Századok – 1977
Vita - Ádám Magda: A kieli találkozó és a bledi egyezmény értékeléséről (Hozzászólás Pritz Pál tanulmányához) 561/III
582 VITA feljegyzését: „Valahányszor a megnemtámadási szerződés megkötéséről beszéltem. Neurath báró mindig azt monda: Ich bitte, tun Sie das nicht,54 Később ismét utaltam a Neurath-Kánya megbeszélésre. „Mint ismeretes, egy évvel korábban — írom - 1937 júniusában a Budapesten tartózkodó Neurath, az akkori birodalmi külügyminiszter, lényegében jóváhagyta a magyar kormány elképzelését, hogy a kisantant megbontása érdekében — ha más útja nincs — Csehszlovákiával is tárgyaljon."5 5 Ezt a mondatomat Pritz idézi, majd folytatja: „De azt nem teszi hozzá - mármint e mondat szerzője —, hogy a Csehszlovákiával való megegyezéshez Neurath akkor sem adta jóváhagyását." „Idézzük csak Kányát" - folytatja tovább. „Valahányszor a megnemtámadási szerződés megkötéséről beszéltem . . . Neurath báró mindig azt monda: Ich bitte tun sie das nicht."56 Pritz hallgat arról, hogy e fenti dokumentumot én idéztem és éppen annak a bizonyítására hoztam fel, amit ő számon kér tőlem, hogy ti. a németek Csehszlovákiával való megegyezéstől óvták a magyarokat. Hallgat arról is, hogy ott idéztem a szöveget, ahol annak a helye volt, a Neurath—Kánya tárgyalásoknál.57 Tehát teljesen érthetetlen, miért kellett volna később, amikor Neurathnak csak a magyar-csehszlovák tárgyalásokra vonatkozó álláspontjára kívántam utalni, ismét idéznem a már korábban szó szerint leközölt Kánya-idézetet. Könyvemen végigvonul az a tétel, hogy a németek ellenezték a Csehszlovákiával való megegyezést, oldalakat írok arról, hogy a vele folytatott sinaiai és genfi tárgyalások milyen elégedetlenséget váltottak ki Berlinben. Utalok arra, hogy Neurath ismert megértő álláspontja a Csehszlovákiával folytatandó tárgyalások kérdésében eltért a többi náci vezető nézetétől. A problémáról több tucatnyi dokumentumot publikáltam. A szerző mégis egy félremagyarázott mondat alapján úgy próbálta beállítani a kérdést, mintha elhallgattam volna, hogy a németek nem járultak hozzá a Csehszlovákiával való megegyezéshez. Hasonlóképpen járt el a 664.1. 110. sz. jegyzetben. A problémakörből csak a második részt emeli ki.58 Az elsőről, amely nélkülözhetetlen a kérdés megértéséhez, megfeledkezik, mert a bírálata így hathatósabb. Először is több egybehangzó dokumentum szerint Horthy személyes utasítására történt meg a tiltakozás Prágában. Másodszor a tiltakozás nemcsak és nem elsősorban a kormányzó kíséretére vonatkozó csehszlovák gesztus ellen szólt — amit Pritz könyvemből idéz —, hanem az ellen, amit első helyen emeltem ki, és amit figyelmen kívül hagyott, vagyis hogy Mastny berlini csehszlovák követ Horthy Berlinbe érkezésekor megjelent a pályaudvaron.5 9 Változatlanul az a véleményem, hogy a csehszlovák kormányt joggal háborította fel az ez ellen történő magyar tiltakozás. Ha Bled lényege valóban a németellenesség volt (a magyarok részéről is), akkor miért háborította fel Horthyt a csehszlovák követnek a pályaudvaron való megjelenése? Az, hogy Prága részéről ez politikai hatású gesztus volt, ez nyilvánvaló. (Hiszen utaltam arra, hógy Bled hatására szánta rá magát e lépésre.) De ez még nem indok arra, hogy Horthynak a diplomáciában oly páratlan lépését igazolni próbáljuk. Igaz ugyan, 54 Uo. 55 Uo. 262. 56 Pritz: i. m. 659. 5 7 Ádám Magda: Magyarország és a kisantant. 157. 58 Pritz: i. m. 664. 55 Ádám Magda: Magyarország és a kisantant. 265-266.
