Századok – 1977
Krónika - Történész vándorgyűlés Székesfehérváron (Deme Péter) 431/II
KRÓNIKA 433 sok (vagy több) ismeretterjesztő irodalmat olvasnak. Ez a tény felhívja a figyelmet az ilyen művek fontosságára, jelentős tudatformáló hatására. A szaktudomány népszerűvé válásának egyik akadályát Bassa Endre a tudomány egyre elvontabb nyelvében, a problémának sokszor nem szerencsés megválasztásában látja. Nem helyes a népszerűsítés lehetőségének és szükségességének a kétségbe vonása. A feladat éppen az, hogy megteremtődjék a harmónia tudomány, oktatás és népszerűsítés között. Kende János, az MSzMP KB Párttörténeti Intézetének tudományos munkatársa a napilapok publicisztikájával foglalkozott felszólalásában. Szerinte ezek két csoportba sorolhatók, egy részük publicisztikai szintű, történeti ismeretterjesztő írás, más részük pedig történeti szemléletű, általános társadalmi, politikai, kulturális cikk. Sajnos azonban mindkettő csak elvétve fordul elő és többnyire ünnepi, évfordulós alkalmakkor. Pedig társadalmunk történeti tudatformálása, egy egészségesebb közgondolkodás érdekében számukat gyarapítani kellene. Az utóbbi évekből egyetlen vállalkozást tartott igazán jónak a hozzászóló: a Népszava és a Párttörténeti Intézet közös vállalkozását a magyar munkásmozgalom történetéről. Ebben történeti problémákat sokoldalúan, szisztematikusan, szakszerűen és olvasmányosan világítottak meg a szerzők. Pedig a népszerű történeti folyóirat hiánya nagyobb feladatokat ró e téren a napilapokra. Szükség I lenne arra, hogy a történettudomány a maga eszközeivel segítse a sajtót közművelődési feladatainak ellátásában, a napilapok viszont segítsék tudományunkat reális történeti tudat kiformálásában. Sándor György, a TV közművelődési igazgatója „A TV történelmi műsorai televíziós szemmel" című hozzászólásában a Századunk című sorozat 1976-ban bemutatott öt filmjének visszhangját elemezte a kritikák és a közvéleménykutatás eredményei alapján. A sorozat nemcsak ismereteket nyújtott, hanem hozzájárult nemzeti önismeretünk gazdagításához is, egyben bebizonyította, hogy a I tartalom helyes interpretálásában fontos szerep jut a formai elemeknek, hogy egy anyag megformálása akkor sikeres, ha a műsor legérdekesebb, legizgalmasabb csúcspontjai az elméletileg, tartalmüag is 1 legfontosabb megállapításokhoz vezetik a nézőt. Az is világos, hogy az ilyen jellegű művek akkor lehetnek még jobbak, ha kutatók, kiadók, könyvtárak, népművelők egyaránt segítik a televízió munkáját. A Századunk készítésének és fogadtatásának tapasztalatai pedig sokféleképpen hasznosíthatók a további munkában, a hasonló vállalkozásoknál, ι Egyetemes történelem és publicisztika viszonya volt a témája Diószegi István egyetemi docens i (ELTE Bölcsészettudományi Kar) felszólalásának. Tagadva az utóbbi időben divatossá vált „publicisztikai tudomány" létjogosultságát, három, a történelmi publicisztika számára is elfogadható kritériumot fogalmazott meg: a hatásosságét, a nyilvánosságét és az aktualitásét. Ezek közül részletesebben foglalkozott az aktualitás kérdésével. A történelem időszerűsége társadalmi produktumként bukkan újra és újra elő, különösen nagy sorsfordulók, kritikus helyzetek idején. Ez a „historizáló" igény (mely Közép- és Kelet-Európában különösen jellemző) befolyásolja a történészt, olyanná alakítja, aki a társadalom által óhajtott „előképet" keresi és találja meg. A marxista történetírás sem volt mentes a historizáló tendenciáktól és ma sem az még. Mindinkább tért hódít azonban az a nézet, hogy a história időszerűsége mélyebb és igazabb, mint amilyennek a historizálás mutatta, hogy a múlt nem a jelen előképe ugyan, de ismerete számos tanulság időbeni levonását könnyíti meg, teszi lehetővé. Erényi Tibor, a Párttörténeti Intézet tudományos osztályvezetője „Párttörténet és publicisztika" című felszólalásában jelezte: az eddig elhangzottak is bizonyították, nincs egység a publicisztika fogalmát és az ismeretterjesztéshez, népszerűsítéshez való viszonyát illetően a történészek között. Véleménye szerint két külön műfajról van szó. A publicisztikát nem áttételes műfajnak, hanem elsődlegesen önálló, politikai műfajnak tartja, mely ösztönzőleg hathat a szaktudományra, ugyanakkor a híd szerepét is betölti a történettudomány és a közvélemény között. Megállapítva, hogy kevés a párt- illetve munkásmozgalom-történeti témájú publicisztika, Erényi Tibor ennek okát elsősorban a szaktudomány direkt és erős politikai érzékenységében jelölte meg. A meglevő termés is gyér és alkalomszerű (nekrológok, évfordulós cikkek, recenziók), ritkán emelkednek a publicisztika szintjére. A publicisztika feladata, hogy a szakma, a tudomány véleményét közvetítse a közönségnek, miközben sorsa elválaszthatatlan az íróját körülvevő társadalmi közegtől. Ez a kettősség fokozott felelőségre sarkallja a publicistát. írónak, újságírónak, történésznek - minden publicisztikát művelőnek - részt kell vállalnia a szocialista tudat fejlesztése szempontjából oly fontos munkásmozgalom-történeti publicisztika fellendítésében.
