Századok – 1976
Történeti irodalom - Kiss Aladár: Olaszország története 1748–1968 (Ism. L. Nagy Zsuzsa) 731/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM 731 tóan sok sajtóhibát (schwarzi ezüstbányák, 66, 1., helyesen: schwazi; grecus következetesen és mindenütt, Graecus helyett, stb.). Végeredményben azonban Otetea könyvének magyar kiadása vitathatatlanul nyeresége történelmi ismeretterjesztő irodalmunknak, nyeresége a még mindig nem elég gazdag magyar nyelvű egyetemes történeti szakirodalomnak is. A magyar fordítás fogyatékosságai arra hívják fel a figyelmet, hogy a tudományos munkák fordítása külön hivatás, de legalább is önálló szakma, és ezen a téren alig vannak nálunk szakemberek. HECKENAST GUSZTÁV KIS ALADÁR: OLASZORSZÁG TÖRTÉNETE 1748—1968 (Budapest, Akadémiai Kiadó. 1975. 322 1.) Egyetemes történeti irodalmunk az utóbbi években örvendetesen gyarapszik olyan kötetekkel, amelyek egy-egy ország vagy nagyobb régió történetét, fejlődósének hosszabb korszakát foglalják össze. Ezek a kötetek az egyetemi oktatásnak épp oly jó segédeszközei — nem véletlen, hogy a szerzői gárda jórészt egyetemi oktatók közül kerül ki —, mint amennyire a szélesebb olvasóközönség igényét is kielégítik. A több évszázadon átívelő olasz-magyar kapcsolatok, az olasz történet iránti élénk érdeklődés ellenére marxista magyar szerző tolla alól most került ki az első kötet, amely az egységes, független Olaszország s a megteremtéséért folytatott harc szintetizáló képét adja. Kis Aladárnak az olasz gazdaság ós társadalom fejlődéséről, a politikai történetről, a szellemi áramlatokról ógy kellett korszakonként jellemző képet festenie, hogy ugyanakkor közreadja a legfontosabb tényeket, adatokat és a nagy összefüggések ábrázolását valamint az eseménytörténetet egyensúlyban tartsa. A risorgimento előzményeiről, a felvilágosodásról és a nemzeti újjászületés kezdetéről szólva Kis visszatekint a 16—17. századra s magyarázattal szolgál arra, miért hoz új szakaszt a polgári fejlődésben a 18. század, miért indokolt az 1748-as periódushatár. Itt s a későbbiekben is következetesen mérlegre teszi a nemzetközi erőviszonyoknak, az egyes nagyhatalmaknak az olasz belső fejlődésre gyakorolt hatását, ugyanakkor elemzőértékelő módszerrel elkerüli az egyoldalú beállításokat s a külső tényezők befolyását a maguk ellentmondásosságában tárja elénk (34., 44., 76. stb. 1.). Úgy tűnik, a szerkesztés és az előadás szempontjából egyaránt az 1861-ig terjedő, mintegy száz esztendő összefoglalása volt a legnehezebb. Az e korszakkal foglalkozó fejezetekben ugyanis nemcsak általában kellett szólni az olasz fejlődést, a nemzeti újjászületés mozgalmát meghatározó tényezőkről, hanem be kellett mutatnia a különböző olasz államokat, azok sajátos karakterét, különböző fejlődési szintjét. Noha a kötet bizonyos zsúfoltsága leginkább e fejezetekben érződik, az egyes olasz államokról mégis jól sikerült portrék kerekednek ki. Ezek nemcsak arra adnak magyarázatot, miért jut különleges szerephez a risorgimentóban Piémont, hanem megvilágítják a tőkés fejlődés olasz sajátosságainak, a 20. századi olasz társadalom belső feszültségeinek történeti hátterét is. A munka higgadt módon tárgyalja az olasz történelem egyik jellegzetes, az irodalomban általában sok érzelmi töltéssel ábrázolt mozgalmát, a carbonárikét, kapcsolatát a szabadkőművességgel, a parasztsággal s a Giovane Italia mozgalommal. Részletesen szól Kis az olasz egység különböző politikai-társadalmi irányzatairól, behatóan elemzi Cavour, Mazzini és Garibaldi koncepcióját, szerepót, hatását. Az olasz. 10*
