Századok – 1977
Tanulmányok - Baranyi Béla–Timár Lajos: Debrecen iparfejlődésének sajátossága a tőkés korszak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének időszakában 899/V
916 BÁRÁNYI BÉLA - TÍMÁR LAJOS vívott harcban, és a visszatérő tőkés tulajdonosok átvették a gyárak vezetését. A többi munkás szövetkezetet (melyek időközben újakkal egészültek ki, az Építőipari, a Hajdúsági Olajütő, a Debreceni Sütőmunkások, a Kövező Munkások Szövetkezetével, valamint a Debreceni Textilművek Termelő- és Munkaszövetkezettel stb.) viszont a két munkáspárt, a szakszervezetek és a munkások összefogásával sikerült megvédeni a reakció meg-megújuló támadásaival szemben. A tulajdonjog és a birtoklás körüli viták végére az államosítások tettek pontot. A munkásellenőrzés hatékony formái tehát igen nagy jelentőségre tettek szert a felszabadulás utáni Debrecenben, s harcos tőkeellenes tevékenységükkel kezdettől fogva a kollektív tulajdon megteremtéséhez mutatták az utat.3 2 A háborús pusztítás okozta rendkívül súlyos helyzetben azonban a gyári munkásság igen sokat tett a város gazdaságának, az iparnak a talpraállítása érdekében is, mivel a felszabadulást követően hosszú ideig az maradt a legfontosabb feladat, hogy a helyreállítás és újjáépítés nehéz munkájának a megoldásával biztosítva legyen az ipari üzemek termelőképessége. Ezen a téren legtöbb eredményt az 1947. augusztus 1-én induló első hároméves terv során érte el a város ipara. Közben a népi demokratikus forradalom kibontakozása lehetővé tette a 100-nál több főt foglalkoztató 500 — és még 31 névszerint felsorolt, népgazdasági szempontból rendkívül fontos kisebb — iparvállalat államosítását. Az 1948. március 25-i XXV. tc. nyomán gyakorlatilag uralkodóvá váltak a szocialista tervelési viszonyok Debrecen iparában is. A gazdaság területén ily módon elhárult az egyik döntő akadálya a hároméves terv sikeres megvalósításának és a szocialista termelési viszonyok kialakításának. Az államosítás — annak fontos gazdasági hatását nem becsülve le — a város életében mindenekelőtt politikai szempontból volt jelentős. A törvény által érintett több mint félezer vállalat közül ugyanis elenyészően kevés, csupán kilenc, az elkövetkező hetekhónapok során kisajátított üzemekkel együtt is összesen csak tizenhat vállalat esett Debrecenre. Magyarországon az ismert történelmi okok miatt általában lassan és későn indult meg a nagyipar fejlődése, de a tiszántúli főváros — nem kis részben mostoha adottságai miatt — még ehhez képest is jelentősen elmaradt. Az országnak ez a területe áz iparfejlődés számára korábban is kedvezőtlen feltételekkel rendelkezett, mivel Debrecen ipari nyersanyagokban és energiaforrásokban rendkívül szegény, hatalmas mezőgazdasági terület centrumában feküdt. Elsősorban a magánosan, egy-két segéddel, vagy ennél több kisegítő személyzettel dolgozó, korszerűtlen kisipari forma, valamint a 10—20 főt foglalkoztató, főleg mezőgazdasági termékeket feldolgozó kis- és közép üzemek teijedtek el. Debrecenben 1944-ben mindössze 17 olyan gyár jellegű ipari vállalat volt, amelyben 33-nál több munkás dolgozott, és csupán 44 üzem munkáslétszáma haladta meg a 20 főt.3 3 Ez a helyzet 1948-ig nem változott meg lényegesen. Országos jelentőségű ipari üzem a MA V Járműjavítón, a Dohánygyáron, az Egyesült Kefegyáron, a Hajlított Bútorgyáron, a Városi (ma Alföldi) Nyomdán, a Vidoni Szalámigyáron és a Kiss Testvérek Bőrgyárán kívül alig volt, (a nagymúltú István Gőzmalom a háborúban megsemmisült, az első kettő pedig korábban is állami üzem volt). így az államosítási törvény március végén csak néhány üzemet, a Tiszántúli Építőmunkások Szövetkezetét, a Debreceni Bőr- és Cipőgyári Munkásszövetkezetet, a Debreceni Textilmüvek Termelő- és Munka-3 2 Sárközi Zoltán: i. m. 107. 3 3 Tények és adatok ... 41.
