Századok – 1976
Tanulmányok - Pölöskei Ferenc: Hatalmi viszonyok 1919 őszén Magyarországon 757/V
760 PÖLÖSKEI i'ERENC Friedrich azonban görcsösen ragaszkodott miniszterelnökségéhez, az antant tiltakozása s belső ellenzéke ellenére is. Sőt miután József főherceg 1919. augusztus 23-án lemondásra kényszerült, magát államfőnek tekintette. „Hatalmának" megalapozása érdekében az antantmissziók és Horthy előtt féktelen kommunistaellenességét, ellenforradalmiságát bizonygatta. A fehérterrort elítélő liberális pártokat ugyanakkor a kilengések, atrocitások megszüntetésének, az alkotmányosság és törvényesség 1918 előtti helyreállításának jelszavaival igyekezett maga mellé állítani. Kormányzásának lényegét, jellegét természetesen nem saját megerősítését célzó taktikája, hanem mindenekelőtt tettei, rendeletalkotása határozta meg. Rendeleteivel az ellenforradalom megszilárdítására, a szocialista és demokratikus mozgalmak felszámolására törekedett. Jogforrásul az 1912 : LXIII. te.-re, a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről szóló törvényre hivatkozott. Ez a kormányzati alaptevékenység valamennyi hatalmi faktor - az antant, a fővezérség, a román megszálló csapatok — fő célkitűzéseivel megegyezett. Tőlük függött a Friedrich-kormány rendeleteinek érvényre juttatása. Ebből a körülményből, valamint Friedrich és társai szélsőséges ellenforradalmi beállítottságából s hatalomvágyából következett, hogy rendeletei mindenekelőtt a fővezérség szája íze szerint készültek, sőt gyakran Horthy kiadott parancsait követték, jogszabályba foglalták. S miután Horthy hadseregfővezéri pozíciója megszilárdult és országossá szélesedett, a Friedrich-kormány rendeletei számos vonatkozásban függetlenül a kormány ingatag helyzetétől - az ellenforradalmi kormányzati rendszer lényeges meghatározójává váltak. Közülük a rögtönbíráskodásra, az internálásra, a politikai szabadságjogok kezelésére vonatkozókat emeljük ki. Ezeket a későbbi kormányok is fenntartották, sőt a forradalmak visszatérésének megakadályozása érdekében a legfontosabb jogszabályoknak tekintették. Nyomukban alakították ki a számukra veszélyesnek látszó politikai irányzatok kegyetlen felszámolásának jogi rendszerét. 1919. augusztus 19-én adta ki a kormány „a törvénykezés ideiglenes szabályozásáról" szóló, 4038/1919. M. E. sz. és még ugyanezen a napon az annak kiegészítését tartalmazó 4039/1919. M. E. sz. rendeleteit.12 Az első a jogfolytonosságra hivatkozva visszahelyezte jogaiba a „rendes bíróságokat és ügyészségeket". A büntető eljárásban azonban korlátozta az 1918 októbere előtti hatályos jogszabályok körét. 12. §-a kimondta: „A vizsgálat mellőzhető azokban az esetekben is, amelyekben az 1896 : XXXIII. tc. értelmében a vizsgálat kötelező: főtárgyalásra közvetlen idézésnek az 1896 : XXXIII. tc. 281. §-ában meghatározott feltételek hiányában is helye van, ha azt az államügyészség indítványozza vagy ha azt a terhelt kéri: az esküdtbíróság hatáskörébe tartozó bűnügyekben a főtárgvalást a törvényszék előtt az 1896 : XXXIII. tc. XVIII. fejezetében szabályozott eljárás szerint kell megtartani."1 3 (A Huszár-kormány az esküdtszék kiiktatását a bűnvádi perrendtartásból — 1919. december 23-án — külön rendeletben, direkt módon is kimondta.1 4 ) A „törvénykezést" szabályozó 12 Magyarországi Rendeletek Tára (a továbbiakban: RT) 1919. 647—668. A Peidl-kormány 5. számú rendeletével már visszaállította jogaiba az 1919. márc. 21-e előtti bíróságokat és ügyészségeket (RT 1919. 622). Ez azonban a polgári demokratikus forradalom vívmányainak a felszámolását is célul maga elé tűző Friedrich-kormány számára már kevésnek bizonyult. 13 RT 1919. 650. 14 RT 1919. 6.898/1919. M. E. 967—968. „A minisztérium az esküdtbíróságok működését ideiglenesen valamennyi törvényszéknél felfüggeszti és a főtárgyalás megtartását a törvényszékek hatáskörébe utalja."
