Századok – 1977
Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV
690 SPIRA GYÖRGY szlovák vezetők a kezdet kezdetén a horvátoktól eltérően éppúgy készek voltak a magyarokkal való megegyezésre, akár a szerbek. Alig hangzottak fel ugyanis az első szlovák nemzeti követelések, a Batthyány-kormány mindjárt — már április 12-én, még Pozsonyban lezajlott legelső minisztertanácsi ülésén — napirendre tűzte a szlovák kérdést, de amilyen sietve napirendre tűzte, olyan gyorsan el is intézte azzal, hogy a szlovák igénybejelentéseknek nagyobb fontosságot nem kell tulajdonítani, mert azok a szlovák tömegek támogatását nem élvező, elszigetelt egyének megnyilatkozásai s „egyedül a panslavisticai irány kifolyásainak" — más szóval: pusztán orosz nagyhatalmi törekvéseket szolgáló bujtogatás gyümölcseinek — tekintendőek. Megoldásul pedig a kormány, így értékelvén a helyzetet, bőségesen elegendőnek ítélte, ha a „bujtogatok" fékentartására egyrészt kormánybiztosokat küld Árva, Liptó, Turóc, Trencsén és Nyitra megyébe, valamint a bányavárosokba, másrészt az udvartól „egy pár magyar ajkú ezerednek Gallíciábóli beszállítását" fogja kérni. Egy valamit mindazonáltal ezeken kívül is tett még a kormány: egyidejűleg elrendelte, hogy a Felvidéken, ahol az előző, aszályos esztendőket a nép minden más országrész lakosságánál inkább megsínylette, a szűkölködőket most haladéktalanul részesítsék ingyenes vetőmag-segélyben. A kormány tagjai ugyanis abban a meggyőződésben voltak, hogy ha az ország nem-magyar lakói látni fogják, hogy a jobbágyfelszabadítás és a magyar forradalom többi alapvető vívmánya rájuk éppúgy kiterjed, akár a magyarokra, s tapasztalni fogják, hogy a forradalomból kikelt magyar kormány az ő életkörülményeik kedvező alakulásán éppoly féltő gonddal őrködik, akár a magyarokén, akkor ezeknek a nem-magyaroknak a tömegeit semmiféle nemzeti féltékenység sem lesz képes szembefordítani a magyarokkal és a magyar forradalommal, éspedig azért nem, mert a közös szabadság szorosabb szálakkal fűzi össze az embereket, mint amilyenekkel a közös nemzetiség, s ebből következőleg „a közös szabadság — ahogy Kossuth mondotta egyik március végi alsótáblai felszólalásában — a nemzeti különbségeket s ellenszenveket biztosan kiegyenlíti". Amely várakozás sok tekintetben jogosult is volt, hiszen hogy az ország lakóinak sikerül-e a felemelkedés útjára lépniök, az elsődlegesen az ország nem-magyar lakóinak az esetében sem azon múlott, részesülnek-e a magyarországi nemzetiségek külön nemzeti jogokban, hanem az ő esetükben is mindenekfölött az ország magyar és nem-magyar lakóira egyaránt érvényes márciusi vívmányoknak s e vívmányok további sorsának volt a függvénye, és ezt az ország nem-magyar lakói közül is számosan megértették, kivált olyanok, akik — mint például az úrbéres jobbágyok — saját helyzetük hirtelen megjavulásán keresztül közvetlenül is érzékelhették a márciusi fordulat perdöntő voltát. Mivel azonban a márciusi vívmányok áldásaiban ilyen közvetlenül korántsem részesedett mindenki, eleve számítani lehetett arra, hogy lesznek Magyarországon olyan nemmagyarok is, akik a józanul gondolkodóktól eltérően mégis arra a következtetésre fognak jutni, hogy helyzetük gyökeres megjavulásának legfőbb feltétele a nemzetiségek egyenjogúsítása volna. És hogy lesznek ilyen nem-magyarok, azt már a kezdet kezdetén kétségtelenné is tehette azoknak a nemzetiségi politikusoknak a fellépése, akik — mint Húrban vagy BárnuJ — a nemzeti jogokat csakugyan mindennél előbbrevalóaknak nyilvánították. De hiába: a magyar liberálisok, akik képesek voltak belátni, hogy Magyarország kormányzati önállóságát csak akkor vívhatják ki és az ország kormányrúdját csak akkor vehetik a maguk kezébe, ha ~ a mögöttük álló magyar földbirtokosok pillanatnyi érdekeit
