Századok – 1977

Történeti irodalom - Lőrinc Péter: Bánát magyar nyelvű polgári társadalomtudománya a századforduló idején 1880–1918 (Ism. T. Mérey Klára) 822/IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 823 1897-ben szélesen kibontakozó földmunkásmozgalomnak. Ez váltotta ki azután azokat a társadalomtudományi elemző' munkákat, amelyek végül is mind a megoldás útját keresték a legkülönbözőbb módon, és lefektették annak a társadalomtudománynak az alapjait, amelynek szálait a szerző a továbbiakban a legkülönbözőbb aspektusból vizsgálja meg, bontja szét, analizálja, majd szintetizálja. A szerző, utalva az 1897. évi agrárszocialista mozgalmakra, ismerteti az ezt követő alispáni és a kiküldött bizottság jelentéseit. Részletesen is kitér az 1900-ban megrendezett települési tanácskozáson a bánátiak részéről elhangzott felszólalásokra. Rámutat arra, hogy ezen az értekezleten csupán a nagybirtok képviselői kaptak szót. Az itt elhangzott véleményeket szembesíti azután azokkal az -általa a polgári társadalomtudomány képviselőinek tekintett - állásfoglalásokkal, amelyek már a telepítések mögött is a társadalom feszítő szociális problémáit látták és láttatták meg. ,,. . . a toron tálbánáti kultúra fő jellegzetességévé annak polgári és magyar mivolta vált egy erősen proletár, nem-magyar területen, - állapítja meg a szerző. - Ez a jellegzetesség határozta meg a bánáti társadalomtudományt, - amely mégis, ennek ellenére is, komoly tudományt nyújt és ma is komoly forrásként használható a korszak történetének kutatásához." (30. 1.) Ez az alapgondolat vonul azután végig a többi fejezet - problémák szerint csoportosított - analízisén. A II. fejezet „Lapok és társulatok" címmel a Torontál című újság és a különböző lapok és az e területen megjelent egyleti évkönyvek tanulmányait, jelentősebb cikkeit vizsgálja meg, amelyekben -annak ellenére, hogy a kormánypárt szubvencionált kiadványai voltak - a társadalom égető kérdései nemegyszer nagyon is objektív hangon, sokoldalú megvilágításban tárulnak az olvasó elé. Lőrinc Péter áttekinti a társadalomtudományi jellegű cikkek és tanulmányok sorát, és ennek kapcsán kitűnő sajtótörténeti ismertetést is ad. Az akkori korszerű témák széles skálája található e helyi lapok és kiadványok lapjain, élénken ülusztrálva azt a tényt, hogy a területből kinövő és a helyi problémákat gyökerükig látó vidéki újságok és kiadványok mennyivel objektívebben képesek visszatükrözni az igazságot, mint az országos sajtóorgánumok, amelyekre már millió egyéb érdek hat torzítóan vagy tompítóan, olykor teljesen eltérítően. A kritikus hangja is megszólal azonban e műben, különösen a lapok (Torontál, Temesvári Hírlap, Magyar Dél) parasztság helyzetével foglalkozó cikkeivel kapcsolatosan. A III. fejezet: „Bánáti szociográfiai viszonyok a századforduló idején a kor íróinak tükrében (1880-1918)" címen áttekinti azokat a statisztikai és egyéb mutatókat, amelyek alapján a terület szociográfiája megrajzolható. Foglalkozik ennek kapcsán a terület művelési ágak szerinti megoszlásával, a lakosság nemzetiségi és szociális összetételével, a birtokparcellázások problémáival, (ez utóbbiakkal különösen érdekesen!) Érinti még a vízlecsapolások problematikáját éppen úgy, mint a mezőgazdasági művelés kérdéseit, a parasztgazdaságok helyzetét, a hitelviszonyokat, a nagyméretű kivándorlást. A nagy fejezet hetedik részfejezete tárgyalja a bánáti városok társadalmi struktúráját. Ennek során a bankok és hitelintézetek szerepének és súlyának bemutatásán kívül foglalkozik a közlekedési hálózat modernizálásának problematikájával éppen úgy, mint a terület egyéb, elsősorban gazdasági problémáival. Utal a közterhek magasságára és a terület viszonylag kisszámú ipari vállalataira. Mindezt a kortársak szemével nézi, azok véleményét idézi, bár helyenként megszakítja azt néhány történetkritikai megjegyzéssel vagy kiegészítéssel. A IV. fejezet „Vizsgálati módszerek" címen e társadalomtudományi munkák metodológiájának közös és eltérő vonásait veszi számba. E fejezetben ismét vissza-visszatér az a gondolat, hogy „a terephatások" okozzák nagyrészt a bánáti társadalomtudomány kettős arculatát. A tudós és az uralkodó osztályhoz kötődő politikus kettőssége nem egy műben éles kontúrral rajzolódik ki. „Harc a fatalizmus ellen" című alfejezetben e kettősség egyik pregnáns képviselőjének, Czirbusz Gézának műveit ismerteti, elhelyezve azokat a kor szellemi áramlataiban, s megállapítja pozitív és negatív vonásait. „Az úri renden" című alfejezetben a „polgári utópista" Farkas Geiza műveit tekinti át, majd felvázolja azoknak munkásságát is, akik az úri rendet „belülről" bírálták, bemutatva e réteg „kétarcúságát" is. A „dialektikus idealizmus" címszó alatt Szentkláray-Nedic (horvát-bunyevácmagyar), Poznan Jolán (magyarul író szerb szerző), Vlemir Juga (ugyancsak szerb) és Moldován Gergely (román) magyar nyelvű munkái mellett Aszlányi Dezső filozófiáját elemzi. Az V. fejezet „Nemzet, faj, vallás" címen elsőként a múltba vetített nemzeti kérdéssel foglalkozik, bemutatva e soknemzetiségű területen a nemzeti kérdésről író szerzők megoldáskereséseit, a széles skálán mozgó elképzeléseket; lelkiismeretesen kielemzi a Bánátban szinte egyes egyénekre