Századok – 1977

Beszámoló - Magyar–angol történész konferencia (Juhász Gyula–Niederhauser Emil) 1305/VI

1306 JUHÁSZ GYULA-NIEDERHAUSER EMIL el és kocsmáltatási joga révén adta el a parasztoknak, a marhakivitelnél vámmentességét használta fel. Aló. sz. derekán a jóformán állandósuló török háborúk miatt a gabonaértékesítés is fontos lett, a nagybirtok szállította a hadseregnek. Az árforradalom a délnémet városok magyarországi kapcsolatai és a magyarországi rézkivitel révén hatott közvetlenül. A földesúri öngazdálkodás erősen megnőtt, nagyrészt új földek irtásával, a legelők feltörésével, de a telki állományhoz is hozzányúltak. A robot heti 2—3 napra nőtt, de ez sem volt elég, a nagybirtok saját cselédséget tartott, saját felszerelésével dolgozott, jobbágyokat is alkalmazott bérmunkásként. Ez a fejlődés az angliai új nemesség vállalkozói tevékenységével mutat rokonságot. A magyarországi nemes egyik arculata hasonló: a tőkés vállalkozó arculata. Van azonban másik, feudális arculata is, a robotoltatás és a jobbágyokat érintő kényszerpiac révén, ez az eltérés az angliai fejlődéstől. Angliában már lehetetlen volt a visszatérés a járadék legprimitívebb formájához, a munkajáradékhoz. Magyarországon viszont az 1570-es évektől kezdve korlátlanul nőtt a robot, a bérmunka pedig eltűnt. Nem azért, mert a földesurak a pénzszűke miatt kényszerülnének a jóval kevésbé termelékeny robot felhasználására, hanem azért, mert a pénqáradék az árforradalom következtében fokozatosan elértéktelenedett. A földesúr a bérmunkán nyert volna, de a pénzjáradékon vesztett, s számára ez volt a perdöntő. A politikai hatalom a kezében volt, tehát visszatérhetett a robotra. A 17. sz. első felére már megszűnt a konjunktúra. A földesurak továbbra is sokat költöttek fényűzési cikkekre, de kapitalista célokra nem. A korabeli gazdasági utasításokban visszatérő mozzanat, hogy minél kevesebb pénzt költsenek, minimálisra csökkentsék a kifizetendő munkabért. A termelékenység nem szempont többé, a földesúr feudális Gutsherr-arculata került előtérbe. A vitában sokan szólaltak fel, a további analógiákat tették szóvá, elsősorban az oroszországi fejlődés sajátosságára mutattak rá, ahol az árforradalom hatása ekkor még nem mutatkozott, és második jobbágyságról sem lehet beszélni, hiszen az orosz jobbágy nem emelkedett ki a Leibeigenschaftból. Viszont a földesúri öngazdálkodás csak jóval később mutatkozik. Sok felszólalás a magyarországi fejlődés további sajátosságaira kért felvilágosítást. A következő nap első előadója T. C. Smout volt, az edinburghi egyetem gazdaságtörténész professzora. „A skót nemzet és az angolok 1603 óta" címen a Skócia és Anglia, illetve Magyarország és Ausztria közti viszony analógiájából indult ki, amely hasonló és eltérő vonásokat mutat fel. Az 1707-es angol—skót uniót az 171 l-es szatmári békével (és a Pragmatica Sanctio teremtette helyzettel) hozta párhuzamba, viszont utalt rá, hogy a 19. században Skóciában nem volt olyan erős nacionalizmus, mint Magyarországon. A 17. században a két ország közt perszonális unió jött létre, Skócia megtartotta állami intézményeit, az angolok nem voltak hajlandók a reális unióra. Jakab Skóciában jó uralkodónak számít, erős kézzel kormányzott, a parlament erejének olyan növekedése, mint Angliában, itt nem ment végbe, I. Károly már nem tudta ezt a politikát követni, Cromwell pedig erőszakkal meghódította Skóciát és bekebelezte. Ez azonban csak epizód volt, 1660-ban visszaállt a perszonális unió, de egyre rosszabbul működött. Anglia több háborúba vitte bele Skóciát legjobb kereskedelmi partnerei ellen, viszont a skót hajókat nem védte meg a kalózoktól, a hajózási törvény hatályát sem teijesztette ki rájuk, a skót cikkeket pedig védvámokkal rekesztette ki az angol piacról, nem engedte skót kereskedelmi társaságok létrehozását. A perszonális unió tehát Skócia számára ekkor már gazdasági hátrányokkal járt.