törekedve. A televíziós történelemműsor nem történészekhez szól, érvel Kuehl, tehát nem a történelem szakemberei számára kell újat mondania. A nézők leveleiből, a közönségvisszhang jeleiből úgy ítéli meg, hogy a második világháborúról szóló sorozat a brit nézősereg legnagyobb része számára még a szakembertől bírált formájában is számos revelációt tartalmazott, így például azt, hogy a Szovjetunió milyen mértékű szerepet játszott a szövetségesek győzelmében (kevesen ismerték a szovjet emberveszteségek tényleges számadatait, a szovjet hadipotenciál reális dimenzióit, a Vörös Hadsereg valódi történeti szerepét stb.). Nincs terünk rá, hogy bővebben szemlézzük e bizonyára nálunk is sokakat érintő vita érveit és ellenérveit. Talán mód lesz rá, hogy a kötet leginkább érdeklődésre számot tartó írásait magyarul is viszontlássuk előbb-utóbb, például egy mind esedékesebb módszertani tanulmánygyűjtmény lapjain. Ahol bizonyára szívesen olvasnánk néhányat a kötet jelentékeny bibliográfiájában felsorolt cikkek, tanulmányok közül is, melyek egy izgalmas jelenségkör mind kiterjedtebb irodalmának törzsanyagát
