Századok – 1977

Beszámoló - Tilkovszky Loránt doktori értekezésének vitájáról (Pál Lajos) 1024/V

BESZÁMOLÓ 1035 a magyarországi németek egységes akaratából lett azok vezetője; nem volt jogosult arra, hogy valamennyiük nevében beszéljen. Ezt követően Bellér Béla kandidátus részletes felszólalásban foglalkozott az értekezéssel, amelyet kitűnőnek mondott ugyan, de számos kifogásoló észrevételt tett. Imponálónak találta a felhasznált forrásmennyiséget, minőségi szempontból azonban — minthogy a Volksbund saját iratanyaga megsemmisült - jórészt másodrendűnek ítélte a forrásanyagot, s különösen a magyar rendőrségi, csendőrségi jelentések forrásértékét, megbízhatóságát vonta kétségbe, utalva arra, hogy azok szerinte nem eléggé kritikus használata miatt a szerzőt Weidlein és más nyugatnémetországi szerzők részéről is bírálatok érték. Elismerően állapította meg, hogy a szerző szinte könyvtárnyi irodalmat használt fel munkájához, de kifogásolta, hogy a historiográfiai fejezetben egyoldalúan politikai szempontok alapján értékeli azokat. Helyeselte, hogy a szerző érdemi vitát folytat a témával foglalkozó nyugatnémetországi szerzőkkel; érvelése általában tényszerű, logikus, világos, helyenként azonban nem egyértelmű. Határozottabban kellene például szerinte leszögezni, hogy a magyarországi németek nem akartak kitelepülni, — mint mondotta, — megindítóan ragaszkodtak szülőföldjükhöz. Nem tartja meggyőzőnek, hogy német nemzetiségűek politikai bűncselekmények címén való elítélésében a magyar kormányt a német birodalomhoz fűződő viszony feszélyezte volna. Bellér szerint a szerző példamutatóan tárja fel a Volksbund németbirodalmi kapcsolatait. Nyilvánvaló, hogy a német külpolitika kezében a magyarországi németség eszköz volt a magyar kormány befolyásolására, de nem ért egyet a szerzővel abban, hogy államot akart volna képezni az államban, s hogy az ötödik hadoszlop szerepét töltötte volna be, hiszen Magyarország nem ellenséges, hanem Németországgal szövetséges állam volt. A hazai németség háborús gazdasági erőfeszítéseit is ebből a szempontból kell megítélni; ezek — véleménye szerint — magyar szempontból is hasznosak voltak. A katonai részvételre vonatkozóan megemlítette azt a gondolatot, amelyet Nemeskürty István „Rekviem egy hadseregért" című könyve is felvet, Weidlein pedig német vonatkozásban állít, hogy a halálra ítélt honvédhadsereg nemzetiségi összetétele a nemzetiségek pusztulásba küldésének szándékát tükrözi. A továbbiakban a felszólaló dicsérte a Volksbund és a különböző magyar pártok egymáshoz való viszonyának bemutatását, de kevésbé találta világosan ábrázoltnak a Volksbildungsverein viszonyát a Volksbundhoz, illetve a magyar politikai, társadalmi szervezetekhez. Hiányolta a Volksbund társadalmi bázisának, a magyarországi németség szociális struktúrájának és nemzeti öntudatának, a Volksbund-tagság összetételének, valamint a szervezet területi fejlődésének alapos vizsgálatát. Véleménye szerint a magyarországi németség elnyomott helyzetben volt; kulturális szempontból egyenesen siralmasnak mondott állapotát az anyanyelvi iskolázás adataival illusztrálta. A német népcsoportelmélet és a magyar nemzetfelfogás körüli vita kérdésében Bellér Béla azon véleményének adott hangot, hogy Hubay Kálmán a nemzetiségek kollektív joga tekintetében helyesebb álláspontot foglalt el, mint Szekfű Gyula; az „egy magyar nemzet" fogalmat, szemléletet a Szociáldemokrata Párt is magáévá tette, a Kommunista Párt pedig nem jutott túl a Volksbund feloszlatása követelésének negatívumán. Ezek után a felszólaló az értekezésnek az 1941. évi népszámlálás német nemzetiségi vonatkozású kérdéseit fejtegető részével kapcsolatban tett kritikai észrevételeket.