Századok – 1977

Elmélet és módszertan - Ránki György: Jegyzetek a társadalomtörténetről 775/IV

JEGYZETEK A TÁRSADALOMTÖRTÉNETRŐL 777 tekintett, azokat marxistának tartotta, és jórészt kiszorította a szaktudomány hivatalos egyetemi világából. A marxista történetírás minden, a 30-as és 50-es években jelentkező beszűkültsége ellenére, különösen a 60-as években olyan eredményeket is elért, olyan új szempontokat és új területeket tárt fel, melyek mellett nem mehettek el szótlanul a szaktudománynak? egy megváltozott világban felnőtt képviselői. A társadalomtudományok általános fejlődésében, tematikai és módszertani gazdagodásában, az interdiszciplinaritás gondolatának mind szélesebb térhódításában jelölhetjük meg azt a másik forrást, melyből a társadalomtörténeti érdeklődés fakad. A nem régen indult nyugatnémet folyóirat, mely címében is a történelem és társadalom egyesítésének igényét hirdeti, programadásában ezt a következőképpen fogalmazza meg: „A »Történelem és társadalom « interdiszciplináris folyóirat. Abból a felismerésből indul ki, hogy egy olyan történettudománynak, mely magát történeti társadalomtudománynak tekinti, elengedhetetlenül szükséges a rendszerezett társadalomtudományokkal — különösen a szociológiával, a politikai tudományokkal és a közgazdaságtudománnyal — való együttműködés. A történeti valóságpt ugyanis csak úgy lehet felfogni és kutatni, ha elméletet, kérdésfelvetéseket és módszert a társadalomtudományokból vonunk be a történeti kutatásba és ezt tekintjük egy kritikai fogalom- és elméletalkotás alapjának. A cél elsősorban az, hogy a történeti hermeneutikus és a társadalomtudományi analitikus kutatási metódust egymással gyümölcsözően egyesítsük."3 Gyakorlatilag az igény abból következik, hogy a történetírást egyszeri, egyedi jelenségek tudományának tekintő felfogás visszavonulóban van és a törvénytudományok módszereinek, kérdésfeltevéseinek kiterjesztése a történelemre a történelmi témák jellegét is eo ipso meg kell, hogy változtassa. Végül, különösen a nyugatnémet társadalomtörténeti iskola kialakulásában kétségtelenül szerepet játszott az a politikai, erkölcsi kiábrándulás, melyet az új, fiatalabb történész-generáció tagjai éreztek a hagyományos, a politika és állam primátusát hangsúlyozó történetfelfogásnak a német nagyhatalmi tervekhez való kapcsolódása és nem utolsósorban a nemzetiszocialista ideológiával való érintkezése miatt. A társadalomtörténet tárgya és módszere tehát érthetően az érdeklődés középpontjába került. Elméletileg világos a szétválasztás a marxista történetfelfogás általános társadalomszemlélete — mely a szükségszerűséget, a belső összefüggéseket, a kölcsönhatásokat, a táradalmi-történelmi viszonyokat és folyamatokat tanulmányozza — és a társadalomtörténet, mint a szaktudomány egy része között. A gyakorlatban azonban a világos szétválasztás távolról sem történt meg. Nem utolsósorban azért sem történt meg, mivel a társadalmi lét totalitása, a komplexumok benső és külső mozgási törvényeinek igénye, valamint az a körülmény, hogy a tásadalomban a szükségszerűen fellépő különböző erők minél fejlettebbé válnak, minél immanensebben tökéletesednek4

, annál inkább jutnak — „gazdasági törvényszerűségektől való végső függésük csorbítatlanul hagyásával" — viszonylagos önállósághoz, ami a történelem egységes, társadalmi felfogásán belül egy társadalomtörténeti részdiszciplína elkülönítését igen bonyolulttá teszi. Fokozottan áll ez a polgári történetírásra, ahol ilyen egységes, a társadalmi lét totalitására törekvő történetfelfogásról aligha beszélhetünk. 3 Geschichte und Gesellschaft, 1975/1. Vorwort der Herausgeber. 4 Vö. Lukács György: A társadalmi lét ontológiájáról. Történeti fejezetek. Bp. 1976. 359. 10 Századok 1977/4