Századok – 1977
Történeti irodalom - Budapest története III (Ism. Kállay István) 810/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 811 politika, igazgatás és művelődés összefüggéseire. így azután 18. századi várostörténetünk alapvető kérdései csaknem a legutóbbi időkig kidolgozatlanok maradtak, nem sokat tudtunk városaink gazdasági és társadalmi fejlődéséről, de - hozzátehetjük - igazgatásukról sem. Minderre visszahatásként - vagy ellenpólusként - alakult a várostörténet temetikája a felszabadulás után. A gazdasági-társadalmi összefüggések feltárására való törekvés eredményezte, hogy a tematikában csaknem eltűnt az eseménytörténet, a város kronológiai rendbe foglalt fejlődése, az események a különböző tematikai fejezetekben bukkantak fel. A várostörténet fent említett általános tematikájától a Budapest története monográfia harmadik kötete sem tudott eltérni. A város történetének 1790-el osztott mindkét részében az alábbi hat fejezet található: 1) Helyrajz, 2) Gazdasági élet, 3) Társadalom, 4) Városigazgatás, várospolitika, 5) Művelődési élet, 6) Művészet. Amint látható, a monográfia mindkét része a topográfiával, a három város és környékének helyrajzával kezdődik. Ennek áttekintése igen bonyolult feladat, hiszen nemcsak Buda, Pest és Óbuda, hanem a környező - ma Budapesthez tartozó - jobbágyfalvak helyrajzát is vizsgálja. Ezek a fejezetek szemléletesek, élvezetes olvasmányt nyújtanak különösen azzal, hogy a helyneveket a maiakkal is azonosítják. így a mai kor embere is el tudja képzelni, hogy mely területről van éppen szó. Az a földrajzi adottság, hogy Buda és Pest az ország központja, meghatározta a városgazdasági és társadalmi fejlődését. A központi helyzet gazdasági lehetőségeit egyaránt ismerték a városba települő új lakosok, a közvetlen vagy távolabbi környéken lakó nemesek és jobbágyok. Jellemző, hogy az érvényesülés legfontosabb feltételének az ingatlanbirtoklást tartották, mely a házak birtoklásával együtt a mezőgazdasági művelésre alkalmas területek birtoklását, a mezőgazdasági területek megmunkálásának lehetőségeiből adódó munkaalkalmakat jelentette. Mindez - különösen a szőlőművelés - a város - és hozzátehetjük, hogy a többi magyarországi város - gazdasági életének csaknem elsődleges tényezője volt. A város igazi gazdasági - kézműipari és kereskedelmi - jellege ez időtájt voltaképpen a mezőgazdasággal, szőlőműveléssel, állattenyésztéssel való foglalkozás közben bontakozott ki. ,,A városok ugyanis nemcsak falakkal körülzárt emberi települések, és a város határa sohasem és seholsem az a fal, amelyet a polgárok házaik, vagyonuk védelmére emeltek, erősítettek állandóan, hanem ezen a falon túl ott van a határ, a maga változatosságával, különféle művelési ágak számára hasznosítható részeivel" - írja a szerző (76.1.). Ez különösen a város történetének első, 1790-ig tartó szakaszára vonatkozik. Ennek megfelelően az első rész gazdasági fejezetében mezőgazdaságkézműipar-manufaktúrák-kereskedelem a sorrend, míg 1790 után előtérbe kerül a kereskedelem, ezt követi a kézműipar-manufaktúrák, majd a sort a mezőgazdaság zárja. Ez a szerkezetinek látszó változás a különböző gazdasági ágazatoknak a város történetében játszott növekvő vagy csökkenő szerepét mutatja. A társadalomról szóló fejezetekben a város betelepülését, a lakosság számát, foglalkozási, nemzetiségi és vallási megoszlását, a társadalmi életet, mozgalmakat, az egészségügyi, közhasznú és jótékony intézeteket vizsgálja a szerző. A növekedés arányát a számadatok is jól mutatják. 1700-ban Budának 11 000, Pestnek 3900, Óbudának 750, vagyis összesen 15 650 lakosa volt. 1847-ig e szám csaknem tízszeresére, vagyis 144 584-re emelkedett. A lakóházak száma ugyanezen idő alatt 2020-ról 8649-re emelkedett. A társadalomról szóló fejezetek híven tükrözik ezt a fejlődést, az egyre mozgalmasabbá váló városi életet. Különösen kiemelkedő a városban élő nemzetiségek történetének vizsgálata, hiszen még ma sem sokat tudunk a városi nemzetiségek történetéről, asszimilációs folyamatáról. A kérdés bonyolultságát növeli, hogy az 1830 utáni reformellenzék magyar nemzeti nyelvi-irodalmi és politikai programja egy olyan városra támaszkodott, mely lakosságának többsége nem volt magyar anyanyelvű. És itt jutottunk el a városi nemzetiségek történetének egyik alapvető kérdéséhez, a gyors asszimilációhoz. A hagyományos nemesi szemlélet, amely polgári történetírásunkban élt tovább, hajlamos volt a német vagy más nem-magyar polgárságot valami szükségtelen, ártalmas, idegen testnek tekinteni. A magyar köznemesség saját feltételeinek változása folytán, egy kitűnő politikai gárda vezetésével a reformmozgalom és 1848 élére emelkedhetett, előzőleg azonban telve volt a szokásos feudális előítéletekkel - olvashatjuk a bevezetésben (13.1.). Ilyen volt, hogy mindenkit, akivel szemben állt, idegennek minősített, mintha saját soraiban nem lett volna szlovák, német stb. származású. így idegennek tekintette a nagyrészt más, főleg német anyanyelvű polgárokat. Ezeket a nemzedékeken át itt élő és dolgozó embereket azonban nem minősíthetjük idegeneknek. Budapest és más városok története is arról 12*
