Századok – 1977
Tanulmányok - Baranyi Béla–Timár Lajos: Debrecen iparfejlődésének sajátossága a tőkés korszak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének időszakában 899/V
906 BÁRÁNYI BÉLA - TÍMÁR LAJOS A faiparban dolgozók aránya szintén meghaladta az országos arányt. 1930-ban a városban a gyáripari munkások 8,55%-a, 1938-ban 10,45%-a tartozott az iparághoz. A faipart tulajdonképpen egyetlen gyár, a Hajlított Bútorgyár képviselte. A város iparán belül viszonylag jelentős szerephez jutott a nyomdaipar is. Ez az ágazat a válság időszaka alatt visszaesett, majd 1938-ra ismét növelte az arányát, a háború időszaka alatt pedig továbbfejlődött. A debreceni gyáripar az üzemméret, a koncentráltság tekintetében is igen sajátos képet mutatott a két világháború között. 1930-ban a két legtöbb munkást foglalkoztató üzem a MÁV Járműjavító (954 fő) és a Dohánygyár (612 fő). Az 500-nál nagyobb munkáslétszámmal dolgozó két üzemben a gyári munkások 34,2%-a dolgozott, míg országosan 29% volt az arány. A 101—500 munkással dolgozó gyárakban a munkások 28,8%-a, országosan pedig 38%-a talált munkaalkalmat. A 100-nál kevesebb munkást alkalmazó gyár jellegű üzemek a munkások 38%-át foglalkoztatták, szemben az országos 29%-os aránnyal. Az utóbbiak esetében a debreceni ipar egyik jellegzetes vonását figyelhetjük meg. A korabeli statisztika a 20-nál több alkalmazottal és gépi technikával dolgozó üzemeket tekintette gyárjellegű üzemeknek. A Balesetelhárítási Felügyelőség mintegy 300 kisüzemre, illetve kisebb gy árjellegű üzemekre vonatkozó adatgyűjtése alapján, (amely a munkakörülmények mellett az alkalmazotti létszámot, a gépek lóerőteljesítményét, a használt munkagépek konkrét felsorolását tartalmazza) a debreceni ipar egyik jellegzetességeként hangsúlyozhatjuk azt is, hogy az 5—20 főt alkalmazó kisipari üzemek és a statisztikai összeírások szerűit már gyárjellegű kisebb, tehát 100-nál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató üzemek technikai színvonala között csak egészen minimális különbség volt. A nagyobb kisipari üzemek a pillanatnyi kedvező konjuktúra hatására 20 fölé növelték a létszámot, ,gyárrá változtak", de ahhoz már nem volt tőkeerejük, hogy technikai felszereltségüket is növeljék. Ugyanakkor egyes ilyen üzemek munkáslétszámuk csökkentésével egyik hónapról a másikra visszasüllyedtek kisipari üzemmé. Az 1930-as kisipari statisztika, amely pontosabb, mint az 1930. évi népszámlálás összeírása, Debrecenben 26 olyan kisipari üzemet említ, amelyben az alkalmazottak száma a 20-at meghaladja, s a 925 dolgozó közül egy-egy ilyen üzemre átlag 35,5 alkalmazott jutott. A kisipari üzemek és a ténylegesen gyárjellegű — általában 100 fős körüli — üzemek közötti sajátos átmenetet jól mutatja az is, hogy miközben a gyáriparban dolgozók száma az 1930. évi 4254 főről 1938-ra 2849-re csökkent, ugyanakkor a „gyárak" száma 39-ről 61-re nőtt. A gyáripar és a kisipar viszonyának jellemző vonása Debrecenben, hogy a kisipar egy általán nem kiegészít ője a gyáriparnak abban az értelemben, hogy csak ott tevékenykednék, ahol a technológia már országosan is kisipari jellegű.1 3 Debrecenben a kisipar azokban az ágazatokban is jelen volt, ahol a munkaerőkoncentráció szempontjából gyárjellegű üzemek működtek. Éppen azért lehet jelen a kisipar ezekben az ágazatokban, mert a gyárjellegű üzemek a munkafolyamat szempontjából még nem igazán gyáripari üzemek. Annak okait keresve, hogy a gyáripar miért nem szorította vissza a kisipart, miért játszódott le inkább fordított irányú folyamat 1930—40 között, feltétlenül hang-13 A kisipar országos fejlődésére vonatkozóan lásd: Ránki György: A kisipari fejlődés szerepe a magyar kapitalista fejlődésben. Történelmi Szemle, 1964/2. sz.
