Századok – 1977

Krónika - Történész vándorgyűlés Székesfehérváron (Deme Péter) 431/II

434 KRÓNIKA Jemnitz János, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa „A nemzetközi munkásmozgalom a publicisztikában" címmel szólt hozzá a vándorgyűlés témájához. Véleménye szerint ebben az összefüggésben csak szélesebb értelemben lehet publicisztikáról beszélni - történettudomány és ismeretteijesztés hatékonysága vonatkozásában. A nemzetközi munkásmozgalom iránt -ezt a Bassa Endre által elemzett felmérés is bizonyította - aránylag csekély az érdeklődés. Ennek okát egyrészt a nemzetközi munkásmozgalom kutatása kellő lehetőségeinek hiányában látja, másrészt abban, hogy a napisajtó sokszor esetlegesen közli a munkásmozgalom híranyagát. így viszont az olvasók többségénél hiányzik annak az alapvető forrásanyagnak az ismerete, amelyre az elméleti megközelítéseket alapozni lehetne. A nemzetközi munkásmozgalom története témakörében a napisajtó egyébként is évfordulócentrikus, a szerkesztőségek, kiadók pedig az ismeretlenségre és érdektelenségre hivatkozva utasítják el a témajavaslatokat. Míg a nagy elődöknek, a progresszív publicistáknak a valóság megragadása mellett a konzervatív közvéleménnyel kellett küzdeniük, addig a ma publicistája számára a kérdésfeltevés könnyebb, mint a válaszadás, amit pedig egy színvonalas írástól joggal várunk el. ' Liptai Ervin ezredes, a Hadtörténelmi Intézet és Levéltár parancsnoka, igazgatója, a Társulat alelnöke, hadtörténet és publicisztika kapcsolatáról szólva kifejtette, hogy miként a kutatás, úgy a publicisztika vonatkozásában sem lehet a hadtörténet problémáit elválasztani a történettudományéitól. A hadtörténet, melynek fordulópontjai leggyakrabban egybeesnek a nemzeti történelem sorsfordulóival, az elmúlt évek szakmai vitáiban is jelentős helyet foglalt el. Sikerült ezen a területen is jónéhány illúziót eloszlatni, megingatni. El kell kerülni azonban a deheroizálás szélsőségét is. Történeti publicisztikánk fontos feladata, hogy kiérlelt és időtálló gondolatokat közvetítsen az olvasónak. Az elmúlt másfél évtized vitáit érintve Liptai Ervin arra az aránytalanságra hívta fel a figyelmet, hogy lényegesen több az 1849 előtti témájú írás, mint a későbbi korszakokra vonatkozó, legújabbkori fegyveres küzdelmeinkről pedig — méltatlanul - alig jelenik meg igényes publicisztika. Reményét fejezte ki, hogy addig is, míg a rég várt népszerű történelmi lap megszületik, a többi sajtóorgánum az eddiginél több és színvonalasabb történelmi témájú publicisztikai írást fog közölni. „Gazdaságtörténelem és publicisztika" volt a címe Gyimesi Sándor megbízott tanszékvezető egyetemi docens (JATE Bölcsészettudományi Kar) hozzászólásának, melyben három sajtótermék, a Népszabadság, a Magyarország és az Élet es Irodalom 1975-ös évfolyamának gazdaságtörténeti írásait vizsgálta. Megállapította, hogy a hárem lap cikkeinek 17%-a foglalkozott gazdaságtörténeti témákkal (miközben a gimnázium negyedik osztályának történelem tankönyvében ez az arány 24%), közülük 76% huszadik századi kérdésekkel foglalkozik, tehát nagyrészt aktuális indíttatású. Kifogásolta az erős évforduló-centrikusságot és hiányolta a „problémafelvető" írásokat. Véleménye szerint a vizsgált lapok példája is bizonyítja, hogy a gazdasági problémákat tárgyaló publicisztikában viszonylag kevés a történeti megközelítés és szemlélet. Minden érdekelt együttes erőfeszítésére van szükség, hogy történeti (benne gazdaságtörténeti) publicisztikánk magasabb szintre emelkedjék, eltűnjék a tudomány és ismeretterjesztés között tátongó űr. A referátumokhoz kapcsolódó szabad vitában Berend T. Iván rámutatott, hogy az elhangzottak is bizonyítják: a történészek körében is többféle felfogása él a publicisztikának. Véleménye szerint nem választható el a publicisztika a történettudománytól, hiszen a jó társadalomtudományi kutatás sem különülhet el - a számos különbség ellenére - ,a politikától. Egyetértett azonban azzal, hogy bár nehéz határvonalat húzni történeti publicisztika és ismeretterjesztés között, az előbbi mégis önálló műfajnak tekinthető. Orosz István egyetemi tanszékvezető docens (KLTE Bölcsészettudományi Kar) ugyancsak osztotta ezt a véleményt. Hiányolta, hogy a publicisztika ma még kevés terméke sem kap hasonló módon publicisztikai, ^rdemi kritikát. Példaként említette a Nemeskürty István Mohács-könyvével kapcsolatos bírálatokat, melyek nem világítottak rá kellően a könyv szemléletére. Rázsó Gyula, a Hadtörténelmi Intézet tudományos főmunkatársa, hiányolta, hogy kevés szó esett a történelmi publicisztika „hogyan tovább"-járól. Véleménye szerint e műfaj fő funkciója a szélesebb közvélemény tudatformálása lenne, éppen ezért tartja sajnálatosnak, hogy bizonyos publicisztikai műfajok (így az esszé, a dialógus) terjedelmük miatt kimaradnak a nagypéldányszámú lapokból, s csak szűkebb értelmiségi réteghez szólnak. A felszólalók közül többen beszéltek saját munkájuk tapasztalatairól és vüágítottak rá a történeti publicisztika jelentőségére, fontosságára (így Györgyi Ferencné budapesti és Pesti János székes-