Századok – 1977
Beszámoló - Magyar–angol történész konferencia (Juhász Gyula–Niederhauser Emil) 1305/VI
MAGYAR-ANGOL TÖRTÉNÉSZ KONFERENCIA 1307 A kiutat az 1707-es unió jelentette, amely skót tagokkal egészítette ki az angol parlamentet, Skóciát betagolta a birodalomba. Viszont meghagyta a két külön egyházat és a két jogrendet, nem módosította a skóciai városok kiváltságait és a skót iskolarendszert. A skót belügyekbe tehát minimálisan avatkozott be. Idővel pedig megmutatkoztak az unió előnyös gazdasági következményei. így a Stuart restaurációs kísérleteknek nem volt kellő talajuk. Az 1780-as évektől kezdve az ipari forradalom mindkét országban meggyorsította a gazdasági fejlődést, Skóciában fejlődött a textilipar, a szénbányászat és a vaskohászat, állattartása kimagasló volt. Ez nagyjából 1850-ig tartott, bár Skócia emelkedése mindig elmaradt Angliáé mögött, különösen a munkabérek terén, ami növekvő társadalmi feszültségekre vezetett, ezekben pedig nacionalista jelszavak is felbukkantak. A század második felében a skót nehézipar gyorsan fejlődött, az egy főre eső nemzeti jövedelemben Skócia már csak kevéssel maradt Anglia mögött. Viszont ugyanekkor megnőtt a központi parlament beavatkozása a mindennapi életbe, a skóciai viszonyok ismerete nélkül, ami ébren tartotta a skót nemzeti öntudatot, de még nem vezetett a nagyobb önállóság igényére. Az első világháború óta viszont a skót fejlődés egyre erősebben elmaradt az angol mögött, ami a nacionalizmus erősödésére vezetett, s ez még a dolgozó osztályok körében is elterjedt. A középosztály az állammal szemben való elidegenedésében nacionalista jelszavakat tud hangoztatni. Míg korábban a gazdasági élet skót vállalatok kezében volt, a 20. században egyre inkább angol (és amerikai) cégek kezébe kerül át, éppen a leggyorsabban fejlődő iparágakban (olaj, vegyipar, autógyártás, elektronika). Az 1970-es évekre így sokkal nagyobb az elégedetlenség az unióval, mint bármikor a három évszázad alatt, a teljes skót függetlenséget követelő Skót Nemzeti Párt a szavazatok 30%-át kapta meg. Valójában azonban a skót nacionalizmus nem folyamodik politikai erőszakhoz, a nemzeti párt szavazói nem tényleges függetlenséget akarnak, hanem csak újabb engedményeket a parlamenttől. Végül: a kulturális nacionalizmus szinte hiányzik, mert a nacionalizmus az emberek zsebét érinti, nem romantikus lelkületét. Az előadó befejezésként néhány kérdést vetett fel a magyar történészekhez: vajon a gazdasági jólét a 18. században vezetett Magyarországon is arra, hogy nem volt erős nemzeti mozgalom, viszont a 19. században a gazdasági elmaradása Habsburg-birodalom egyéb területeitől növelte a nacionalizmust? A gazdasági kérdések, kulturális eltérés híján, elegendőek-e a nemzeti különállás megalapozására? Lehet, hogy az állam erősebb beavatkozása, a középosztály helyi érvényesülésének fokozódó gátlása erősíti a skót nacionalizmust? A vita elsősorban a skót—magyar analógia kérdése körül folyt, a magyar hozzászólók arra utaltak, hogy a különbségek sokkal jelentősebbek, mint a hasonlóságok. Skócia integrálódott az angol gazdasági életbe, ez alapvetően más helyzetet teremtett. Ugyanakkor úgy látták, hogy a 19. századi nemzeti mozgalmat az előadó nem tartotta olyan jelentősnek, amilyen a valóságban volt. Az unió az első évtizedekben Anglia számára is előnyös volt, mert kiküszöbölte a francia veszélyt. A legalapvetőbb különbséget persze egyértelműen a nemzeti fejlődés kulturális jegyeinek a különbözőségében látták, ahol a nyelvkérdés hiánya a döntő, hiszen a nyelv körül kristályosodnak ki a nacionalizmus ismérvei, ez pedig Skóciában nem mutatkozik meg, a gaél nyelvet jóformán senki sem beszéli. A nyelvkérdés alapvető jelentőségét viszont angol részről kérdőjelezték meg, utalva a dán-norvég és a szerb-horvát viszonyra, ahol a majdnem azonos nyelv
