Századok – 1977
Történeti irodalom - Vardy; Steven Bela: Modern Hungarian Historiography (Ism. Niederhauser Emil) 826/IV
826 TÖRTÉNETI IRODALOM 826 STEVEN BELA VARDY: MODERN HUNGÁRIÁN HISTORIOGRAPHY (Boulder, 1976, East European Quarterly, XII, 333 1. East European Monographs 17.) A MODERN MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS Váidy Béla, a pittsburghi Duquesne-egyetem professzora már közel egy évtizede foglalkozik a magyar történetírás történetével, több magyarországi tanulmányutat tett meg ennek érdekében. Ennek az az előnye is megvolt, hogy nemcsak a kérdés eddigi marxista szakirodalmával tudott megismerkedni, amelyet bőven felhasznál, s így értékelései nagyon közel állnak a hazaiakhoz, hanem a két világháború közti korszak számos szereplőjével személyesen tudott beszélni, sok információt kapott tőlük is, és így nem pusztán az utólagos olvasó szemével, hanem szinte „belülről" látja a korabeli magyar történetírás fejlődését. A régebbi, különösen a humanista történetírásról külön munkát szándékozik írni, ezért az első részben (amely az egész szövegnek nem is egészen negyedrészét teszi ki) csupán rövid áttekintést ad a magyar történetírás fejlődéséről, a gestáktól és krónikáktól a 19. század végéig. így persze a 19. század második felének már mai mércével is mérhető történeti irodalmát is csak futólag tudja áttekinteni. Ezt némiképp pótolja, hogy a későbbi fejezetek során a gazdaság- és társadalomtörténet, a kelet-európai kutatások és a történeti segédtudományok vonatkozásában valamelyes visszapillantást nyújt a múlt századi előzményekre. A könyv zömét a két világháború közti magyar történetírás bemutatása teszi ki. Tartalmi ismertetésként alkalmasint elég, ha csak jelezzük, miről, ill. kikről ír a szerző. A világháború és a forradalmak bukása után előállt politikai helyzetből indul ki, ismerteti Klebelsberg nagyszabású programját, azután Szekfű tevékenységét „A száműzött Rákóczi"-tól kezdve, s ezzel a szellemtörténet megjelenését, ennek irodalomtörténeti bemutatkozásait (Thienemann és a pécsi Minerva-kör, Horváth János), és a szellemtörténet uralomra jutását a Hóman-Szekfű-féle Magyar történettel. A szellemtörténeti irányzatot végig az uralkodó irányzatnak tekinti, amelyet sokan átvettek, vagy legalább is formálisan alkalmazkodtak hozzá, de távolról sem az egyetlen irányzatnak. Mert a fiatalabbak (Deér, Váczy) megjelenésével már a szellemtörténet is differenciálódik. Mellette pedig ott van Mályusz népiségtörténeti iskolája, a nemzeti romantikus iskola (Rugonfalvi Kiss István), a népiesek éles kritikája Szekfűről, bár ugyanakkor a szellemtörténettel egészében nem állnak szemben, a pozitivizmus is tovább él Marczali, Angyal vagy Szabó Dezső munkássága révén. Beszél a kelet-európai kutatásokról (Hodinka, Thim, Steier, Miskolczy), azután Domanovszky művelődéstörténeti iskolájáról és ezzel kapcsolatban a gazdaság- és társadalomtörténetről (Kováts Ferenc), az állam- és jogtörténetről, ahol Eckhartot és a szentkorona-tannal kapcsolatos vitát állítja az előtérbe. Nagy elismeréssel szól Hajnal István egyetemes történeti munkásságáról, végül a segédtudományok fejlődését mutatja be. Természetesen jóval több nevet sorol fel, munkásságukat ismertetve, mint amit itt feltüntettünk, valóban nincs a korszaknak olyan érdemes kutatója, aki kimaradt volna. Szinte azt lehetne inkább mondani, hogy többet is említ a kelleténél, mert Erdélyi László a művelődéstörténet kapcsán valóban említendő, de a nemzeti romantikus iskolán belül Csuday Jenő már nagyon megkérdőjelezhető. Ezt persze Várdy is jól tudja, de arra utal, hogy ez az egészében elmaradott, múlt századi irányzat széles vidéki értelmiségi és dzsentrikörökre még mindig erősen hatott. A futólagos áttekintés is érzékeltette talán, hogy a szerző nemcsak a korábbi szaktudományi előzményekből, hanem a kor társadalmi és politikai viszonyaiból is értelmezi a történetírás témaválasztását és értékeléseit. Hozzá kell tenni, nagyon is elfogadható módon: a Horthy-korszak társadalmát elavult szerkezetűnek, konzervatívnak mondja. Voltaképpen a történetírás reagálása saját kora viszonyaira sokkal inkább érdekli, mint szakmai mondanivalója, ezért ismerteti pl. részletesen a Magyar történet koncepcióját, a kismagyar-nagymagyar ellentét kidolgozását, vagy a Mályusz-iskolánál Trianon szerepét. De nem hanyagolja el a szűkebb szakmai szempontokat sem, kiemeli a Mályusz-iskola igényességét, vagy Szentpétery Imre magas szakmai színvonalát egy olyan stúdiumban, amely
