Századok – 1976
Beszámoló - Jemnitz János–Mucsi Ferenc: A XI. linzi konferencia (1975. szept. 9–13.) 706/IV
A XI. LINZI KONFERENCIA 711 gemuth azt hangsúlyozta, hogy már abban az időszakban előfordultak olyan társadalmipolitikai helyzetek, amikor a proletariátusnak támogatnia kellett a „haladó burzsoáziát" — s ez a körülmény nem szerepel Tych referátumában. Ezzel szemben H. J. Steinberg (Bremen) azt hangsúlyozta, hogy nyilvánvalóan fontos a nemzeti kérdés demokratikus megoldása, de főleg a nagy nemzeteknél roppant nehéz feladat az imperializmussal szemben „nemzetinek" lenni. Figyelmet keltett Erényi Tibor felszólalása, aki határozottan kimutatta, hogy Marx és Engels semmiképpen sem vádolhatók „nemzeti nihilizmussal", internacionalista felfogásuk hatékonyságát azonban erősen korlátozták azok a viszonyok, amelyek között a kifejlődőben lévő proletariátus osztályharcát vívta. Itt ui. szükségképpen megfogalmazódtak — az erős polgári-kispolgári nacionalista áramlatokkal szemben — a nemzetit háttérbe szorító álláspontok. Ezzel összefüggésben szólt az Osztrák-Magyar Monarchia szocialista pártjainak a nemzeti-nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontjáról, majd a lenini nemzeti önrendelkezési jog jelentőségét méltatta. Mucsi Ferenc írásban benyújtott hozzászólása a magyarországi nemzetiségi munkásság szocialista szervezésének problémáit, nehézségeit elemezte az 1900—1918 közötti időszakban. Ugyancsak írásban adták be közös hozzászólásukat a dániai G. Gállesen, N. F. Christiansen és G. Sorensen, akik az első világháború előtti észak-schleswigi dán nemzetiségi kérdés s a helyi dán illetve a német szociáldemokrata párt ezzel kapcsolatos politikáját elemezték. Ezek után a referensek válaszai következtek. F. Tych három alap-csoportra redukálta tipológiáját: 1. a nemzeti érdekek elsődlegességét vallók, 2. a nemzetit alárendelt mozzanatként elfogadó forradalmi baloldaliak (Lenin, Luxemburg); 3. a zsákutcának bizonyult nemzeti nihilizmus képviselői. Hozzátette ehhez, hogy az 1. csoporton belül további alcsoportok mutathatók ki: a nyíltan nagyhatalmi irányt képviselők, a soknemzetiségű országokban a „nagynemzeti" irány hívei, végül a kisnemzeti (szeparatista) felfogás hívei; — hozzátéve, hogy az utóbbi felfogásában lehetnek bizonyos demokratikus mozzanatok is. Rosa Luxemburg értékelésével kapcsolatban leszögezte, hogy R. Luxemburg nem volt nemzeti nihilista; ő a szocialista nemzetek egységének volt a híve. P. Merchav válasza leszögezte, hogy Tych-helT lényegében egyetért, de vannak bizonyos terminológiai nehézségek, főleg a baloldal különböző áramlatainak jelölését illetően. Vitatta, hogy Marx és Engels az írek szabadságát tekintette volna elsődlegesnek. Szerinte nem az írek (vagy a lengyelek) mellett léptek fel, hanem az angol munkásokért, illetve az orosz cárizmus ellen, s ennek így más a jelentősége. Figyelmeztetett arra, hogy helytelen lenne a klasszikusok minden egyes — főleg publicisztikai — megnyilatkozását tudományos-elméleti megnyilvánulásként értékelni. H. Mommsen válaszában a „nemzetit" elutasító szociáldemokrata álláspontok tévedéseit, politikai károsságát elemezte. Kimutatta, hogy a nemzeti mozzanat s a burzsoá állami mozzanat azonosítása súlyos károkat okozott Ausztriában; antimarxistának bélyegezték mindazokat, akik a tágabban értelmezett „nemzetit" támogatták. Végül O. Bauer jelentőségét hangsúlyozta ismételten.
