Századok – 1977

Beszámoló - Magyar–Szovjet történész tanácskozás Szibériában és a Távol-Keleten (Mayer Mária) 1292/VI

MAGYAR-SZOVJET TÖRTÉNÉSZ TANÁCSKOZÁS 1295 kiélezte a nemzeti kérdést a Duna-tájon. „Ez volt az a korszak, amikor — ... a kapitalizálódó magyar nemesi osztály különböző rétegei-csoportjai a polgári átalakulás különböző koncepcióit, a polgári nacionalizmusnak egymástól eltérő eszmei változatait fejlesztették ki - mondotta. Ám ami a Magyarországon élő nem magyar népeket ületi, a vezető rétegek és csoportok szinte teljes egyetértést tanúsítottak; nevezetesen abban a törekvésükben, hogy megőrizzék a soknemzetiségű Magyarország területi integritását, fenntartsák a magyar nemzeti hegemóniát az ország nem magyar lakossága felett." A polgári forradalom korszakának lezárulta után azonban — fejtette ki Pach Zsigmond Pál — „az egységes magyar politikai nemzet" elvére hivatkozva az uralkodó osztályok politikusai és ideológusai a nemzetiségi kérdésben szembefordultak az ország nem magyar népeinek önrendelkezési törekvéseivel, majd 1920-tól a „történelmi Magyarország integritásának" visszaállítása került a céltudatos propaganda középpontjába. „Régi szemléleti beidegzettségeket, besulykolt előítéleteket, megszokott érzelmi mechanizmusokat kellett tehát leküzdenünk a felszabadulás után történetírásunkban, társadalmunk tudatának formálásában" — hangsúlyozta. „Nem volt könnyű dolog bejárni az elfogultságok leküzdésének útját. Nem könnyű dolog ma sem: állhatatosságot és következetességet kíván. De végig kell menni rajta. Azért is, mert ez és csakis ez ad politikai, tudományos és morális alapot ahhoz, hogy a nacionalizmus minden tendenciája ellen fellépjünk: bárhonnan, bármilyen irányból jön, bárhol és bármilyen formában jelentkezik is. Hiszen nem áltathatjuk magunkat. A nacionalizmus maradványainak vagy éppen felelevenedésének veszélye napjainkban nemcsak — sőt nem is elsősorban — a magyar történettudomány problémája, hanem más országok, egyes szomszéd országok történetírásának problémája is. Más országoké, ahol régi szemléleti beidegzettségek nem kevésbé hatnak, sőt esetenként - helyenként új beidegzésektől, új • gyakorlástól élénkülnek. Vitafellépéseinket éppen ezért nem korlátozhatjuk saját történetírásunkra, hanem immár kiterjeszthetjük — ki kell terjesztenünk — a nacionalizmus olyan megnyilvánulásaira is, amelyek másutt, egyes szomszédaink történetírásában jelentkeznek" — mondotta. Az előadó részletesen szólt a „kór" gyógymódjairól is. „A magokat a magyarok és nem magyarok ama legjobbjai vetették el, akik 1848—49-ben, minden akadályon át összefogásra tettek kísérletet. Akik 1918—19-ben s a következő években együttéreztek, együtt küzdöttek a Duna völgyében, csakúgy, mint Szibériában és a Távol-Keleten. A magokat azok a magyar, szlovák, kárpátaljai ukrán, román, szerb és más kommunisták, hazafiak vetették el, akik együttműködtek, egy fronton harcoltak az ellenforradalom, a fasizmus, a háború ellen — a Szovjetunió mellett, a Vörös Hadsereg oldalán" — mondotta. „A magyar történelem századai folyamán nemegyszer felmerült a nagy kérdés — fejtette ki végezetül Pach Zsigmond Pál - legjobbjaink vetették fel —, nemegyszer felmerült a nemzet sorskérdése: mi tartja meg, mi tartja össze, mi tartja fenn a magyar népet? Ma erre a kérdésre vüágos választ tudunk adni. Az tartja meg, az biztosítja és gyarapítja népünket, hogy őrzi és ápolja minden forradalmi és haladó hagyományát; hogy a fejlett szocialista társadalom építésén munkálkodik és a szocialista nemzetté válás útján halad előre; hogy részese a Szovjetunió, a szocialista országok internacionalista együttműködésének, részese a szocialista világrendszernek" — mondotta. A nacionalizmus és a szomszéd népekhez való viszony kérdés-komplexumával Pach Zsigmond Pál akadémikus