Századok – 1977

Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III

168 TÖRTÉNETI IRODALOM PAUL SMITH (ED.): THE HISTORIAN AND FILM (Cambridge University Press, 1976. 208 1.) A TÖRTÉNÉSZ ÉS A FILM ,A könyvnek nincs dedikációja. De ha lenne, ahhoz a sok nemzetiségű, növekvő történészlevéltáros csapathoz szólna, amelyik a legutóbbi esztendőkben rendezett 'film és történelem' tanácskozásokon nem csupán hozzáértését, hanem baráti körét is gyarapította." Paul Smith szerkesztői előszavának igaza van: a filmhívő történészek az utolsó évtizedben maroknyi szektából bevett felekezetté léptek elő, s nemcsak számuk, de jelentőségük, befolyásuk is növekedett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az előttünk fekvő kiadvány: a kísérletekért ritkán síkra szálló Cambridge-i egyetemi kiadó hajlandó volt publicitást nyújtani e néhány éve még avantgarde témakörnek, s a viktoriánus politikatörténet jónevű kiadója, a londoni King's College tanára, Paul Smith vállalkozott rá, hogy kötetet szerkesszen a szerteágazó témakör sokféle szakértőjének írásai számára. De a szerzők névsora is rangos bizonyíték: az angol, francia és holland egyetemi tanárok, filmrendezők, levéltárvezetők tizenegy tanulmánya meggyőzően érvel a témakör nagykorúsága mellett. Smith szélesen értelmezi film és történész kapcsolatát. Elemzi a filmet mint a történész - eddig eléggé elhanyagolt - forrásanyagát, részletesen foglalkozik a kötetben a filmnek a történészképzésben, az iskolai történelemtanításban és a történeti ismeretterjesztésben betölthető funckiójával, és számbaveszi a filmnek a legújabbkori történelemben játszott szerepét is, messzemenően kitágítva a „filmtörténet" hagyományos felfogását. A szerkesztő lényegében e hármas kapcsolat köré rendezi anyagát» külön tanulmányokat szentelve a filmarchiválás technikai és módszertani kérdéseinek is. Lehetőleg minden témakörben megszólaltat történészeket és filmszakembereket egyaránt, s igyekszik a két nézőpont közötti - lappangó vagy nagyonis nyilvánvaló - feszültségeket, konfliktusokat nyílt vita tárgyává tenni. A tanulmánygyűjtemény egyik legrokonszenvesebb - s egy akadémiai kiadvány által ritkán kínált - erénye éppen ez a szókimondó, kendőzetlen közelítés, mely a problémák felvetésében, a megoldásra tett javaslatokban, de még a hangvételben és a stílusban is megnyilatkozik. A tanulmánygyűjteménynek ez a módszertani s egyben intellektuális frissessége elsősorban nyüván a téma jellegéből fakad, de része lehet benne annak a szembeötlő örömnek is, mely a szerkesztőt és a szerzőket szakmájuk korszerűsödés! lehetőségeinek láttán elfogta. A történészek érdeklődése a film iránt nem mai keletű. Smith bevezető tanulmányából megtudjuk, hogy Göttingenben 1949 óta foglalkoznak a filmmel mint történelmi dokumentummal, 1953 óta az Institut für den Wissenschaftlichen Fűm (Tudományos Filmintézet) keretében működő Referat für zeitgeschichtliche Filmforschung und Fttmdokumentation (Legújabbkori Filmkutatási és Filmdokumentációs Referatúra) elnevezésű kutatóhelyen. Angliában 1940-ban alakult meg a British Universities Film Council (Brit Egyetemi Filmtanács), az Egyesült Államokban pedig 1970-ben hívták életre a Historians' Film Committee (Történészek Fümbizottsága) nevű szervezetet. Tanulmánygyűjtemények, folyóiratok és - nem utolsósorban - kísérleti fUmek sora jelzi történészek és filmesek kapcsolatainak erősödését. 1970-ben jelent meg a Smith kötetéig legjelentősebb publikáció e tárgyban, Günter Moltmann és Karl Reimers Zeitgeschichte im Film- und Tondokument (Kortörténet film- és hangdokumentumokban) című gyűjteménye. Az amerikai filmbizottság Fűm and History (Film és történelem), az angol University Vision (kb. Egyetemi látvány) címen folyóiratot jelentet meg, és tekintélyes a listája az oktatási vagy ismeretterjesztési céllal készített történelmi filmkísérleteknek is. 1976-ban tehát már biáoriVos mértékű összegezésre, az eddigi tapasztalatok és viták feldolgozására is mód nyílt, ami Smith és munkatársai munkáját egyszerre könnyítette és nehezítette. A szerkesztői bevezetés - s az egész kötet - alapgondolata az, hogy a füm csupán egyike a történeti kutatás1 és ismerettovábbítás lehetséges eszközeinek, melynek alkalmazásához azonban sajátos műveltségre van szükség: a történészeknek - Thorold Dickinson szavával - nemcsak írástudóknak (literate), hanem „filmtudóknak" (cinetflate) is kell lenniük. Lisa Pontecorvo és Clive Coultass egy-egy írása foglalkozik a történeti filmdokumentumok gyűjtésének, archiválásának, tárolásának szervezeti és technikai kérdéseivel. Coultass — aki a londoni Imperial War Museum (Birodalmi Háborús Múzeum) filmtárának vezetőjeként a történelmi forrás-