Századok – 1976

A XIV. Nemzetközi történész kongresszusról - Arató Endre: Beszámoló a kongresszus munkájáról 490/III

496 A XIV. NEKZETKÖZI TÖKTÉNÉSZ KONGKESSZUS 496 kok a szocialista időszakban, és ezeket a dialektikus logikával nem lehet megmagyarázni. Esemény és struktúra közötti feszültség sem oldható meg a dialektika segítségével. Felmerültek az analitikus és a leíró módszerek közötti különbségek és Engelberggel ellentétben nem látták értelmét annak, hogy társadalmi formációkról beszéljenek. Nincsenek egyetemes, általános, az emberiség egész történetére érvényes törvényszerűségek. A marxista historikusok kifejtették az események társadalmi összefüggésekbe ágyazásának szükségességét, Ш. hogy a kollektív jelenségek megértéséhez szükséges az egyének szerepének ismerete, hiszen ezek gyakran jelentős befolyással vannak a társadalmi csoportok döntéseire. Esemény és struktúra kapcsolatát vizsgálva rávilágítottak, hogy bár igaz az, hogy események robbantják ki a társadalmi átalakulásokat, az is igaz, hogy a struktúrák mozgása határozza meg az átalakulás ritmusát. Óvtak a struktúrák szerepének túlbecsülése és az események jelentőségének lebecsülése veszélyétől. Az esemény a dinamikus tényező, a történelmi dinamizmus hordozója, a struktúra egyensúlyának megrendítésére, sőt felrobbantására is képes bizonyos történelmi körülmények között, valamint lappangó ellentétek felszínre hozására, adott társadalmi-gazdasági feltételek között. Nem fogadható el tehát a struktúrát történetietlenül abszolutizáló és az eseménytörténetet lebecsülő felfogás. Az eseményt a korabeli termelési mód funkcionálásának jelzőjeként, új struktúra létrejöttének előmozdítójaként és az annak talaján keletkező osztályharcok szignalizálójaként kell értelmezni. A struktúrák, a hosszú tartamú folyamatok előkészítő munkája után, eseményeknek köszönhetik életrekelésüket, majd uralomrajutásukat, és események, persze forradalmi események idézik elő elmúlásukat is, amikor már betöltötték történelmi funkciójukat. Nem osztották azok nézetét, akik az eseményt és a struktúrát egymással szembeállítva, egymástól föggetlen tényezőként kezelik és egymástól elszigetelve elemzik azokat. A második téma az Értékviszonyítás és értékítélet a történettudományban volt. Az előadó A. G. Weiler (Hollandia) filozófus — Max Weberre utalva — különbséget tett értékítélet és értékviszonyítás között, s az előbbit nem tekintette tudományos követelménynek, elismerte viszont, hogy minden kutatást értékek és érdekek vezetnek, s az értékviszonyítás szükséges feltétele a társadalomtudományi munkának. A modern pozitivizmus „értékelésmentességével" szemben és az „ortodox" marxizmussal szemben, amely a történelmet objektív törvényszerűségek szerint fejlődő folyamatnak tekinti és ebből a szempontból értékeli, a nyugatnémet „újmarxisták" álláspontjára hivatkozott, akik az emberek szubjektív, inkább spontán mint tudatos tevékenységének tulajdonítanak döntő fontosságot. A történetírói gyakorlat számára azokat a belga és holland polgári historikusokat tekintette példaképül, akik elvetik mind az „értékelésmentes dogmatizmust", mind a „társadalmilag elkötelezett dogmatizmust", — de a historikus feladatának tekintik, hogy egy általános humanista elkötelezettség értelmében tanulságokat vonjon le a történelemből, és hozzásegítse a társadalmat a jelenkor kérdéseinek megoldásához. A burzsoá történetszemlélet alapján álló, de bizonyos kompromisszumra hajló előadás vitájában a nézetek élesen polarizálódtak. Számos szószólója akadt az „értékelésmentes" történetírásnak. Nem az a történetírás feladata — ismételgették többek között ezt a jól ismert polgári nézetet —, hogy döntő-