Századok – 1977
Folyóiratszemle - Kupferman; Fred–Philipp Machefer: A sajtó és politika az 1930-as években: a Petit Journal esete 840/IV
840 FOLYÓIRATSZEM I E árnyaltabb bemutatását és a háttérben meghúzódó Egyesült Államok magatartásának legalább utalásszerű említését. Hasznos lett volna ugyanakkor jelezni azt is, hogy bár a Lloyd George-i irányvonal 1922-ben vereséget szenvedett, az a tény, hogy az érintett országok 1924-ben a Szovjetuniót elismerték, mégis annak realitását igazolta. (Revue dhistoire moderne et contemporaine. 1976 január-március) ECs.Cs. Fred Kupferman - Philippe Machefer: A sajtó és politika az 1930-as években: a „Petit Journal" esete Az 1863. február 1-én induló, 5 centimes-ért árusított, kis formátumú, alcímében „quotidien non politique"-nek hirdetett Petit Journal megjelenése annak a 19. század közepétől egyre erőteljesebben érvényesülő tendenciának első konkrét megnyilvánulása, mely a minőségi helyett a mennyiségi szempontot állítva előtérbe, az igényes közönségnek íródott újság helyett az olvasókat kiszolgáló, olcsó - ezért nagy példányszámban eladható - sajtóra helyezte a hangsúlyt. Ez a lap már nem tanítani, nevelni, még csak nem is minden közérdekű eseményt közölni, sokkal inkább tetszeni, meghökkenteni, meglepetést okozni akart, s elsődleges céljának a tömegek kívánságának, ízlésének követését tekintette. Az érdekes, bár középszerű témák, cikkek a munkások, kis fizetésű alkalmazottak és paraszti olvasók előtt népszerűvé teszik az újságot, s így a század végéig rohamosan emelkedő példányszáma majdnem elérte a napi 1 milliót. A századforduló után a korábbi érdeklődés egyre csökkent; az olvasóközönség igénye átalakult, figyelme a napi politikát részletesebben közlő lapok felé fordult. Az 1920-as években az egyre színtelenebbé váló Petit Journalra mind kevesebben fizettek elő, s az 193l-es évet már nagy deficittel zárta a szerkesztőség. Az európai sajtótörténetben indulásával fejezetet nyitó Petit Journal újabb fellendülő, mozgalmas korszakát, az 1930-as éveket elemzi a sajtó és a két világháború közötti politika komplex, sokoldalú kapcsolatát kutató munkacsoport két tagja: F. Kupferman és Ph. Machefer. A korábban egyértelműen apolitikus újság 1934-től a több lapot kezében tartó Raymond Patenőtre irányítása alatt hatásos politikai orgánummá vált. Egyrészt a laptulajdonos politikai nézeteinek alakulása és ennek tükröződése a lap irányvonalában, másrészt az újság közvéleményt formáló, a kormány politikáját befolyásoló magatartása képezi elemzésük tárgyát. A Petit Journal kezdetben - Patenőtre személyes barátsága és politikai egyetértése következtében - az először külügyminiszter, majd miniszterelnök Pierre Lavalt támogatta, s igyekezett számára a párizsi és vidéki középosztály szimpátiáját elnyerni. Egyetértett a kormány Itáliához közeledő magatartásával, s bár a náci terrorról is beszámolt, szorgalmazta a Hitlerrel folytatott tárgyalásokat; a Saar-vidéki „incidenst" pedig a Laval által kezdeményezett enyhülési politika fontos, a Franciaország és Németország közötti területi ellentéteket megszüntető fejezeteként tárgyalta. Külpolitikai téren 1934-35 elején Patenőtre tehát egyértelműen Laval mellett állt, a belpolitikai-gazdasági kérdésekben azonban egyre inkább szembekerült vele. A kormány deflációs politikáját, melyet az elhúzódó gazdasági válságból kilábalni igyekvő Franciaország elleni bűntettnek tekintett, határozottan elutasította, s a több országban szerinte eredményesen alkalmazott devalváció végrehajtása, egy New Deal-típusú megoldás mellett szavazott. A hivatalos gazdasági elképzeléseket szintén elutasító Daladier véleményét osztva 1935 novemberében kijelenti: a szükségrendeletekkel csak fokozzák a nyomort, s a „nyomor a fasizmus legjobb toborzója", „véget kell vetni a tétlenség politikájának". Az egyre élesebben bíráló cikkek megjelentetésével Patenőtre végül is a Laval-kormány bukását és a Népfront hatalomra kerülését segítette elő. Magatartása azonban - mint azt a szerzők hangsúlyozzák - nem egy megalapozott antifasiszta ideológiából következett, hanem a feni említett gazdaságpolitikai megfontolásait tükrözte. A kormányváltozást követően „hatalmát", újságjait - elsősorban a Petit Journalt, - Léon Blum szolgálatába állítja és új, baloldali újságírókkal frissíti fel a szerkesztőségét. A lap külpolitikai profilja fokozatosan közeledik a Népfront-kormányéhoz. Egyértelműen arra mutatnak a spanyol polgárháborúval kapcsolatos megnyilvánulásai, szorosabb együttműködés szorgalmazása a Szovjetunióval és az „etióp-kérdésben" kifejtett álláspontjának felülbírálása. Felfigyel ugyanakkor a
