Századok – 1977

Történeti irodalom - Budapest története I–II (Ism. Érszegi Géza–Vass Előd) 802/IV

806 TÖRTÉNETI IRODALOM 806 Fővárosunk történetének az a periódusa, amely az Árpád-ház kihalásától (1301) Buda török kézre kerüléséig (1541) tart, sokkal gazdagabb forrásanyag alapján rekonstruálható, mint a korábbi időszakoké. Ez a korszak az, amikor Óbuda lemarad Pest és Buda mögött. Területe háromfelé oszlik a káptalan, a királynő és az itteni apácák birtokában. Noha kiváltságolt mezőváros, mégsem éri el két hatalmas testvérvárosát. Buda fejlődése némi stagnálás után - amíg Temesvár és Visegrád az ország székhelye - felgyorsul. Kialakul a máig meglevő utcarendszere. Lakói két plébánia köré csoportosulnak „nemzetiségi" megoszlásban. A pesti németek utódai a Nagyboldogasszony, az ugyancsak beköltözött magyarok pedig a Mária Magdolna templomot tekintik plébániájuknak. A korszak fő törekvése az, hogy az előbbi plébániatemplomtól függetlenné váljék az utóbbi, es a két nemzetiség egyenlő számban vegyen részt Buda város irányításában. Ez csak 1439-ben következett be, amit egy emberöltővel később Pest város Budától való függetlenedése követett (1469-1478). A főváros középkori történetének fénykorát Mátyás uralkodása alatt érte el és ez megszakítás nélkül tartott csaknem Mohácsig, eleven cáfolatául annak a ma már szinte babona számba menő (Pozsony és Sopron sorsán alapuló) hiedelemnek, miszerint a 15. század derekától a városok hanyatlásnak indultak Magyarországon. Fővárosunk történetében mindaz nyomot hagyott, ami az egész országot érintette: Károly Róbert trónrajuttatásának, Zsigmond elleni összeesküvéseknek, Hunyadi László kivégzésének, országgyűléseknek színtere, majd Mátyás reneszász fővárosává lesz, s innen indul 1514-ben a kereszteshadjáratból lett parasztfelkelés. Végül többször kiállja a török látogatását, polgárainak (gazdagabbik) fele elhagyja, németek ostromolják, I. János király reménye és virágzó városa, míg végül az ország közepével együtt másfél évszázadra elveszett. A város(ok) belső politikai történetéről, valamint a fővárosra jellemző országos eseményekről aligha tudunk meg többet. Itt a fő hangsúly a város(ok) kereskedelmi szerepén, társadalmi megoszlásán, külföldi és belföldi kapcsolatain van. Mindez a legkorszerűbb történetírói eszközökkel s a források magabiztos kezelésével, azok teljes kihasználásával jár együtt. Feltételezés csak, mégis mennyire valószínűsíthető Buda és Pest együttesének hármas piackörzete, a két város hatósugara. A főváros társadalma a legkülönbözőbb megközelítésban látható, a legváltozatosabb oldaláról mutatkozik be. Nem tudja az olvasó, hogy e sokszínű társadalom bemutatásánál mit emeljen ki inkább. Azt, hogy milyen rétegekre bomlik, vagy inkább azt, hogy e rétegek honnan nyertek utánpótlást, müyen családi kapcsolatok fűzték össze őket a belföldön és külföldön élőkkel, esetleg azt, hogy a „nemzetiségi" ellentétek mennyire nem németek és magyarok ellentéte volt? Talán - mint csepp a tengert - a leginkább a pesti collegium caritatis alapítóokmányának (1524) elemzése mutatja be a szerző társadalom történészi kvalitásait. A collegium — mint megannyi társa — tulajdonképpen a városi polgárság egyfajta közösségi szociális intézményének fogható fel. Tagjait közös költségen ápolták, ingyen eltemették, ha a város nyolcmérföldes (íme a város egyik hatókörzete!) körzeten belül haltak meg, a városba szállították és ott temették el, a zálogra szoruló tagoknak a collegium kamatmentesen hitelt adott. Ezzel szemben természetesen a collegiumba csakis a társadalom szabályait megtartó, tisztességes életet élő polgárt vették be. Az előírások mögött azonban látni lehet azt a társadalmat, amely a collegiumot létrehozta. A patríciusok igyekeznek általa szorosabbra fűzni a városi plebejus és közpolgári rétegekkel a kapcsolatukat. A collegiumnak a szociális kedvezményei főleg a szegényebb polgárok számára voltak rendkívül kedvezőek. E belső szövetséggel azt remélték a patríciusok, hogy mind belső uralmukat sikerül fenntartaniuk, mind a külső támadások ellen védve lesznek. Az alapítóokmány szövege általános mondanivalójának és a belőle kihámozható társadalmi háttérnek a felvázolása szellemes hasonlattal zárul. Az egyházi terminológiában semmiféle világi társadalmi jelentésárnyalattal nem bíró rebellis (=engedetlen) szót a szerző átfordítja mai jelentésére, amely így egyszerre jellemzi a felszíni formát és a mélyben rejtőző lényeget. E sokszínű társadalom életének alapja a kereskedelem, az ipar és a mezőgazdaság. Ez utóbbi azonban nem jelentős s többnyire csak a bor- és szőlőtermelést jelenti. Nem olyan számottevő mint az ipar vagy a kereskedelem. Az ipar, amelyre elsősorban a céhek és a városi lakosság „vezeték" neveiből következtet a szerző, ugyancsak háttérbe szorul a kereskedelem mellett. A városi és fővárosi funkciók egységét és különbözőségét az ugyancsak éles szemmel megfigyelt művelődési viszonyok teszik láthatóvá. A különböző egyházi intézmények tarka együttese kicsiben jellemzi az ország egyházi intézményeinek összetételét. Amennyit a váiOS nyújtott az egyházi intézményeknek, annyit adtak azok is a fővárosnak. „Egyetemeit" a főváros nekik köszönhette, a koldulórendek pedig eltartásukat a városi polgárságnak. Buda a színhelye az első magyarországi könyvnyomdának, innen járnak a leg-