Századok – 1977
Folyóiratszemle - Villa; Brian L.: Az amerikai hadsereg; a feltétel nélküli megadás és a potsdami nyilatkozat 629/III
FOLYÓIRATSZEMLE ' 617 hogy sem általában, sem a 18. század vonatkozásában nem értek még meg egy integratív szemlélet feltételei. Általában azért nem, mert maga a kultúrtörténet is kialakulóban van. Konkrétan pedig azért, mert a 18. században a legkülönbözó'bb fejlettségi fokú, történelmi determináltságú kultúrák hatottak egymásra Oroszországon belül is, ami fontos tényezője az orosz nemzeti kultúrának, de a törvényszerűségek megragadását megnehezíti. A témával kapcsolatos kérdések sokaságának felvillantása után először az új kultúra fogalmát írja körül Krasznobajev. A fogalom három szintjét veti egybe. Megkülönbözteti a középkort követő egyetemes újkor kultúráját, az Oroszország fejlődésében újnak tekinthető, I. Péter uralkodásával kezdődő korszak kultúráját, s az új kultúrát, mint olyant. Véleménye szerint az új kultúra az újkor kulturális fejlődésének jegyeit viseli magán, s az orosz fejlődés új korszakán belül kibontakozó egyik új, kulturális tendenciát jelenti. Ebben az új korszakban jelentős tényező maradt a középkori kultúra, azzal kölcsönhatásban bontakoztak ki az új kultúra elemei. Megkülönböztetésüket elősegíti, ha mint a nemzetté válás folyamatának kultúráját értelmezzük őket. Ez a folyamat a 17. század dereka és 1861 között ment végbe (bár 1861, mint folyamathatár vitatható - M.), első szakaszát képezte az ún. 18. századi kultúrfejlődés is, amelyet a kultúra világi jellegének erősödése, az egyetemes kultúrával való intenzívebb érintkezés, ennek hatására dinamikus fejlődés és az ember előtérbe kerülése jellemzett. Az új kultúra tartalmi megragadása napirendre tűzi a nemzetté válás és a kulturális folyamatok kölcsönhatásának elemzését, amellyel az orosz—szovjet tudomány cikkünk szerint még adós. De választ kell adnia arra a kérdésre is, a kultúra milyen fejlettségi szintje feltétele a nemzetté válásnak, a feudalizmus-kapitalizmus váltás oroszországi sajátosságai hogyan nyilvánultak meg a kultúra területén, s az új orosz kultúra mennyiben illeszthető a felvilágosodás kulturális áramkörébe. Szerzőnk következő problémaköre az új kultúra kialakulása. A 16. század kulturális életét Oroszországban a feudalizmus szerves részét képező középkori kultúra határozta meg, amely természetesen egyetemes, máig ható értékeket is produkált (pl. A. Rubljov). Nem kizárólagos azonban uralma, ami összefügg az állam és egyház viszonyával. A nem pravoszláv kultúra elemei keletről és nyugatról egyaránt beszivárogtak, s a népi kultúra viszonylagos önállósága is megmaradt. A 17. század derekától kimutathatóak az orosz fejlődésben is a feudalizmus megingásának jelei, a kapitalista formáció elemei. A társadalmi változások következtében felerősödött a beszivárgási tendencia, megélénkült a népi kultúra, s az új polgári jellegű igények jelentkezése indította el ezeken az alapokon az új kultúra kibontakozását. Krasznobajev hangsúlyozza, hogy helytelen lenne közvetlen társadalmi hatásról beszélni. Ebben az időszakban az új társadalmi elemek (kereskedők stb.) csak részben tekinthetők az új kultúra igénylőinek, hordozóinak. A társadalmi változások - amelyek egyébként is alig észrevehetőek voltak - bonyolult áttételeken keresztül hatottak a kulturális fejlődésre. Módosult a termelés jellege, változtak a szükségletek, több dimenziójúvá vált a társadalmi szerkezet - mindez természetesen befolyással volt a kulturális életre, de mindenekelőtt ezeknek a változásoknak a politikai szférában lecsapódó következménye, az abszolutizmus és Oroszország megváltozott európai helyzete határozták meg közvetlenül az új kultúra nekilendülését. Cikkünk szerint az új kultúra és az orosz abszolutizmus kapcsolatában fontos körülmény, hogy utóbbi az egyház ellen is harcolva szilárdult meg, ami meghatározta a régi kultúrához való viszonyát. A világi, modernebb kultúra igénye, elemei már I. Péter reformjai előtt kimutathatók. Az irodalom, a neveléstudomány, a könyvkiadás, a színház első lépései mind ezt bizonyítják. Az abszolutizmus megszilárdulása a 18. század első negyedében, Oroszország kitárulkozása Európa felé felgyorsították a korábban is bontakozó tendenciákat. Helyreállt az a természetes és szükségszerű kölcsönös kapcsolat, amely az egyes európai népek nemzeti kultúrájára is oly jótékony hatást gyakorolt, s amelyből Oroszországot a tatár uralom, a pravoszláv elzárkózás, valamint a társadalmi elmaradottság erői századokon át kirekesztettek. Az elmaradottság (a reakciós bojárok képében) s a pravoszlávia továbbra is gátló tényező maradtak, s az objektív társadalmi tényezők elégtelensége miatt ez a körülmény is hozzájárult az orosz abszolutizmus sajátosságaihoz, a kulturális fejlődésben játszott ellentmondásos szerepéhez. A továbbiakban a téma periodizációs problémáit érinti a szerző. A periodizáció dinasztiákhoz vagy évszázadokhoz igazítását a kultúra fejlődését illetően helytelennek ítéli. Mint az előzőekből is kiderült az új kultúra kiteljesedése több mint két évszázadot, az orosz nemzet kialakulási folyamatát fogja át a 17. század második harmadától a 19. század középső harmadával bezárólag. Ezen az egészen belül két nagyobb szakasz különíthető el. Az első a 18. század hetvenes éveiig tartott, a második az azt követő évszázadot ölelte fel. A Pugacsov-felkelés idejéig tartó első szakaszt az új, világi és nemzeti 13 Századok 1977/3
