Századok – 1976

Történeti irodalom - Ausztria története lengyel tükörben (Ism. Kovács Endre) 712/IV

TÖRTÉNETI IRODALOM 713 hagyja a Monarchia nem osztrák népeinek történetét. Be kellett érnie a fontosabb utalásokkal. így Ausztria története nem lehetett egyben az össz-Monarchia története is. Egy ilyen nagyigényű szintézis még egy terjedelmes monográfia kereteit is szétfeszítené. Wereszycki könyve mindenekelőtt magának az államalakulatnak a létrejöttét és további sorsát kíséri figyelemmel abból a meggyőződésből indulva ki, hogy hosszú távon az állami tényező szerepe az, ami meghatározó volt az egyes nemzetek életében. Nem éri be azzal a leegyszerűsítő megállapítással, hogy az államot a nemzet hozza létre, hanem kétoldalinak tekinti az állam és a nemzet viszonyát. Különösen a régi korokban, amidőn a nemzeti tudat egészen mást jelentett, mint manapság. A feudális korban az államot uralkodók és dinasztiák képviselik, s ez a tény nyomja rá bélyegét az egyén és a közösség viszonyának alakulására. De az osztrák birodalomban kivételes helyzettel van dolgunk: itt nem az osztrák „nemzet' alkotta meg azt, ami a birodalomban jelentős, mint ahogy nem a Habsburg-dinasztiában inkarnálódó állam teremtette meg az osztrák „nemzetet" sem. Vajon volt-e egyáltalán a történelem folyamán osztrák nemzet? A szerzőnek ezzel a kérdéssel is szembe kellett néznie. Ügy látja — és helyesen —, hogy a középkorban Ausztria története valójában a német történelemnek egy része. A különálló Ausztria csak az újkorban kezd érdekessé válni Európa szemében, amiből az következik, hogy a könyvben Ausztria története címszó alatt végig a középkoron valójában német történelmet kapunk. Wereszycki nem titkolja, hogy Ausztria történetét lengyel szemszögből tárgyalja, s bátorítja az a körülmény, hogy Lengyelország és Ausztria történetének alakulásában sok hasonló vonást lát: a fejlődés Európának ugyanabban a régiójában, lényegében hasonló úton ment végbe. A középkorban mindkét állam hatalmas impérium volt, aminek csak a 18. század második felében beálló változások vetettek véget. Ám nem csekélyek az eltérések sem. A szerző első helyen említi azt a körülményt, hogy míg Ausztria kezdettől nemzetiségileg vegyes államalakulat, Lengyelországot már a Piasztok óta etnikailag egységes államnak tekinti, melynek határain túl is lakott lengyel elem. Ami a lengyel —ausztriai kapcsolatok pozitív-negatív oldalait illeti, a szerző nem bocsátkozik történetfilozófiai fejtegetésekbe, de nagy elismeréssel szól Galíciának a múlt század második felében elnyert autonómiájáról, amikoris köztudomásúan a Habsburgbirodalomnak ez a része lett menedékhelye a nemzeti felkelésben résztvett lengyel hazafiaknak, lehetővé vált a lengyel nyelvű és szellemű kultúra fejlesztése, szabadon bontakozhatott ki a politikai élet mind a bécsi birodalmi gyűlésben, mind a tartományi gyűléseken. A tisztán lengyel igazgatás alatt álló Galícia nevelte fel az első világháborút megelőzően a későbbi önálló Lengyelország politikus gárdájának zömét. Mindezek tények, melyek a már ismert igazságra világítanak rá, hogy tudniillik a három megszállott övezet között a galíciai volt az, amely a lengyelség számára kulturálisan és politikailag a legelőnyösebb volt, gazdaságilag pedig a leghátrányosabb. Az már történelmi paradoxon, hogy éppen a hatalomvédte biztonságban élő galíciai lengyel nemesség és polgárság folytatott harcot a 18. század végétől (Dabrowski légiója) Ausztria ellen és hogy a múlt századi összeesküvő mozgalmaknak is igazi központ ja volt és maradt Galícia. Wereszycki elsősorban politikatörténész, de könyvében sokoldalú rajzra törekszik, tárgyalja a gazdasági változásokat, a vallási viszonyokat, a kultúra egyes ágazatait. Igazságos ítéletre törekszik, nem valami rémképet rajzol az egykori Monarchiáról, s ha szól a retrográd tényezőkről, nem mulasztja el a haladó jellegű eszmék, mozgalmak regisztrálását sem. Nem feledkezik meg arról a tényről, hogy Ausztria és ennek fővárosa évszázadokon át a művészetek, a tudomány kisugárzó központja volt, melynek hatása érződött az egész birodalomban. A bécsi tanintézetek, az építészet, az egyházi művészet éppúgy méltatást kapnak a könyvben, mint a humanizmus vagy a felvilágosult abszolutizmus ideológiája. 9 Századok 1976/4.