Századok – 1977
Beszámoló - Tilkovszky Loránt doktori értekezésének vitájáról (Pál Lajos) 1024/V
1040 BESZÁMOLÓ „felületes torzulásoktól", a mai Európa nemzetiségi problémái rendezésére alkalmas princípiumnak illetve eszköznek tüntessék fel. Ezek után az értekezés tömörebbé, világosabb szerkezetűvé alakításának lehetőségeiről beszélt, megjelölve azonban több olyan pontot, ahol újabb kutatási eredményei alapján kiegészítéseket kíván tenni. Ezek közül a legjelentősebb felfedezés egy, a háború utáni Európa-rendezésre vonatkozó német terv, amelynek Magyarországra vonatkozó része — a Volksbund törekvéseivel egybehangzóan - a Dunántúl Balatonig terjedő észak-nyugati felének a német birodalomba való bekebelezését irányozta elő, az ottani magyar lakosság kitelepítésével s a magyarországi németség oda koncentrálásával. A vitában elhangzottakkal kapcsolatban először annak a Paul Flach és mások által erőteljesen propagált, s messzemenő következtetésekre felhasznált tézisnek tarthatatlanságára mutatott rá, miszerint más országok német népcsoportjainak vezetőivel szemben Bäsch nem Berlinből kapott kinevezés, hanem demokratikus választás folytán került a magyarországi német népcsoportszervezet, a Volksbund élére. Utalt a Volksdeutsche Mittelstellének a népcsoportvezetők kiválasztásánál követett szempontjaira, Bäsch Berlinből követelt, kizárólagos vezetőszerephez juttatásának cáfolhatatlan tényeire, s elképzelhetetlennek mondotta, hogy Bäsch helyén maradhatott volna, ha nem felelt volna meg a Berlinből támasztott követelményeknek. Ugyancsak jogosulatlannak tartja annak — a volt volksbundisták „történetírásával" szintén harmonizáló - kétségbevonását, hogy a Volksbund által szervezett német népcsoport „ötödik hadoszlop" szerepet töltött be Magyarországon, s arra törekedett, hogy állarrj legyen az államban. Az „állam az államban" formula szerinte igen találóan fejezi ki a megvalósítani kívánt népcsoportautonómia fogalmának az értekezésben minden vonatkozásban konkrétan bemutatott tartalmi jelentését. Ami pedig a németek magyarországi „ötödik hadoszlopát" illeti: igaz ugyan, hogy Magyarország „baráti" viszonyban volt Németországgal, de ahhoz, hogy azt szövetségesi sőt fegyvertársi viszonnyá fejlesszék, s hogy Magyarországot abban meg is tarthassák, szükség volt „ötödik hadoszlopra". Ez nemcsak a volksbundistákból állt, hanem a nyilasokból, imrédystákból, sőt a kormánypárt szélső jobbszárnyából is. A sajátosság a német birodalom magyarországi „ötödik hadoszlopával" kapcsolatban az, hogy Hitler nem vezette rohamra, hanem létével jelentett az fenyegetést: úgy állomásozott itt, mint bármikor felhasználható potenciális erő, amelyet Hitler leépíteni is hajlandónak mutatkozott — ennek jegyében ajánlotta fel a magyarországi németek kitelepítését is, — ha garanciákat kap a magyar kormány maximális háborús erőkifejtésére. A hitleri kitelepítési tervvel szemben a szülőföldhöz való ragaszkodás, — mint értekezésében kimutatta, — nem volt egyértelmű: a Volksbund befolyása alatt állók azt kívánták, hogy ne nekik kelljen kitelepülniük, hanem „Hitler jöjjön ide", s szülőföldjükön juttassa őket hegemóniához. A „német népiség hegemóniája" célkitűzésével összefüggő nagyszabású disszimilációs tervekről értekezése számos megdöbbentő dokumentumot közöl; ezek ismeretében az adott időpontban a disszimilációs veszély valós voltát, illetve az elhárítására tett akciók védekező jellegét véleménye szerint nem homályosíthatja el sem a magyar nemzetiségpolitika egyébként asszimilációs tendenciája, sem a népszámlálási eredmények megbízhatósága körüli bizonytalanság. E problematikát illetően speciális kutatásokat és további vitákat lát szükségesnek.
