Századok – 1977
Történeti irodalom - Dőry Franciscus–Georgius Bónis–Vera Bácskai: Decreta Regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457 Publicationes Archivi Nationalis Hungarici II. Fontes 11 (Ism. Fügedi Erik) 1049/V
1050 TÖRTÉNETI IRODALOM el a pillanat, amikor a közélet és a tudomány érdekei többé már semmiképpen sem voltak összeegyeztethetők, egyre sürgetőbbé vált a kritikai kiadás. Ekkor adta ki Závodszky Levente (A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai Bp. 1904) a 11. századi törvényeket és ezzel szinte egyidőben kezdte meg Dőry Ferenc fél évszázadra terjedő kutatását, amelynek „eredményeként az I. Istvántól Mohácsig hozott decrétumokból álló gyűjteménye a legteljesebb volt, amelyet magyar kutató valaha is megteremtett" (60.1.). Később — nem tudva Dőry munkájáról — Szilágyi Lóránt tett javaslatot az Árpád-kori törvények kritikai kiadására, abban a két tudós meg is egyezett, hogy Szilágyi a korai, Dőry pedig a 14—15. századi törvényeket publikálja majd. Szilágyi 1953-ban Bónis Györgyöt kérte fel az 1301—1526 közötti törvények történeti bevezetésének és tárgyi magyarázatának elkészítésére. 1960-ban — ebben az évben halt meg Dőry Ferenc — Bónis vonta be a munkába Bácskai Verát, elsősorban a gazdasági természetű intézkedések jegyzetelésére. Ezután még majdnem újabb másfél évtizedre volt szükség, amíg a kiadvány napvilágot látott. A kötet az eddigi kiadásokat, a decrétum fogalmát, hatását és társadalmi szerepét, továbbá a kiadás elveit tárgyaló bevezetésből (magyarul 39—60.1.) a decrétum szövegekből (73—386.1.), a hozzájuk csatlakozó Appendix-bői (387—434.1.), egy konkordanciajegyzékből (435—440. 1.) és végül mutatóból (441—491. 1.) áll. A törvényszöveget minden esetben német nyelvű bevezető előzi meg, ezt követi a kiadás alapjául szolgáló (Mohács előtti) oklevelek ismertetése. Ha több eredeti vagy átírás maradt fenn, akkor ezek értelemszerű betűsziglákat kaptak (pl. a Somogy-megyéhez küldött példány jelzete S vagy So), ez alatt a szigla alatt jelennek meg a betűvel ellátott jegyzetekben a lekciovariánsok. A törvény szövege természetesen nem mindig maradt fenn 1526 előtti eredetiben, ilyenkor a későbbi példányból vett kiegészítést eltérő betűtípus jelzi. A törvényszöveget a kritikai betűs jegyzeteken kívül számmal ellátott tárgyi jegyzetek kísérik. Formai szempontból tehát a szerzők a jelenlegi legfejlettebb rendszert alkalmazták. A három generáció együttes munkájával létrejött gyűjtés kiadásának elvi alapját Bónis dolgozta ki. Elvetve minden, az írott törvénnyel kapcsolatos jogászi merevséget, minden „általános érvényű rendelkezés, amelyet a király illetve az állami főhatalmat gyakorló szerv alkot" (50.1.) belekerült a gyűjteménybe, tehát az interregnum alatt hozottak is. Ennél még egy lépéssel tovább ment. A bevezető tanulmány második fejezetében („A decrétum fogalma, hatása és társadalmi szerepe") alapos vizsgálatnak vetette alá az 1301—1457 közötti törvényhozást. Az Anjou-korból kevés emlék maradt fenn, ami a hagyományozás következetlenségén kívül elsősorban annak tulajdonítható, hogy a szabályok szerepe a szokásjoggal szemben még háttérbe szorult, részben annak, hogy sem I. Károly, sem I. Lajos nem törekedett átfogó rendelkezésre, inkább a jogszolgáltatás és a pénzügyek terén hozott új törvényeket. A 15. században az írott törvény tekintélye egyre jobban megszilárdult, nemcsak a jogszokással, hanem az uralkodóval szemben is. A rendi állam dualizmusán belül ugyan még most is a pillanatnyi erőviszonyok határozták meg a törvényhozásban résztvevők körét, mégis kialakultak bizonyos szabályok. A király előterjesztette elképzelését (propositio), a rendekkel azokat megtárgyalta, majd — nem egyszer saját érdekében elkövetett kegyes csalással módosítva azt - kancelláriájával írásba foglaltatta és kihirdetés végett megküldte a megyéknek és városoknak. A királyi propositiók, a törvények létrejöttének ezek az elengedhetetlen forrásai teszik ki az Appendix túlnyomó részét, ide került az a törvénybe iktatott
