Századok – 1976
Közlemények - Bajomi Lázár Endre: A Párizsi Kommün száműzöttei Magyarországon 675/IV
A PÁKIZSI KOMMÜN SZÄ.MÖZÖTTEI MAG \Г ARO RSZÁGON 687 Aladár1 3 kapcsolatát, továbbá azt a szoros barátságot, amely Mme Adamot a hajdani magyar emigránsokhoz fűzte) biztosan állíthatjuk, hogy 1875-ben már az egész Tinayre-család Kassán volt. Victoire előzőleg néhány hónapot Nagykárolyban töltött, ahova utánajött Anna, miután nővére lányát, Caroline-t elhelyezte Debrecenben a Tiszai Vasút főmérnökének, Riedelnek a családjánál. Ezután egy boldog nyarat töltött fiával Encsen, Adleréknál, majd 1874 szeptemberétől Lángéknál lakik, ahol meglátogatja két fia: Louis Encsről, és Julien, aki szeptember 7-én érkezett meg Svájcból. Átmenetileg Anna gondoskodik a legkisebbekről Nagykárolyban (Caroline-ról, Ábelről és Andréról), de Victoire aggódik érte, hiszen igazán nehéz lehet az élete a három kiskorú gyermek mellett, azonkívül még mindig tart volt férjétől; így aztán nővére kívánságára ő is a felvidéki nagyvárosban telepszik le. Milyen meghatóak Victoire levelei !u Ez a negyvenötóves özvegyasszony, akit a bukott forradalmak tragikus végzete űzött ebbe az idegen városba, egy bizonytalan, de jobb jövőbe vetett, megingathatatlan hittel és akarattal harcol itt is, szinte szent odaadással mindent feláldozva gyermekeiért. Alig hogy megérkezett, felfigyel az ország keleti részében dühöngő éhínségre: ,,A magyarországi éhínség, bár nem olyan szörnyű, mint ahogyan az újságok írják, mégis létezik, sok szegényember bele is pusztul..." — írja nővérének Nagykárolyba 1875. december 27-én. „Napjaim kétségbeesésbe fúlnak, igyekszem egy kis felebaráti szeretetet csiholni a szívtelenekből. Amennyire tőlem telik, megmagyarázom az együttérzés törvényeit, hol könyörgök, hol pedig fenyegetőzöm e szent törvények nevében, de leggyakrabban csak közönnyel találkozom. Aki először kimondta, hogy üres hasnak nem elég a szép szó, valószínűleg soha nem járt Magyarországon, különben minden bizonnyal tele hasról beszólt volna." Bár meghívták Oroszországba, mégis Magyarországon marad, ahol Grünhutók (nagykárolyi orvoscsalád) és a szintén nagykárolyi Komoróczy-familia,1 5 az encsi Adlerék, valamint a kassai Lángék felettébb szívélyesen bánnak vele, aki a szokatlan környezetben nélkülözésre és magányra van ítélve. Először németül, majd magyarul tanul, miközben órákat ad és gondoskodik gyermekeiről. Arra gondol, hogy véglegesen letelepszik Magyarországon, fiaiból pedig földművest nevel. Tele van reménnyel és tervekkel, csodálja a város szépségét ós a Hernád partján húzódó Fő utcát, de gyakran mégis elcsügged ós megrázó szavakkal panaszkodik húgának. Franciát tanít különböző iskolákban ós állja az ádáz versenyt a többi tizennégy (egy húszezer lakosú városban !) Franciaországból érkezett tanítóval és tanítónővel, hogy magánórákhoz jusson. Még arra is jut ideje, hogy elbeszéléseket írjon, amelyek az ő szeretett szülőföldjén, Auvergne tartományában játszódnak és őseit idézik, sőt egyszer — kissé szégyenkezve — bevallja húgának, hogy . . . verseket is ír. Többnyire afféle játékos mondókákat, amilyeneket a gyerekek skandálnak az udvaron (,,akár azt is hiheted, hogy 13 György Aladár (1844 — 1906), újságíró, történész, 1860 táján Londonban ismerkedett meg Marxszal, majd 1871-ben hazatért Magyarországra. Felesége az Országos Nő-Iparegylet igazgatója volt, ahol Victoire előadásokat tartott, amint ezt Noël Tinayre szíves tájékoztatása alapján sikerült kiderítenünk. 14 A családi levelezést Noël Tinayre bocsátotta rendelkezésünkre, amiért ehelyt is köszönetem fejezem ki neki. 15 Kései sarjuk, Komoróczy Géza egyetemi adj. segítségével, sikerült kiderítenünk, hogy K. Miklósról van szó, aki mint főszolgabíró nagy házat vitt. A feleségét Űjfalussy Arpadine-nek hívták, aki — mint a neve is bizonyítja — „franciabolond*' volt, s egyik leányának a Corinne keresztnevet adta.
