Századok – 1977
Beszámoló - Tilkovszky Loránt doktori értekezésének vitájáról (Pál Lajos) 1024/V
BESZÁMOLÓ 1033 Példamutató részletességgel, gondossággal tett eleget a szerző a historiográfiai áttekintésre vonatkozó követelménynek is. Hazai és külföldi publikációk hosszú sorát ismerteti-bírálja ebben a fejezetben. Historiográfiai értékű a ma a Német Szövetségi Köztársaságban élő, elmenekült vagy kitelepített egykori Volksbund-tagokkal, vagy követőikkel folytatott — és a bécsi egyezmény kapcsán külön fejezetet igénylő — vitája. Hatékony bírálatát adja a Volksbundot mentegető irányzatnak, de felfedi annak a felfogásnak a gyengéit is, amelyik a múlt hibáit elismerve próbálja átmenteni a jövőre a népcsoport-elv lényegét. Külön is szükséges megemlíteni a szerző nagyon is eredményes törekvését a fogalmi tisztaságra és szabatosságra, az egyes terminus technikusok részletes kifejtésére és definiálására; ez a sok homályt eloszlató bevezetés nemcsak az értekezés pontosabb megértését készíti elő, hanem minden bizonnyal hasznos lesz a kezdő nemzetiségtörténeti kutatók orientálására is. Az értekezéssel szemben támasztott követelményeknek megfelelően a jelölt maga is összefoglalta munkájának új tudományos eredményeit. Ennek tartalmával teljesen egyetértve, az opponensi vélemény néhány továbbgondolásra érdemes kérdésre irányítja a figyelmet. A Wilhelmstrasse és Magyarország c. kötet 1933—1938 közötti iratainak összeállításakor volt alkalmunk felfigyelni arra, — mondotta az opponens, — hogy még a hitleri Németországnak erősen elkötelezett Gömbös Gyula kormányzása idején is a magyar kormányzati szervek milyen kitartóan akadályozták meg a maguk módján a német nemzetiségi mozgalom önállósulási törekvéseit. A most tárgyalt értekezés pedig egészen 1945-ig világítja meg, hogy az egymást követő kormányok — persze sok engedménnyel, változó engergiával, — tulajdonképpen ugyanezt a vonalat vitték tovább. De nemcsak a kormányok, hanem még Szálasi és mozgalma is szembekerült a Volksbund felfogásával és politikai gyakorlatával; a nyilasok, noha maguk is nemzetiszocialisták voltak, ragaszkodtak a „hungarista", azaz magyar nemzetiszocialista birodalomhoz. Mikor az értekezés szerzője ezeket a tényeket regisztrálja, egyáltalán nem esik optikai csalódás áldozatául, hiszen határozottan utal ugyanezen kormányok agresszív nacionalizmusára sok más vonatkozásban, nem is szólva a nyilas politika határozott elítéléséről. Ebben a megvilágításban a magyar kormányzatnak a német kisebbséggel szembeni nemzetiségi politikája és a hitleri Németország melletti külpolitikai elkötelezettsége egymást kiegészítő eszközök voltak hatalmuk, az önálló magyar államiság megőrzésére, illetve növelésére a területi revízió segítségével. Mindez csak újra aláhúzza azt is: milyen pontosan kell differenciálnunk németellenesség és antifasizmus között, mennyire szükséges tisztán látnunk az indítékokat, a motívumokat, amelyek végül is egy táborba, az ellenállás táborába hoztak nacionalistákat, hívő katolikusokat, polgári humanistákat, és szociáldemokrata vagy kommunista munkásokat, — hogy csak a legjellemzőbb komponenseket említsük. Pamlényi Ervin is hiányolta a volskbundista mozgalom és ideológiája történeti előzményeinek, az asszimilációs és disszimilációs törekvések messzire visszanyúló gyökereinek bevezetőül szükséges rövid megvilágítását, majd a magyar uralkodó körök nemzetiségpolitikai felfogásával kapcsolatban a „szentistváni állameszme" értelmezése tekintetében tett néhány észrevételt. Mindenekelőtt azt állapította meg, hogy a magyar revíziós törekvések ma még nincsenek történetileg feldolgozva, ma még nem tudjuk pontosan nyomon követni ezek tartalmi változásait két és fél évtizeden keresztül. Annyi
