Századok – 1977

Beszámoló - Tilkovszky Loránt doktori értekezésének vitájáról (Pál Lajos) 1024/V

BESZÁMOLÓ 1031 tendenciája, tőkés társadalmi viszonyok uralma alatt álló területeken, a mindenkori történelmi körülményektől függően, hamis tudati tükröződésként, hol a hidegháborús nacionalista revansizmus, hol a kozmopolita szupranacionalizmus félreérthetetlenül szovjet- és szocializmus-ellenes föderációs koncepciója, hol az emberi jogok elvonthumanista álarcát ölti magára, minden esetben nacionalista törekvésekkel összefonódva. Az opponensi vélemény a továbbiakban arra mutatott rá, hogy az értekezés módszere a korszerű összehasonlító eljárás, amely során a történettudomány egyes szakágazati eredményeit is hasznosítja. Ugy adja elő mondanivalóját, hogy a magyarországi német népcsoporttal kapcsolatos politikát egyrészt beágyazza a német birodalom hódító politikájának, ezen belül a német-magyar baráti, szövetségesi, majd fegyvertársi kapcsolatoknak a keretébe, másrészt egybeveti a szlovákiai, a horvátországi és a romániai német népcsoportpolitikával, hogy így kellően kidomboríthatok legyenek a magyarországi németekkel kapcsolatos magyar kormánypolitika sajátosságai és ezeknek okai, forrásai. A szerző lépésről lépésre haladva feltárja a magyar kormányoknak a német nemzeti kisebbséggel kapcsolatos, őket a többi nemzetiségtől is előnyösen megkülönböztető politikáját, eltéphetetlen kapcsolatban előbb a bécsi területi revíziós döntésekkel, majd a Jugoszlávia megszállása után a németek által juttatott újabb területi gyarapodással, 1941 júniusa óta a Szovjetunió ellen vívott háborúval. Szépen világítja meg, miként használhatta fel a német birodalom a magyar politikai vezetőkörök területi revíziós, nacionalista aspirációit előbb politikai zsarolásra a magyarországi német népcsoport jogainak kiszélesítése érdekében, majd hogyan fékezte le a hitleri Németország hivatalos diplomáciája, de maguk az SS-irányítás alatt álló szervek is a Volksbund-vezetők törekvéseit annak érdekében, hogy elsősorban minél nagyobb termény- és egyéb, a német hadigépezetet szolgáló teljesítésekre kérje a magyar kormányt, 1942-től pedig emberanyagszolgáltatásokra is, részben a 2. magyar hadsereg, majd ennek pusztulása után további egységek harcbavetése révén, részben pedig a magyarországi németek között háromízben tartott SS-toborzás útján. Lényegesek azok a részek is, amelyekben a Volksbundnak a magyarországi népinémet törekvéseket Henleinék programjához, az autonóm, majd Csehszlovákia likvidálását követően önálló Szlovákiában Karmasinék által elért népcsoportjogokhoz, valamint később az önálló Horvátországban s az erdélyi szászok által élvezett népcsoportjogokhoz igazító terveiről, Bäsch és elvbarátai faji alapra helyezkedő disszimilációs törekvéseiről esik szó. Gondosan tárgyalja a mű a magyar kormányoknak a Volksbund-törekvéseket a szomszéd országokban élő magyarok helyzetével összefüggésben szemlélő elképzeléseit is. Rendkívül tanulságosak a nem-volksbundista németek magatartásáról és a Hűségmozgalom ellentmondásosságáról szóló részek, különös tekintettel a magyar politikai vezetőréteg egyes képviselőinek e mozgalom szervezésében játszott szerepére, a katolikus egyház befolyására a nem-volksbundista németek e szervezetbe tömörítése érdekében, a nacionalista töltésű magyar nemzeteszme szolgálatában. Erről árulkodik az a tény, hogy a mozgalmat vezetői hermetikusan igyekeztek elzárni minden antifasiszta demokratikus törekvéstől, mindenekelőtt a munkásmozgalomtól. Nemcsak a Volksbund, hanem a Hűségmozgalmat irányító klérus is minden erejével igyekezett távoltartani, elsősorban a német munkásság körében befolyással rendelkező Szociáldemokrata Párttól, a magyarországi németeket. így azután nem meglepő, hogy az SzDP-nek nem sikerült ellen-