Századok – 1977
Történeti irodalom - Salgó; László: Gyarmatpolitika Napóleontól de Gaulle-ig (Ism. Ormos Mária) 1076/V
1076 TÖRTÉNETI IRODALOM SALGÓ LÁSZLÓ: GYARMATPOLITIKA NAPÓLEONTÓL DE GAULLE-IG (Budapest, Kossuth Kiadó 1977, 385 1.) Gyarmatpolitika Napóleontól Giscard-ig is lehetne a könyv címe, hiszen szerzője -ha röviden is — szentel teret benne a legutóbbi évek francia neokolonializmusának. így mintegy 180 év francia gyarmatpolitikáját tekinti át kb. 330 oldalon. (A könyv további része a jegyzetanyagot, egy bőséges irodalmi tájékoztatót, egy eléggé kurta időrendi táblázatot, valamint a személy- és helynevek mutatóját tartalmazza.) A vállakózást segítették az irodalmi előzmények, igazi értékét azonban nem is annyira a megbízható tényismeret, mint Salgó László rendező koncepciója biztosítja. A téma méreteiből és a feldolgozás terjedelméből önként adódik, hogy a szerző a nagy vonalakat igyekszik tisztázni és számos részletet mellőz. Következik az is, hogy a témát — mint egyébként a címben jelzi — kizárólag az „anyaország" oldaláról mutatja be, s a gyarmatok történetét legfeljebb ebből a szempontból érinti. A magyar olvasó számára ez az aspektus is sokat ígér, mert a többé-kevésbé ismert kontinentális Franciaország után ezúttal megismerkedhet egy másikkal: a birodalmival, a gyarmatival. Megtudja azonban egyúttal azt is, hogy saját korábbi francia képe nem volt sokkal egyoldalúbb, mint a legtöbb franciáé, mivelhogy a francia közgondolkodás csaknem végig megmaradt kontinentálisnak. Vulgárisan szólva: egy átlag francia nem sokkal többet tudott a francia birodalomról, mint egy átlag magyar. Salgó László koncepciójának egyik lényeges eleme éppen az, hogy a gyarmati politika nem egy felismert gazdasági szükségességből indult ki, hanem mindenekelőtt presztízs és nagyhatalmi szempontokból; a gyarmatok elsődleges hivatása a kontinentális hatalom alátámasztása volt. E tétel igazolása 1870-ig (Napóleontól III. Napóleonig) nem okoz semmi nehézséget. Bonyolultabb a helyzet a III. Köztársaság idején, mikor Jules Ferry — mint Salgó rámutat: Hob son előtt - kidolgozta a modern gyarmatosítási elméletet. A gyarmatpolitika elvileg már támaszkodhatott volna erre, ám Salgó László kimutatja, hogy gyakorlatilag továbbra sem a Ferry által megfogalmazott gazdasági elvek mozgatták, hanem elsősorban a belső feszültség-levezető hatásra támaszkodott. Bázisa pedig sokkal inkább a hadsereg volt, mely égett a vágytól, hogy az 1870-es csorbát kiköszörülje, mintsem a nagytőke, amely Ferry expanzióját ugyan útjára engedte, de már sokkal kevésbé követte. Mi sem mutatja e tényt jobban, mint az a számsor, mely szerint a francia tőkekivitelből 1913-ban még 10% sem jutott a gyarmatokra, míg több, mint egynegyedét az oroszországi kivitel tette ki. Csekély mértékben részesültek a gyarmatok a külkereskedelemben is (1909—1913-ban az import 9,28%-át adták és az export 10,92%-át vették fel.) A szerző e tények alapján úgy véli, hogy Lenin 1916-ban tett megállapításai a francia imperializmus gyarmati vonatkozásairól (melyeket alapvető források hiányában tett) majd csak a jövőben kezdtek érvényesülni. A gyarmatok „felfedezésének" kezdete összeesett azzal, hogy az Októberi Forradalom után a francia tőke elveszítette az oroszországi tőkepiacot. A gyarmatokra jutó tőke 1913-hoz képest 1920 és 1930 között megháromszorozódott, a következő évtizedben pedig újból megkétszereződött. Nőtt a külkereskedelmi forgalom és meg-
