Századok – 1976

Történeti irodalom - Ausztria története lengyel tükörben (Ism. Kovács Endre) 712/IV

718 TÖRTÉNETI IRODALOM 718 tendenciákkal szemben a cseh federatív program jelentett ellensúlyt, mert ez védelmet nyújtott volna mind a német imperializmus mind az esetleges cári behatolás ellen. Az első világháború eseményeit tárgyalva a szerző a cseh politikát tartja legszervezettebbnek, ez járult hozzá legnagyobb mértékben a Monarchia végső összeomlásához. Megmutatja ennek a politikának kétarcúságát: odahaza lojalitást mutat a birodalmi eszme iránt, miközben külföldön a birodalom megdöntéséért indít propagandát. A cseh emigrációnak volt sikere, hogy a többféle irányba tartó délszláv mozgalom végül a jugoszláv állameszme jegyében egyesült. A Monarchia megdöntését szorgalmazó erők azonban csak 1918-ban arattak teljes győzelmet, és bizony nem volt csekély az ellenkező törekvés sem, amely a Monarchia megőrzésére irányult. A könyv utolsó fejezetei meggyőző képet adnak a lengyel és az ukrán politikai táborban észlelhető megosztottságról. A jelentős munka oda konkludál, hogy a Monarchia végső bukását a hadszíntéren lezajlott katonai események döntötték el. Feltételezi, hogy enélkül a Monarchia nemzetiségeinek mozgalmai egy idő múltán kimerültek volna, ismét érvényre jutottak volna a kompromisszumos törekvések. A háború első két évében a Monarchia erős volt és egységes; a bomlásnak semmi jele. A Nyugat-Európában tevékenykedő emigráns bizottságoknak nem lett volna elég erejük ahhoz, hogy megdöntsék a Monarchiát. Az igazi lökőerő: a német hadsereg 1918. évi nyári veresége a francia fronton és a balkáni arcvonal összeomlása 1918 szeptemberében. Eszerint tehát a nemzeti kérdés önmagában nem volt okozója a birodalom bukásának, ám a nemzeti kérdést eldöntötte az, hogy a katonai vereség egyben az állam végét is jelentette. Noha a lengyel szerző a Monarchia bomlásának ellenszerét elsősorban a federációban látja, mégsem meri állítani, hogy az ily módon átalakított birodalom képes lett volna kielégíteni a nemzetiségeket. Ha a Monarchia túlélte volna a válságokat, akkor is fokozottan kellett volna számolni a felbomlás irányába mutató tendenciákkal. A polgári nacionalizmus külön válási törekvései mellett számolni kellett az öntudatosodó tömegekkel, a munkásosztály, a parasztság demokratikus követeléseivel, melyek ugyancsak helyet kaptak a nemzeti függetlenségi programban. A tömegek igényeinek jelentkezését jól bizonyítják a háború utolsó évei. A szerző úgy látja, hogy a háború vége azt is világossá tette, hogy a birodalmat sokáig egybetartani segítő osztrák—magyar bürokrácia is csődöt mondott. És a végső mérleg? A szerző távol tartja magát az egyoldalúságoktól, nem osztja egyik-másik osztrák történész (pl. Hugo Hantsch) idealizáló szemléletét, de nem tagadja azt sem, hogy a nagy birodalomhoz való tartozás számos előnyt is nyújtott a lakosságnak. A külhatalmi expanziótól való védettség igazi jelentősége csak 1918 után lett nyilvánvalóvá, amikor a birodalom felbomlásával létrejött kis államok képtelenek voltak ellenállást tanúsítani a német fasiszta támadás ellen. Ám a nemzeti eszme hatalmas vonzóerőt gyakorolt a birodalom egyes népeire, a Monarchia bukását nem csak elkerülhetetlennek, de pozitív fejleménynek is kell tartani függetlenül attól, hogy csalódások is érték az önállósult nemzeteket az első világháborút követően. Wereszycki történetírói erényei között szembetűnő a minden nacionalizmustól távol álló, szenvedélymentes, elfogulatlan tárgyilagosság. Ez a történész magatartás vonul végig Ausztriával foglalkozó könyvein is, melyek ezenkívül még a tárgy olyan beható ismeretéről is tanúskodnak, amely e munkákat nemcsak élvezetesekké, de rendkívül tanulságosakká és ösztönzőkké is avatják. A magyar olvasó különösen haszonnal forgathatja azokat. KOVÁCS ENDRE