Századok – 1977
Történeti irodalom - Lőrinc Péter: Bánát magyar nyelvű polgári társadalomtudománya a századforduló idején 1880–1918 (Ism. T. Mérey Klára) 822/IV
822 TÖRTÉNETI IRODALOM 822 Kritikai megjegyzéseink talán túl részletesek, jóllehet nem érintettek minden vitatható, vagy további tisztázást igénylő témát. Ilyen lehetne pl. a váci kiáltvány, e „mindennél súlyossabb csapás" (198. 1.) és az azzal összefüggésben emlegetett „bonapartista" diktatúra lehetősége és léte, vagy lehetetlensége (241. 1.), továbbá Kossuth és körének viszonya a teljes elszakadás kérdésével, „a harc nyilvánvaló céljával" (210. 1.) kapcsolatban. Ezek, mint a kifejtettek jelentős része, nem csupán Várady Géza munkája kapcsán merülhetnek fel. A recenzenst az ösztönzi mindezek elmondására, hogy a szerző személyében új történészgeneráció nyúlt a témához az új, önálló megközelítés szándékával. Mivel pedig nem egy részletkérdés kapcsán, hanem az összefoglalás igényével tette ezt, saját kutatásai korlátozott volta érthetően bizonyos eklekticizmusra, esetleg nem ellenőrzött megállapítások (vagy félreértések) átvételére vezettek. Ez a veszély azonban többé vagy kevésbé minden összefoglalás szerzőjét fenyegeti. Egyetlen védelem ellene egy-egy fontosnak ítélt kérdéscsoport gazdag levéltári anyagra támaszkodó, monografikus feldolgozása. Reméljük, a szerzőt nem kedvetlenítette el a kis könyve körül támadt nagy érdeklődés, hanem az említett irányba haladva, maga is tevékeny részt vállal 1848/49 számos, még feltáratlan kérdésének tisztázásában. Urbán Aladár LŐRINC PÉTER: BÁNÁT MAGYAR NYELVŰ POLGÁRI TÁRSADALOMTUDOMÁNYA A SZÁZADFORDULÓ IDEJÉN 1880-1918 (Újvidék, 1973) Rendkívül figyelemre méltó munkát végzett - Lőrinc Péter néven publikáló - Lobi Árpád újvidéki professzor ezzel, a Hungarológiai Intézet kiadásában megjelent kötettel. Fontos témát feszeget akkor, amikor annak a századfordulónak szellemi erjedését vizsgálja meg, amelyben mindazoknak a problémáknak magvai megtalálhatók, amelyek utóbb megnőve és kiterebélyesedve a ma embere számára is több megoldásra váró kérdést vetnek fel. Mindezeknek pedig az adja meg különös ízét, borsát, hogy az író olyan történész, aki az általa feldolgozott korszak egy részét, illetve annak társadalmi kérdéseivel foglalkozók többségét kortársként is ismerte, az elemzett életműveket olykor személyes emlékei szűrőjén is átengedi, s így - noha az objektív történetíró analizáló módszerével dolgozik, - helyenként az irodalmár és a kortárs szubjektivitása is ki-kirobban egy-egy mellékmondatban, a szövevényes gondolatok egy-egy oldalhajtásában. Nemcsak a választott téma lebilincselő azonban, hanem a locus, a hely is, amelyhez kapcsolódik: a soknemzetiségű, a századforduló Magyarországában szinte külön kis „mikrotájat" alkotó Bánát. Egy elsüllyedt világ múltbeli képe ez a társadalomtudósok szemüvegén át, amelyről a szerző - sok érzéssel és megértéssel - kissé elmosódott kontúrú képet rajzol. Mintha egy impresszionista festő képe előtt állna az olvasó. . . A művet előszó vezeti be, amelyben a szerző röviden vázolja témáját, és a feldolgozásban követett módszerét. Előadja, hogy - tekintet nélkül a szerzők nemzetiségére - mindazokat a társadalomtudományi műveket átvizsgálta és feldolgozta, amelyek a Bánátban születtek, vagy a Bánátról szóltak és magyar nyelven íródtak a jelzett időhatárok között. Esetenként nemcsak a kiadott munkák elemzésére vállalkozott, hanem olyan jelentésekből is merített, amelyek levéltári anyagban találhatók, és szerzői ismeretlenek. Ezt követően a munka nyolc, egymással lazán összefüggő fejezetre oszlik. Az első „A bánáti társadalomtudomány forrásai" című fejezet arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az oka annak, hogy az akkori Magyarország egyik leghaladóbb polgári sajtója, továbbá a különböző nyilvános fórumokon megnyilatkozó bánáti hozzászólók állásfoglalásából kitetszően az egyik legbátrabb és legélesebb szemű, haladó kritikai érzelmű élgárda erről a területről került ki. (1871-ben Délkelet-Európában először Pancsován jelent meg a Kommunista Kiáltvány, szerb nyelven.) A szerző szerint a Bánátban föld nélkül maradt kb. 80 000 szerződéses jobbágy, a falu társadalmának perifériájára szorult „dohányos" réteg, a paraszti osztályharc széles bázisát képező agrárszegénység adta meg az alapját az
