Századok – 1977
Beszámoló - Tilkovszky Loránt doktori értekezésének vitájáról (Pál Lajos) 1024/V
1036 BESZÁMOLÓ Kétségbe vonta, hogy ekkor és az adott körülmények közt német viszonylatban a disszimilációs veszély állt volna előtérben, s a népszámlálási eredményekben is a töretlen asszimilációs folyamatot látja tükröződni. Végül arról szólt Bellér Béla, hogy véleménye szerint a hazai németségnek nem volt kiútja 1940—1945 között. Ha az állampolgári hűséget tartotta szem előtt, le kellett mondania nemzetiségéről, ha hű volt nemzetiségéhez, akkor az állammal került szembe. A hazai németség nemcsak bűnös volt a második világháború alatt, hanem áldozat is volt, ezért mindkét aspektusból vizsgálnunk kell a kérdést. A szerző munkájával szemben felhozott sok kritikai észrevétele ellenére, - mint mondotta, — olyan értékálló alkotásnak tartja az értekezést, amelyre az egész magyar történettudomány joggal büszke lehet. Mérei Gyula — Bellér Béla felszólalására reagálva, — nem értett egyet azzal, hogy a magyarországi németség elnyomott lett volna, és arra hivatkozott, hogy állami hivatalokban s különböző magas tisztségekben mily nagy számban voltak németek. A magyarországi németség jogai körüli korabeli vitában Szekfű illetve Hubay által elfoglalt álláspont összevetése és értékelése is véleménye szerint több megfontolást érdemelne. Majd hangsúlyozta, hogy bár Bäsch az egész magyarországi német lakosság beszervezésére törekedett, nem minden német volt volksbundista, hanem a magyar haza — nem a magyar uralkodóosztályok — híve volt, és ragaszkodott ehhez a hazához. Ezt a megkülönböztetést teljesen indokolt megtenni, de statisztikailag nehezen megfogható. Az értekezés szerzőjének forráskritikáját — a rendőrségi jelentések vonatkozásában is — teljesen korrektnek tartja, szemben a Bellér által sűrűn idézett Weidlein és más hasonló nyugatnémetországi szerzők munkásságával, amely nem felel meg a történelmi valóságnak és a historiográfiai követelményeknek. Bellér Béla, — Mérei Gyulának válaszolva - hangsúlyozta: nem azt állítja, hogy Bäsch, aki egyébként választott vezetője volt a Volksbundnak, az egész németséget képviselte volna, hanem, hogy a német nemzetiség államhű része nem talált magának megfelelő szervezetet; a Hűségmozgalmat — asszimilációs törekvései miatt — nem érezhette igazán magáénak. A hivatalokban elhelyezkedett németek asszimilánsok voltak; a rendelkezésre álló statisztikai adatsorok a németség asszimilációjáról tanúskodnak. Pusztán a német nemzetiséghez tartozás megvallása miatt nem lehet senkit felelőssé tenni. Ezek után következett Tilkovszky Lóránt válasza az opponenseknek és a vitában felszólalóknak. Elmondotta, hogy az értekezése témájául választott bonyolult problematika történeti előzményeivel vázlatosan már foglalkozott „A magyarországi népinémet (volksdeutsch) mozgalom útja" című tanulmányában (Történelmi Szemle, 1970); a Német Szövetségi Köztársaság levéltáraiban folytatott újabb, 1975 őszi kutatásai azonban új megvilágításba helyezik ezeket az előzményeket is, amelyek feldolgozására külön monográfiát szán. Ebben részletesen szó lesz a Bleyer-féle mozgalomról és eddig teljesen feltáratlan külföldi kapcsolatairól, a Bleyer alapította Volksbildungsverein és a Basch-féle Volksdeutsche Kameradschaft viszonyáról; a magyarországi németség társadalmi struktúrájáról és asszimilációjának kérdéseiről, a magyarországi németek szemléletét befolyásoló volksdeutsch ideológiai hatásokról, a német nemzetiszocializmus térhódításáról a magyarországi német mozgalomban; az 1919—1938 közti magyar nemzetiségpolitikáról, a magyarországi pártoknak, társadalmi szervezeteknek, sajtónak a német nemzetiségi mozgalommal kapcsolatos magatartásáról. Mindez ugyancsak nem oldható meg az erre vonatkozóan 1945 után keletkezett német irodalommal, illetve egyes