Századok – 1977
Történeti irodalom - Elcock; Howard: Portrait of a Decision. The Council of Four and the Treaty of Versailles (Ism. Jeszenszky Géza) 407/II
TÖRTÉNETI IRODALOM 407 kötet számos szerzőjénél mélyebb álláspontot foglal el, és ha nem is oldja meg, ebben a kérdésben is, mint sok másban, néhány megkövesedett megállapításnak a történelmi tények fényében való újraátgondolására késztet. De mivel az imperializmus rendszer, ezért hasonló, más országokra vonatkozó analitikus és empirikus tanulmányok tennék csak lehetővé véglegesebb elméleti következtetések levonását. Ránki György HOWARD ELCOCK: PORTRAIT OF A DECISION THE COUNCIL OF FOUR AND THE TREATY OF VERSAILLES. (London, Eyre Methuen. 1972. XIII, 386 1.) EGY DÖNTÉS KÉPE. A NÉGYEK TANÁCSA ÉS A VERSAILLES-I SZERZŐDÉS Elcock könyve nem csupán a Négy Nagynak a német békeszerződés megalkotásával kapcsolatos tevékenységét ismerteti, hanem az egész párizsi békekonferencia menetét vizsgálja a fegyverszünet megszületésének körülményeitől kezdve egészen a békeszerződés június 28-i aláírásáig. Jóllehet a konferencia történetét már sokan megírták, ma, több mint ötven év távlatából, érdemesnek tűnhet újra megvizsgálni a 20. század első nagy „csúcsértekezletét". Megváltozott a látásmód, s emellett az utóbbi évtizedekben hozzáférhetővé váltak eredeti dokumentumok, memoárok. Az újabb feldolgozások választ adnak ugyan néhány régebbi kérdésre, de új problémákat vetnek fel, - egyszóval valóban időszerű a békekonferencia és irodalma elemző vizsgálata. Sajnos már elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy Elcock könyve igen kevéssé felel meg az ezzel kapcsolatos kívánalmaknak. Könyve bevezetőjében a szerző megértéssel szól a békckészítők nehézségeiről: a háború után éhínségtől, járványtól és forradalmi nyugatlanságtól fenyegetett világot igen rövid idő alatt kellett újrarendezniük. Erősen befolyásolta őket országuk közvéleménye, amelyet háborús propagandájuk az ellenség gyűlöletére nevelt, s megkötötték kezüket a saját maguk által előzetesen vállalt kötelezettségek az antant-hatalmak oldalán újabban háborúba lépőkkel, illetve a központi hatalmakat gyengítő nemzeti, nemzetiségi mozgalmakkal szemben. Ezek előrebocsátása után Elcock lényegében kronologikus sorrendben ismerteti a konferencia legmagasabb szintű szerveiben folytatott vitákat, azok jegyzőkönyvei alapján, mindössze az utóbbi években megjelent angol nyelvű munkákkal, továbbá némi eddig még fel nem használt angliai levéltári anyaggal, így Balfour irataival stb. bővítve szűk forrásbázisát. Tehát nem tanulmányozta behatóbban sem magának a konferenciának az irodalmát, sem pedig az ott tárgyalt különféle kérdések (pl. a gyarmatok, a háborús felelősség, a nyíltan annexiós jellegű olasz és japán igények, az oroszországi intervenció és polgárháború, a lengyel-német és lengyel-ukrán vita stb.) speciális irodalmát. így csupán vázlatos diplomáciatörténetet kapunk, ami a szakemberek számára kevés újat mond, ahhoz azonban túl szakszerű, hogy népszerű olvasmány lehessen. A szerző felfogása szerint a versailles-i béke elsősorban három ember szubjektív döntéseinek az eredménye, nem pedig „a történelem erőinek" a műve. A konkrét tárgyalások, viták bemutatása során is csupán olyan (eleve vitatható) motívumokat lát a szereplők viselkedése mögött, mint pl. Wilson elnök egyre erősödő németgyűlölete, Lloyd George, a kis welszi nép fiának rokonszenve az elnyomott kis nemzetek iránt, vagy törődés az utókor történészeinek várható ítéletével. A döntést befolyásoló társadalmi erőket, belpolitikai tényezőket nem vizsgálja, csak a konferencián szembekerülő nézetek kölcsönhatását. Általában meglehetősen önkényesen választotta ki azokat a kérdéseket, amelyekről részletesen szól, ha már nem tartotta magát ahhoz, hogy kizárólag a német kérdést vizsgálja. Talán azt mondhatjuk, hogy azokat a mozzanatokat emelte ki, ahol a nagyhatalmak közt komolyabb ellentét volt, míg a Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos vitákról szinte nincs is szava. A zárófejezet arra kísérel meg választ adni, mi okozta a békerendszer kudarcát. Az egyik okot az Egyesült Államok távolmaradásában látja, ami megakadályozta a Népszövetség egyetemes jelleggel való létrejöttét és hatékony működését. A másikat az 1929-es gazdasági világválságban jelöli meg. Hibáztatja azokat, akik a békeszerződést aláírásának pillanatától fogva bírálták, így elsősorban J. M. Keynes könyvét és az angol baloldal kritikus álláspontját. A békekonferencia egyes résztvevőit és a 13·
