Századok – 1976
Közlemények - Barla Gyula: Adatok a fiatal Kemény politikai tevékenységéhez és nézeteihez 461/III
472 BARI,A GYXJLA vad, nemzetiségünkre a koporsó szemfedele hull. A polgárosodás szünetlen terjeszti hódítmányait, s a melly nép nem hajlik szelíd igája alá, veszve van." A végzetszerű konklúziót az előző részletek magyarázzák: „minden reformnak, míg a fennálló formák között magának tért foglalhatna, ki kell előbb szorítani nagy mennyiségű álérdeket és ferde irányt. Ezen gyomirtás annál fáradalmasabb, minél egészre hatóbb és számos tömegre kiterjedő az átalakítás műve. Az úrbér kérdése több rengést fog előidézni Erdélyben, mint Magyarországon tevé, nálunk 1842 nem lehet oly nyugalmas, mint ott 1832, s azt felváltó évek."59 Eltekintve a nemzetiségi kérdés és a polgárosodás máskor tárgyalandó vonatkozásaitól, az idézetből világos a Kemény-emlegette megkésés átka. Az Erdélyben is olvasott és tisztelt Bulwer szerint: ha az elődök nem akartak lépésben haladni, az utódok a fatális bajt elkerülendő, nyargalásra kényszerülnek.6 0 Kemény félelme szerint is a kérdések megoldatlan garmadája visszaveti a fejlődést s a viszonyok súlyosodó ereje egyre átfogóbb rendezést kíván, ez pedig mélyítve a frontokat a kilábolást nehezíti, s ekkor a kataklizma árnya sötétleni kezd. E komor figyelmeztetés fel-felzúg műveiben; ez idő tájt a Sybilla-könyvek példázatával érzékeltette a sors kezemunkáját. A jós igéket, az allegorikus mesét már Wesselényi idézte, mert elszalasztott lehetőségek lajstromának fogta fel Erdély utóbbi történetét; szerinte az 1830-as évek elején harmadára fogyott, de többszörös áron kínált könyv megvásárlását elvető Erdély már önlétét kockáztatta. Az elherdált évek szimbólumává nőtt Kemény szemében is a történet ; a pusztulás sejtelmétől borzongatva idézte 1841. július 26-án, majd később: „nyilván volt, miként itt többé már nem a sybilla utolsó könyveinek, hanem belőle még néhány el nem égett leveleknek tűztőli megmentéséről van szó. Ez ügy a jog- és birtoktalan tömeg jövendője."6 1 A sajátos Kemény Zsigmond-i sorsfilozófiát érhetjük itt tetten: a késedelem a nemzethalál rémét — a reformkor egyik életserkentőjét — vetíti elébe, de korántsem a vak fátum eszméjét. Az Értelmező Szótár szerint a „végzet" jelentéstartalmában együvé kerül „az elkerülhetetlennek tartott sors" és a „sorszerű bűnhődés" fogalma. Ez utóbbi Kemény hitvallása. A világtörténelem azért lényegült előtte a világítélet színpadává, mert a büntető sors működését figyelte benne. A henye veszteglést, a végzethívők tétlenségét ostromolta ő folyton; elkeserítette, hogy „hihetetlenül lassan gyérül azok sora, kik — mint az Iszlámkövetők — többnyire tunya fatalizmus tetterőtlenségével tekintenek polgári viszonyaink szövedékébe".6 2 A cselekvésre agitált, még ijesztő reménytelenség közepette is. A történelem nem kényeztette el Erdélyt; Szentivánit már idéztük; Wesselényi is úgy nyilatkozott, hogy „mi szegénykék nagyon is kénytelenek vagyunk minden írott és elismert jogainkhoz ragaszkodni."8 3 Teleki László is tisztában volt azzal, hogy „Erdély egy gyenge ország", „Erdélyben mertek már sok olyat tenni, mit Magyarországon nem mertek".6 4 Kovács Lajos a „divide et vinces" 69 EH, 1842. febr. 18. 60 B. Szabó László: Széchenyi, Petőfi és az Ellenzéki kör 1848-ban. Bp. 1930. 2. 61 EH, 184.2. jan. 11.; nov. 11.; ÖM, V. 1897. 287. 62 EH, 1843. jún. 6. 63 EH, 1843. jan. 10. 64 Teleki László : Válogatott munkái. I. Bp. 1961. 351, 355, 359; vö.: Pesti Hírlap, 1841. ápr. 14.
