Századok – 1977

Tanulmányok - Baranyi Béla–Timár Lajos: Debrecen iparfejlődésének sajátossága a tőkés korszak utolsó negyedszázadában és a szocializmus építésének időszakában 899/V

DEBRECEN IPARFEJLŐDÉSÉNEK SAJÁTOSSÁGA 905 debreceni iparszerkezet pozitívumaként, mivel a gépipar megnevezés alatt szinte kizárólag csak a vasúti járműjavítás értendő. A „gépipar" viszonylag magas, 8,5%-s részesedése a gyáripar lóerőkapacitásából pedig csupán a vasúti járműjavító ipar technikai sajátosságaiból adódott, s egyáltalán nem a debreceni gépipar fejlett technikai színvonalát jelentette (országosan ez az arány 5,1% volt). De a „gépipari" munkáslétszám sem pontos, mert a város járműjavító üzemeiben a gépipar kereteibe sorolható munkák mellett jelentős szerepe volt a fa-, kárpitos-, festő- stb. munkáknak, amelyeket a statisztika a vállalati keretek miatt a gépiparhoz sorolt. Az építőanyagiparban dolgozók aránya 1930-38 között 7,6%-ról 11,2%-ra nőtt Debrecenben. Ezek az adatok nem az építőanyagipar fejlődését jelzik, hanem azt, hogy 1938-ra, a javuló gazdasági helyzet következtében, a gyárak egy része már újra termelt. A gazdasági válság ezt az ágazatot sújtotta ugyanis a legerősebben. 1938-ban a téglagyárak fele még mindig üzemen kívül volt. Az alacsony technikai színvonalat pedig az tükrözi leginkább, hogy 1938-ban is 3 olyan téglagyár üzemelt Debrecenben, amelyek 0—25 LE. gépi állomány mellett, idénymunkák idején 2030 munkást is foglalkoztattak. Az építőanyagipar egészében pedig 1938-ban 1 munkásra csupán 1,1 LE jutott, míg országosan az ágazat már meghaladta a 2,4 LE/főt. A vegyiparban dolgozók aránya 1930—38 között jelentősen csökkent, 1930-ban 3,7%, 1938-ra viszont 2,5% körül mozgott, míg az országos arány ugyancsak 3,7%-ról 4,6%-ra nőtt. 1938-ban a debreceni gyáripar termelési értékének mindössze 3,6%-át adta a vegyipar, holott országosan már 9,1%-os volt a dinamikusan fejlődő iparág részesedése. Az elmondottak ellenére az 1930—38 közötti debreceni gyáripar egyik legjellegzetesebb vonásának a textilipar visszafejlődése tekinthető. 1930-ban 205, 1934-ben 150, 1938-ban 105 munkás dolgozott ebben az iparágban. Hogy ez a változás mennyire ellentétes volt az országos tendenciával, azt a százalékos adatok szembetűnően tükrözik. 1930-ban a gyáripari munkásoknak 4,66%-a dolgozott a textiliparban, országosan 15,9%-a. 1938-ban Magyarországon 19,3%-ra emelkedett, ezzel szemben Debrecenben 3,1%-ra csökkent a textiliparban dolgozók aránya. 1938-ban országosan a textilipar a gyáripari termelési érték 14,4%-át adta, Debrecenben csak 2,1%-át, miközben az 1 munkásra jutó gépi LE teljesítmény csupán 0,4, országosan pedig 2 lóerő volt. A textilipar a háború időszakában sem fejlődött jelentősebben, a debreceni textilgyárak nem tudtak bekapcsolódni a hadsereg ellátásába. 1942-ben a munkáslétszám alig haladta túl az 1938. évi igen alacsony, 105 fős nagyságrendet, s jellemző, hogy a textiliparon belül a munkások több, mint 90%-a a szalag- és hevedergyártásban dolgozott, a kötött és hurkolt áruk gyártása teljesen jelentéktelen maradt. ^A debreceni ipar szerkezetében 1930—38 között a leglényegesebb változást a bőripar szerepének erőteljes növekedése hozta, 1938-ra már a gépjavító és az élelmiszeripar után a legjelentősebb iparággá fejlődött. 1930-ban a gyári munkások 6,2%-a dolgozott ebben az ágazatban, 1938-ban pedig 16,6%-a, országosan viszont csak 2,4, illetve 3,1% volt az arány. Az 1930-as évek végére.» korábbi egy bőrgyár mellé, még 3 fejlődött fel, a cipőiparban pedig 6 gyár tevékenvkedett. Mind a bőr-, mind a cipőiparban működő üzemek jórészt csak a munkáslétszám alapján minősültek gyarnak. A cipőiparban például 1938-ban 1 munkásra csupán 0,26 gépi lóerő jutott. A bőr- és sörteiparon belül a legjelentősebb gyár az Egyesült Kefegyár Rt. volt, amely 1938-ban már 226 munkást foglalkoztatott, vagyis többet, mint a textil- és vegyipar együttvéve.