Századok – 1977
Történeti irodalom - Salgó; László: Gyarmatpolitika Napóleontól de Gaulle-ig (Ism. Ormos Mária) 1076/V
1077 TÖRTÉNETI IRODALOM született a frank-zóna is. Ám az angol értelemben Franciaország ebben a periódusban sem vált igazi gyarmatbirodalommá. A kolóniákkal szembeni magatartásban megőrzi a kezdetek militarista módszereit, a gyarmatok asszimilálására nem is törekszik, magabiztosan folytatja az elidegenítés politikáját. E helyzeten alapjában véve a népfrontkormányok sem változtatnak, úgyhogy Franciaország a lehető legrosszabb előjelekkel érkezik a 20. századi nagy dekolonizálás előperiódusához, a második világháborúhoz. A rossz ómenek a határozott katasztrófa körvonalait veszik fel akkor, midőn a hadsereg napok alatt történő összeomlása után franciaország a „súlytalanság állapotába" jut. A következő történelmi szakasz: a háború és közvetlen utóhatásainak vizsgálatából elsősorban két motívum marad emlékezetes. Az egyik De Gaulle (és a mögötte állók) politikai zsenialitása a háború alatt, a másik De Gaulle (és a mögötte állók) politikai szűklátókörűsége a háború után. De Gaulle felismeri, hogy Franciaországot csak a gyarmatok útján és segítségével lehet kimenteni a háború romjai alól, s ez magába foglalja a birodalmi Franciaország gondolatát. Programját a tábornok nagy kitartással, taktikai készséggel és sok szerencsével végre is hajtja. Sem ő, sem a francia politikai élet különböző csoportjai nem képesek viszont megteremteni, de még csak megérteni sem a politikai feltételeket, melyek a Francia Unió tényleges kialakításához és a gyarmatok ekkor már a nagytőke szemében elengedhetetlennek mutatkozó gazdasági hasznosításához szükségesek. A francia nagytőke, mely számára az európai cselekvési lehetőség újból alaposan beszűkült, ekkor kezd igazán dinamikus gyarmati tevékenységbe, az 1950-ig tartó fellendülés azonban csakhamar ellankad a politikai stabilitás hiánya miatt. Megkezdődik az ellentétes előjelű folyamat: a tőke kimenekítése, s az évről-évre fokozódik, abban az ütemben, amelyben nőnek a politikai problémák. Salgó László érzékelteti, hogy e problémák árnyékukat valójában már a háború idején előrevetítik, noha De Gaulle birodalmi gondolkodása -és-gyakorlati tevékenysége objektíve létrehozza az alapot a gyarmati politika átértékelésére, a valódi birodalom megteremtésére. A helyzet kényszerítő hatása alatt odáig is el kell jutni, hogy az átértékelés objektív szükségességét belássák. A gyarmati hátvéd ugyanis, melyre a tábornok támaszkodni akar, több oldalról is veszélyeztetve van. A vichy-i kormány mindent elkövet, hogy a gyarmatokat befolyása alatt tartsa, a németek, olaszok és japánok egyformán igyekeznek megszerezni őket, sőt Franciaország volt és De Gaulle jelenlegi szövetségesei is szemet vetnek rájuk. Be kell tehát látni, hogy megtartásuk ,ingyen" nem sikerülhet. A francia politikai vezetők, s köztük De Gaulle is, még mindig csak nagyon keveset akarnak fizetni. Kis ígéretek az egyik oldalon és a Napóleontól örökölt katonai módszer a másikon; e két elem váltja, kergeti egymást, s alkotja a bűvös kört, melyben a francia politika 1944-től mozog. Kezdődik a folyamat 1944-ben Brazzaville-ben, mikor is az ott tartott gyarmati konferencián (a gyarmatok képviselői nélkül) a gyarmatok státusának javítására tett előterjesztések mellett De Gaulle leszögezte, hogy „a francia nemzetre és kizárólag a francia nemzetre tartozik megfelelő időben dönteni a francia birodalmi struktúra reformjáról .. . ". Folytatódik a hibás kör a győzelem napjaiban végrehajtott „megtorló hadjáratokkal" egyes gyarmatokon, majd megegyezés helyett az indokínai háború kirobbantásával. A birodalmi átszervezés, mint tényleges lehetőség azonban akkor vesztett igazán csatát, midőn az Alkotmányozó Nemzetgyűlés által elfogadott demokratikus alkotmányt
