Századok – 1976

Beszámoló - Jemnitz János–Mucsi Ferenc: A XI. linzi konferencia (1975. szept. 9–13.) 706/IV

A XI. LINZI KONFERENCIA 709 koztatását nemcsak a kommunista mozgalomban meglevő visszahúzó erők akadályozták, hanem az országot elöntő nacionalista hullám hatására az MSzDP-ben érvényesülő nacionalista befolyás is. Csak a belső küzdelmekben is megerősödött népfront-gondolat tisztázása után kerülhetett sor a konkrét program kidolgozására, majd a háborús tapasztalatok nyomán a hazai antifasiszta erők tényleges összefogására. Három írásos korreferátum is készült az osztrák munkásmozgalom alakulásáról és az antifasiszta egységfront sajátos osztrák útjáról 1934 és 1938 között. E témához kapcsolódott J. Buttingemek, az ausztriai egységfront-politika egyik aktivistájának felszólalása, aki azt taglalta, hogy annak idején miért nem a szociáldemokrata vezetőkkel igyekeztek kapcsolatokat létesíteni, s miért újabb szindikalista-baloldali szocialistakommunista front kialakításán fáradoztak. M. Vortiková (Prága) azt világította meg, hogy Csehszlovákiában a müncheni periódusban a kommunisták és a baloldali szocialisták között létrejött bizonyos együttműködés. A finn történészek munkacsoportja korreferátumot terjesztett be arról, hogy országukban miként alakultak a politikai párt- és osztályerőviszonyok, milyen volt a nagytőke politikája, hogyan alakult ki a szociáldemokraták és agráriusok szövetsége és bontakozott ki — merőben sajátos talajon — a finn népfrontmozgalom az 1930-as évek második felében. A jugoszláv történészek közül F. Klopíic szólt arról, hogy a második világháború előtt, de inkább már alatta, miként alakult ki a jugoszláv területeken a népfrontmozgalom — a nemzeti honvédelem talaján. E korreferátumokhoz illetve felszólalásokhoz azonban nem hangzottak el megjegyzések, nem váltottak ki vitát. A vita tartalmilag nem zárult — nem zárulhatott — le. A résztvevők egyetértettek abban, hogy jelenleg a legfontosabb a felvetett kérdések további alapos kutatása. A konferencia második témaköreként termékeny eszmecsere zajlott le „Az osztályharc és a nemzeti kérdés a II. Internacionálé időszakában" címmel. A néhány évvel korábban már napirenden volt kérdés ismételt megvitatása indokoltnak bizonyult: az elmúlt évek kutatási eredményei alkalmas kiindulópontul szolgáltak a több mint 20 részvevővel lezajlott vita számára, amely három, írásban beterjesztett referátum alapján bontakozott ki. A lengyel Feliks Tych — alapos történeti elemzés után — kísérletet tett a II. Internacionáléban a nemzeti kérdés és az osztályharc összefüggései kapcsán kialakult különböző felfogások, irányzatok tipológiájának megrajzolására. Megkülönböztette a konzervatív, „nagynemzeti", továbbá „kisnemzeti" felfogásokat a színkép jobboldalán, a jakobinus hagyományokkal rendelkező francia szocialista álláspontot (Jaurès) s a vole szembenálló „forradalmi szindikalista" antipatriotizmust (Hervé); a Rosa Luxemburg nevével fémjelzett baloldal anacionalizmusát, végül Lenin forradalmi felfogását, amely a munkásosztály nemzetközi forradalmi mozgalmát összekapcsolta a nemzetek önrendelkezési jogával. Az izraeli Peretz Merchav referátumában részint a kérdés történeti összefüggéseit vázolta fel, részint pedig a korabeli nemzetközi munkásmozgalom egyes elméleti állásfoglalásait elemezte, egybevetve egymással az egyes szocialista teoretikusok nemzetdefinícióját s a nemzeti kérdés jelentőségéről, a munkásság osztályharcában elfoglalt helyéről vallott felfogását. Álláspontja szerint a korszak tévedéseinek, a nemzeti kérdés bizonyos fokú lebecsülésének a magyarázata abban rejlik, hogy a II. Internacionálé teoretikusai — és gyakorlati politikusai — nem ismerték fel, hogy — úgymond — a nemzeti és az osztálytagozódás két egyenrangú tartós csoportalakító tényezője a modern társadalmi fejlődésnek. Hans Mommsen (Bochum, NSzK) referátumában szólt az I. Internacionálé időszakáról is, azt hangoztatva, hogy —szerinte — Marx és Engels nem dolgozták ki az osztályharc és a nemzeti kérdés összefüggéseinek elméleti vonatkozásait, illetve, a nem-