Századok – 1977
Tanulmányok - Barta Gábor: Konszolidációs kísérlet Magyarországon a mohácsi csatavesztés után (Szapolyai János király kormányzása 1526 november–1527 augusztus) 635/IV
KONSZOLIDÁCIÓS KÍSÉRLET 1526 UTÁN 657 bekapcsolódásáról nem ejtett szót, ellenben elmondta, hogy mindkét kihallgatáson Frangepán Kristóf bán, az országos főkapitány volt az uralkodó oldalán.8 8 Frangepán bekapcsolása a diplomáciába inkább a megbeszélések tárgya miatt történt (János katonai kérdésekben várt fölvilágosításokat a bajortól). Az Ausztria elleni támadás általa is támogatott, s állítólag személyesen a király elébe vitt ötletének elutasítása mutatja, hogy a külpolitika lényegi kérdéseibe az uralkodó még neki sem engedett beleszólást.8 9 A belpolitikai döntések megszületése, mint ezt fentebb láttuk, nagyjából megfelelt a hagyományoknak. A legkülönbözőbb úton-módon a királyi tanács elé terjesztett elintéznivalókat végső soron mindig az uralkodó hagyja jóvá. Az eljárási mechanizmus hallatlan rugalmas, s első látásra kizárólag a király személyes képességeitől teszi függővé, mennyire akar vagy tud az érdemileg is beleszólni a dolgokba. Még ha nem is hinnénk, amit az 1526 előtti események bizonyítanak, hogy ti. Szapolyai János határozott ember volt, aki, ha kezében volt a döntés lehetősége, tudott is élni azzal9 0 — tehát még ha el is akarnánk felejteni ezt, hamar eszünkbe kell hogy jusson. Hiszen a legtöbb ügyet a kormányhivatalok személyzete adminisztrálta, s azok vezetői hozták a királyi tanácsba. A meghatározott jogkörrel rendelkező tisztségek viselői pedig jórészt mind a királyhoz igen közel álló emberek voltak: Dóczy, Thornallyai, Bekény, a régtől túlbuzgóan Szapolyai-párti köznemesi csoport tagjai, Drugeth tárnokmester pedig közeli rokon. A csökkentett létszámú tanácsról megint csak azt kell megállapítanunk, hogy az uralkodó kreatúrái és legbizalmasabb hivatalnokai viszik benne a prímet. A kialakuló új hatalmi szerkezetben a döntő szerep tehát kétség kívül a mindenkit kezében tartó I. Jánosé lett. Az ügyek bonyolításának rendszere a második helyre viszont mindenképpen a kancellárt emeli. Kétségtelen, hogy Werbőczy István a külpolitika irányításából meglehetősen kiszorult. Néhány tárgyaláson ugyan részt vett: ő ült asztalhoz pl. 1527 februárjában Leonhard Harrach osztrák kancellárral, máskor meg őt jelölték ki az olmützi (Olomouc) béketárgyalások vezetésére. De már ide sem ment el, részben talán mert belátta a Habsburgokkal való alkudozás reménytelenségét, részben meg mert maga is kénytelen volt elismerni: a király nem veszi tekintetbe véleményét.9 1 Az itt elvesztett befolyásért azonban bőséges kárpótlást nyújtott hatáskörének a belső ügyekben történt lényeges kibővítése. A kancellár most egy kézben egyesítette a 8 8 Szalay L. Adalékok 34. skk. Werbőczy persze nem szorult ki teljesen a külügyek intézéséből, csak az irányítást vették el tőle. Maradt ránk általa aláírt követi utasítás is, Jászay P. 183. sk. 89 Zermegh. 385. sk. 90 Szapolyai János 1526 előtti szerepléséről és egyéniségéről rövid összefoglalót ad nemrég megjelent tanulmányom (Illúziók esztendeje - megjegyzések a Mohács utáni kettős királyválasztás történetéhez. Történelmi Szemle, 1977/1. - a továbbiakban: Barta G. Illúziók). Különösen Szerémi alapján emlegetik sokat tehetetlenségét, „elasszonyosodását". Meggyőződésem, hogy ez az ítélet részben az 1528-30 közötti válságos évek elbizonytalanodásának (vö. Barta Gábor. Történelmi Szemle, 1971/3-4. sz.) visszavetítése, illetőleg eltúlzása, részben pedig elfogult 16. századi historikusi frázisok kritikátlan átvétele. 91 Vö. Fraknói V. Werbőczy 253 skk. és 265. A kancellár 1527. VIII. 17-én kelt levelében -már a hátrálás fájdalmával - ezt írta Piotr Tomicki lengyel kancellárnak: „Eleget kiabáltam, sürgettem, unszoltam ezt a felséget, a módozatok és a teendők iránt javaslataimat is előterjesztettem, de semmire sem mentem". AT IX. 254 alapján idézi Fraknói V. Werbőczi 269.
