Századok – 1977
Történeti irodalom - Shinwell; Emanuel: I’ve lived through it all (Ism. Jemnitz János) 408/II
408 TÖRTÉNETI IRODALOM delegációkat vizsgálva, bírálja Wilson előítéleteit, arroganciáját, de azokat az illúziókat is, amelyeket -jórészt félreértelmezett előzetes nyilatkozatai alapján - személye iránt tápláltak. Kiemeli az amerikai delegáció belső meghasonlását, ahol Wilson bizalmasa, House, kész volt elárulni mind elnöke személyét, mind szép elveit; sok volt a részrehajló tanácsadó (pl. a lengyel referens, Lord professzor), Lansingot pedig éppen a 14 pont következetes érvényesítése melletti kiállása miatt menesztették. A brit küldöttségről és magatartásáról Elcocknak jobb a véleménye, de a német kérdésben engedékenyebb brit magatartást nem kapcsolja össze a gyarmati kérdésben már elért sikerekkel. A francia magatartásban a bosszúállás szellemének megnyilvánulását látja, de Clemenceaunál bizonyos mérsékletet állapít meg éppen a francia szélsőségesekkel, pl. a katonákkal szemben, másrészt hajlandó méltányolni az országuk biztonságával kapcsolatos francia törekvéseket. Egy fiatal kutató első, még nem eléggé kiérlelt munkájáról van szó. Hibái, elnagyolt, felületes véleményei ellenére érdeméül hozható fel, hogy viszonylag szűk forrásanyagából is ki tudott emelni olyan új részleteket, mint pl. a konferencia vezetőinek fenntartásai az orosz ellenforradalmárokkal szemben (amikor Kolcsak elismerése napirendre került), vagy az angol delegáció kritikája az újjászületett Lengyelország terjeszkedő törekvései fölött. Jeszenszky Géza EMANUEL SHINWELL: I'VE LIVED THROUGH IT ALL (London. Victor Gollancz. 1973. 280 1.) ÉN VÉGIGÉLTEM AZ EGÉSZET A gazdag angol munkásmozgalmi memoárirodalom újabb kötettel gyarapodott. Shinwell már csak életútja alapján is érdekes személyiség. A vasgyári munkás az első világháború éveiben helyi ellenzéki és lázongó munkásvezetőként hívta fel magára az ország politikai figyelmét. A sajtóét, kormányét és bíróságét egyaránt, mert a munkások szociális követelései védelmében szembefordult a kormánnyal, a háborús erőfeszítésekkel, s ezért börtönbe is került rövidebb időre. De ez egyúttal megalapozta későbbi politikai pályafutását. Az északi munkáskörzetekben befolyása megnövekedett; szakszervezeti körökben (a bányászok, a vasmunkások és a tengerészek között egyaránt) népszerű volt, s ugyanakkor a Független Munkáspárt (ILP) tagjaként más rétegekkel is szót értett. Már az első, 1924. évi munkáspárti kormányban, csakúgy mint a második világháború alatti koalíciós kormányban, majd az 1945 után megalakuló harmadik munkáspárti kormányban is fontos megbízatásokat kapott. Mindez már önmagában sejtetheti, hogy a szerzőnek lehet mondanivalója, hiszen jelen volt nem egy fontos nemzetközi vagy országos eseménynél, közvetlen közelről figyelhetett meg embereket, s akciók születését, avagy - mint ő maga is kiemelte, - ezek elmaradását. Erősen szubjektív, kritikus könyvének egyik vezérmotívuma az, hogy „a dolgok jobban is mehettek volna", s a kudarcok nem voltak mindig szükségszerűek. Shinwell kritikus - s joggal kritikus - az angol politikai vezetőkkel szemben. Részletesen megvilágítja - konkrét események kapcsán, - hogy a konzervatív politikusokat (nemcsak Chamberlaint, hanem Churchillt is) mennyire nyilvánvaló munkásellenes és antiszociális szempontok vezették, s Churchillről ezt nemcsak pályájának kezdetén, avagy az 1920-as években, hanem zenitjén, a második világháború idején is kimutatja. Kritikusan szól számos munkáspárti politikus korlátairól is. Shinwell önéletrajzi írása azonban nem mindenütt egyformán érdekes, többször másodlagos források alapján beszél el eseményeket, és bizonyos problémák bemutatásánál nem hatol elég mélyre. A fogyatékosságok ellenére e memoárban is elsősorban persze azt kell üdvözölni, amit ad, s ami új benne. Az egész kötetre rányomja a bélyegét egyfelől az, hogy a munkásszármazású, sőt valaha fizikai munkás Shinwell nagy fenntartással viseltetett az értelmiségiek, s talán méginkább az „egyetemiek" (mármint a Munkáspártban szerepet játszók) iránt, másfelől az, hogy Shinwell hangsúlyozottan prakticista volt, aki idegenkedett a „doktrinerektől". Noha ő maga valaha a párt és a mozgalom baloldalán tűnt fel, fokozatosan mégis mindinkább a baloldaliak ellen fordult.
