Századok – 1976

Beszámoló - Jemnitz János–Mucsi Ferenc: A XI. linzi konferencia (1975. szept. 9–13.) 706/IV

710 JEMN1TZ JÄNOS-MUCSI FERENC zetit átmeneti, elhanyagolható, taktikai jelentőségű kérdésnek tekintették. A továbbiakban Kautsky nézeteit minősítve, a referens hangsúlyozta, hogy a II. Internacionálé vezető teoretikusa igen szűken értelmezte a nemzeti mozzanat jelentőségét, és emiatt a munkásmozgalom ellenfelei jelentős taktikai előnyökhöz juthattak a nemzeti kérdés pozitív felkarolásával. K. Renner programját elégtelennek minősítette, O. Bauerről viszont megállapította, hogy szinte ő tekinthető az egyetlen teoretikusnak, aki a nemzeti kérdés elméletét igyekezett megteremteni, elsősorban a nemzeti fejlődés történeti útjának alapos kidolgozásával. A kibontakozott vitában elsősorban H. Mommsen újszerűen megfogalmazott kérdésfeltevéseit és állításait vitatták. így L. Hornik (Bécs), E. Wangermann (Leeds) azt bizonyították, hogy Marx és Engels nem becsülték le a nemzeti kérdés jelentőségét; az írek példája azt bizonyítja, hogy a nemzeti felszabadulást a szocialista forradalom feltételének tekintették. A linzi H. Konrád szerint Mommsen túlértékeli O. Bauer elméleti tevékenységének jelentőségét; I. Lunyov (Moszkva) Lenin elméleti munkásságának hatalmas jelentőségét méltatta, kiemelve a lenini imperializmus-elmélet és a nemzetek önrendelkezési jogának elismerése közötti szerves összefüggés jelentőségét. Mommsen elismerte: Lenin zseniálisan megragadta a nemzeti kérdés nagy fontosságát, de azt hangoztatta, hogy nagyobb munkában elméletileg nem dolgozta ki a nemzeti kérdést; ezzel szemben O. Bauer elméletileg sokat tett a kérdés kidolgozásáért, gyakorlatilag azonban megkésett a nemzeti ellentétek megoldásában. A vita másik fontosabb témaköre az ausztromarxizmus és a nemzeti kérdés kapcsolata volt, s részint a referátumok, részint E. líedzsics (Jugoszlávia) írásos hozzászólása alapján bontakozott ki. Az utóbbi, ismertetve K. Renner, О. Bauer, V. Adler, majd а szlovén, a horvát s a boszniai-hercegovinai szociáldemokrácia álláspontját a nemzeti kérdésben, oda konkludált, hogy a háború végével az ausztromarxizmus — jugoszláv talajon — teljesen összeomlott, mivel kezdettől fogva történelmietlen alapozású volt. H. Konrád az ausztromarxisták marxista igényéről szólt; kétségbe vonta, hogy elméleteik a burzsoá hatás termékei lettek volna. Állítását történeti példákkal, mindenekelőtt a neudörfli kongresszusnak a nemzeti kérdésre vonatkozó pozitív szellemű határozatával vélte bizonyíthatónak. J. Oalandauer (Csehszlovákia) a cseh-szláv szociáldemokratáknak a nemzeti kérdésben is tanúsított opportunizmusáról beszélt, megállapítva, hogy nem voltak radikális állásponton sem osztály-, sem nemzeti szempontból. H. Steiner (Ausztria) arról szólt, hogy az ausztromarxistákban volt bizonyos „német kultúrmisszós tudat", ami sértett bizonyos kisnemzeti érzékenységeket. Az utóbbi megállapításhoz csatlakozó F. Klopíió (Ljubljana) — bizonyos túlzással — a „nagynemzeti" elhivatottságtudat, sovinizmus jelenségeit elemezte. Szerinte még Engelsnól is előfordult ilyesmi, midőn például a „történelem nélküli népekről" szólt, vagy Rennernél, aki még 1912-ben is „balkáni szemétdombról" beszélt. Felszólalását zajos ellenvélemények fogadták, s többen is kimutatták, hogy — amellett, hogy bizonyos részigazság van Klopéió szavaiban — idézett példáira számos ellenpéldát lehetne felsorakoztatni Engelstől is, másoktól is. S. Miller (Bonn) azt hangsúlyozta, hogy Klopéió állításai inkább úgy fogalmazhatók, hogy a nagy nemzetekben megvolt „küldetés-tudat" sokkal inkább pozitív tartalmú volt, inkább a nagy gazdasági egységek előnyének felismerése állt mögötte, s nem valamiféle soviniszta elfogultság. J. Chlebowczyk (Cieszyn) a fentiekhez még annyit tett hozzá, hogy a nagy nemzetek szocialista vezetői nem számoltak a nagyarányú asszimilációval, azt természetesnek vették, s ennek „nemzeti ellenhatását" kizárólag burzsoá jellegűnek minősítették. F. Tych referátumával vitázott a lengyel A. M. Zamowska, aki szerint Tych tipológiájához még egy lengyel „vonal" mutatható ki: a radikális fiataloké, akik 1906-ben egy demokratikus, föderatív Oroszország részeként képzelték el Lengyelországot. R. Wohl-