Századok – 1976

Beszámoló - Jemnitz János–Mucsi Ferenc: A XI. linzi konferencia (1975. szept. 9–13.) 706/IV

708 JEMN1TZ JÄNOS-MUCSI FERENC nemcsak a fasizmussal szemben annak idején, hanem a kapitalizmussal szemben továbbra is a népfront az egyetlen alternatíva. Az osztrák L. Hornik (Bécs) hangsúlyozta, hogy az egységfront nem valamiféle manőver volt, ahogy sok nyugati történész állítja. Az egységfrontot alulról a tömegek sürgették - szorgalmazták, s osztrák vonatkozásban említette, hogy annak szükségességét később még a jobboldali beállítottságú szociáldemokrata vezetők (pl. W. Ellenbogen) is felismerték. Mások — miként S. Miller (Bonn) — azt hangsúlyozták, hogy a népfront kialakítása körüli nehézségekben nagy szerepük lehetett a múlt hagyományainak, olykor a sérelmeknek is. K. Mammach (NDK) arról szólt, hogy az 1930-as évek kezdetén a szociáldemokrata vezetőknek — elsősorban a németeknek — a „kisebb rosszat" hirdető és követő politikája mennyire bénítóan hatott a népfront kialakítására. Heves vita folyt a spanyolországi események értékelése körül is. Többen kifogásolták Techniczek referátumának kommunistaellenes hangvételét. Mint Jemnitz János megállapította, kevesen vonják kétségbe, hogy a CNT-nek ós az anarchistáknak Katalóniában és Aragóniában komoly befolyásuk volt; a referens azonban — a kérdést szinte mitizálva — az üzemek szocializálását, a mezőgazdasági kollektív gazdaságok létesítését anélkül tárgyalta, hogy a legcsekélyebb kritikával vizsgálta volna azok tényleges eredményességét és hatását. Ez a probléma azonban a történeti irodalomban még nem megoldott, ahogyan Caballero politikájának elemzése is még hiányos és ellentmondásos. W. Abendroth (Frankfurt am Main) a népfront kormányok fokozódó nehézségeivel kapcsolatban arra utalt, hogy nem sikerült emelniük az életszínvonalat, s a középrétegeket megnyerniök. Többen azt bizonyították, hogy a tőkés rendszer válságának nem kellett szükségszerűen fasizmushoz vezetnie, s példaként (P. Lösche, Göttingen) az Egyesült Államok történeti fejlődósét említették. Míg a résztvevők közül egyesek nagyobb időszakra vonatkozóan igyekeztek átfogóbb feleleteket adni, vagy kérdéseket felvetni, más felszólalók körülhatároltabb témákat érintettek. W. Kowalski (NDK) két vonatkozásban bírálta a Szocialista Munkásinternacionálé politikáját: az 1930-as évek elején a Szocialista Internacionálé antikommunizmusa megakadályozta az egységfront kialakítását; a müncheni időszakban pedig De Brouckcre maga is, ahelyett, hogy aktív nemzetközi politikai akciót hirdetett volna meg, szintén azt a felfogást képviselte, hogy a szocialisták tevékenységének saját országuk határai között kell maradniuk, — ami gyakorlatilag az Internacionálé feladását jelentette. A népfront témakörébe tartozó kérdések átfogó, egyetemes, avagy a „súlyponti" országok (Németország, Spanyolország és kisebbrészt Franciaország) vonatkozásában történt megvitatásán túl számos írásos korreferátum illetve hozzászólás foglalkozott e kérdésekkel oly módon, hogy egy-egy ország sajátos történeti viszonyai közt vizsgált munkásmozgalmának tanulságaiból szűrtek le következtetéseket az egész nemzetközi munkásmozgalom számára. Magyarországi vonatkozásban Szabó Ágnes elmondotta, hogy a KMP 1936 decemberében kezdte meg új politikai irányvonalának kidolgozását, a KI VII. kongresszusának határozataival összhangban. Az 1936. esztendő elméleti munkássága a magyar forradalom várható perspektívájának, valamint a demokratikus Magyarország megteremtése antifasiszta programjának kidolgozásával telt el. Ehhez a KMP-nek szakítania kellett korábbi szektás álláspontjával a szociáldemokrata párt megítélését illetően. Az eredményes együttműködés érdekében természetesen a szociáldemokraták álláspontja is korrekcióra szorult. Mindkét párt nagy erőfeszítéseket tett a népfront-politika nemzetközi tapasztalatai értékesítésére. A tapasztalatokat fel akarták használni a hazai ellenforradalmi rendszer, e sajátos fasiszta diktatúra elleni küzdelemben. A népfront politikai kibonta-