Századok – 1977

Tanulmányok - Spira György: A testvérharc küszöbén. A nemzetiségi mozgalmak kibontakozása a negyvennyolcas forradalom Magyarországán 681/IV

682 SPIRA GYÖRGY az Organulu Luminareiben lelkesen fejtegette, hogy „Magyarország egycsapásra szétzúzta, a föld színéig lerombolta az összes kiváltságokat, Werbőczivel, a Corpus Juris Hungaricival egyetemben" s így Magyarországon már megvalósult „a jogokban és kötelességekben való egyenlőség", az ugyancsak közismerten liberális George Barit, a Gazeta de Transilvania szerkesztője pedig kinyilvánította, hogy az erdélyi románok is a pesti tizenkét pont kidolgozóival fognak tartani, mert „e pontok által minden barbár, zsarnoki és elnyomó kiváltság megsemmisült". S Barit fenntartásokkal fogadta ugyan e pontok utolsóját, az Erdély uniójáról szólót, egy Budán napvilágot látott (Fratilor Románi! kezdetű) névtelen román röpirat viszont éppen arra mutatott rá, hogy Erdélynek Magyarországgal való egyesülése az erdélyi románoknak is javukra válnék, mert Magyarországon már „feljött az igazság és a szabadság napja", itt már „nincsenek sem jobbágyok, sem nemesek, nincsenek sem urak, sem szolgák" s az unió megvalósulása esetén így lesz ez — de csak ebben az esetben lesz így — Erdélyben is. És még az általában elzárkózó erdélyi szászok soraiban is akadtak olyanok, akik — mint Friedrich Hann, a nagyszebeni jogakadémia tanára vagy Karl Gooß szászdályai evangélikus lelkész — a polgárosodás páratlan emeltyűit látták a pozsonyi törvényekben s, hogy e törvények jótékonyságából saját népük is részesedjék, áprilisban szintén Magyarország és Erdély egyesülése mellett foglaltak állást. Hiába keltett azonban elégedettséget a márciusi vívmányok megszületése a nemzetiségek körében is: azt a tényt, hogy a nemzetiségi kérdést a márciusi forradalom érintetlenül hagyta, az egyéb korkérdések megoldása csak nem feledtethette. S éppen ezért a pesti tizenkét pontot és a pozsonyi törvényeket nemzetiségi oldalról méltató hangok kórusába már a kezdet kezdetén belevegyültek olyan hangok is, amelyek kétségtelenné tették, hogy az ország nem-magyar lakóinak körében elevenen él a nemzetiségi kérdés rendezésének, a maguk nemzeti egyenjogúsíttatásának az igénye is. A nemzetiségi igények első megfogalmazásai így például a pest-budai szerbek a józsefnapi országos vásár alkalmából Pesten időző vidéki szerbek részvételével már a forradalom kitörésének a hetében gyűlést tartottak, s a gyűlésen kidolgoztak egy az uralkodó és a diéta elé teijesztendő petíciót, hangsúlyozva, hogy egyáltalán nem kívánják lazítani „azon legszentebb kapcsolatot", amely a magyarországi szerbeket „a közös magyar hazához Fiúi szeretettel.. . köti", s azt sem nehezményezik, ha a magyar nyelv továbbra is Magyarország egyedüli hivatalos nyelve marad, igényt tartanak viszont többek között arra, hogy magyar részről ismeijék el a szerb nemzetnek mint önálló nemzetnek a létét, hogy a magyarországi szerbek belső ügyeiket anyanyelvükön intézhessék, s hogy egyházi és világi képviselőik évente nyilvános nemzeti kongresszusra ülhessenek össze. S ezeket a követeléseket azután nagyjából magáéivá tette és ugyancsak petícióba foglalta a délvidéki szerbek március 27-én Újvidéken lezajlott gyűlése is. Az újvidéki határozatok mindazonáltal két ponton eltértek a pestiektől. Egyrészt annyiban, amennyiben a pesti petíció csak egészen általános formában emlékezett meg a határőrvidék újjászervezésének a szükségéről, az újvidéki viszont világosan kimondotta, hogy a feudális viszonyokat a határőrvidéken is fel kell számolni és a jobbágyokhoz hasonlóan a határőröket is földjeik teljesjogú tulajdonosaivá kell tenni. De eltért a pesti petíciótól az újvidéki annyiban is, amennyiben az előbbi még annak a