Századok – 1977
Tanulmányok - Baranyi Béla–Timár Lajos: Debrecen iparfejlődésének sajátossága a tőkés korszak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének időszakában 899/V
DEBRECEN IPARFEJLŐDÉSÉNEK SAJÁTOSSÁGA 915 üzemi bizottságokat, és jórészt maguk vették kezükbe a termelés megszervezésének, a munka irányításának nehéz feladatát. Az ipar szocialista átalakítása, a tőke kisajátítása felé vezető úton az első erőteljes lépéseket éppen a munkásság választott forradalmi szervei, az üzemi bizottságok,és az azokkal szorosan összetartozó, később jórészt belőlük kifejlődő munkásszövetkezetek tették meg. A munkásellenőrzés kezdettől fogva igen erőteljes volt Debrecenben, ahol országosan is elsők között bontakoztak ki a vállalati élet új formái, teremtődtek meg az üzemi demokrácia szervezeti keretei, jöttek létre az üzemi bizottságok, példát mutatva a később felszabaduló országrészek munkásainak. Munkásvezetéssel kezdődött meg a termelés az október 19-ét követő napokban a MA V Járműjavító- és Vagongyárban, a Dohánygyárban, a Kefegyárban, a Kiss Testvérek Bőrgyárában, a Hajlított Bútorgyárban, a Hortobágy Malomban, a Világítási Vállalatnál, a Gőztéglagyárban, a Hangya- és a Skót-Magyar Rt terményforgalmi és -feldolgozó vállalatnál stb. Az üzemi bizottságok a legtöbb üzemben hosszú ideig szinte egyedül irányították a termelést és vezették a gyárat. Sőt az üzemi bizottságok és a gyári munkások kezdeményezésére, a Kommunista Párt támogatásával a tulajdonosok elmenekülése folytán gazdátlanul maradt, elhagyott üzemeket (a Kefegyárat, a Kiss Testvérek Bőrgyárát, a Hortobágyi Malmot, a Weinberger Cipőgyárat, a Rex Gyógyszergyárat, a Hajlított Bútorgyárat, a Vidoni Szalámigyárat stb.) 1944 végén és 1945 tavaszán birtokba vették a munkások, és egy sajátos szervezeti-tulajdonjogi formát, a munkásszövetkezetet, (nevezték munkaszövetkezetnek is), a munkások ún. gyári szövetkezetét hozták létre.31 A munkások az üzemi bizottságok irányításával, a szövetkezetté alakított üzemeket olyan szívósan védelmezték az egykori tulajdonosokkal szemben, hogy a tulajdonjogban bekövetkezett módosulást később, azok visszatérése után sem lehetett már megváltoztatni. Az a különös helyzet állott elő ezáltal, hogy az elhagyott, de szövetkezetté alakított üzemek de jure a régi tulajdonosok birtokában maradtak — azok visszajövetelekor is —, de facto azonban a munkások kezébe kerültek. A visszatérő tőkések és megbízottaik mindenütt beleütköztek a munkásérdekeket védelmező üzemi bizottságok ellenállásába. Mindennél többet jelentett azonban a munkásokban kialakult pszichikai, tudati és érzelmi tényező: már magukénak érezték, sőt maguknak is követelték az üzemeket. Példák sokasága bizonyítja Debrecenben is, hogy a visszatérő tulajdonosokkal szemben évekig tartó vitákban, makacsul védelmezték a munkások szerzett jogaikat, s az államosítások végsősoron — az esetek többségében — már egy adott állapotot szentesítettek. Az egykori tulajdonosok és az újraéledő reakció heves támadásai csupán két szövetkezet, a Kefegyári-és a Faipari Munkásszövetkezet (Hajlított Bútorgyár) esetében jártak eredménnyel. Ez a két üzem ugyanis 1946 őszén alulmaradt a fő részvényes Magyar Általános Hitelbankkal .3 1 A debreceni üzemi bizottságokra és a munkaszövetkezetekre vonatkozóan ld.: Bárányi Béla: L m. 18—40; a munkásellenó'rzés kérdéseinek a tanulmányozásához igen sok segítséget nyújtottak az alábbi munkák: Sárközi Zoltán: Az üzemi bizottságok szerepe az ipari termelés megindításában a felszabadulás után. Levéltári Közlemények, 1960. 87-120; Ságvári Ágnes: Az üzemi bizottságok megalakulása. Századok, 1962. 5-6. sz. 195-822; Strassenreiter Erzsébet: Az üzemi bizottsági rendszer kialakulása és a munkásellenőrzés megvalósulásának kezdete (1944 október — 1945 május). Párttörténeti Közlemények, 1963. 4. sz. 3-28; Rácz Béla-Strassenreiter Erzsébet: Az üzemi bizottságok harca a tőkés termelés és elosztás munkásellenőrzésének megvalósításáért és kiszélesítéséért (1944-1948). Párttörténeti Közlemények, 1965. 1. sz. 132-166; Uők: Az üzemi bizottságok szervezete (1944-1948). Történelmi Szemle, 1965. 2-3. sz. 200-239.
