Századok – 1976
Közlemények - Barla Gyula: Adatok a fiatal Kemény politikai tevékenységéhez és nézeteihez 461/III
470 BAIILA GYULA S ebből következően — nevezzük ezt a harmadik láncszemnek — folytonosan gyomlálni, irtani kell a balvéleményeket, tisztítgatni, gondozni a sóvárgó törekvéseket, hogy elfogadható alakot és létet nyerjenek. Saját szavaival: „A törvényhozás tiszte megkérdeni a véleményt, kihallgatni a köz óhaját, észlelni a támadó érdeket, hódolni a hatalomra kapott akaratnak, de tiszte egyszersmind kiegészíteni az eszmét, melly a tömegben csak töredékileg jelentkezett, nemesíteni az irányt, mellynek már kezdetekor van salakja."53 A tétel első felének akár megölője is lehetne a második: adódhat úgy, hogy a szép szavak vagy eltemetik, vagy félremagyarázzák, kiforgatják az eredeti értelmet; labilis értelmezhetőségével ugyanis megengedhet (eltűrhet) minden olyan beavatkozást, mely finomító-nemesítő tendenciára hivatkozással, legyen bár a módosítás lényegbevágó, az „óhajtáson", a „támadó érdeken", s „hatalomra kapott alakon" változtatást eszközöl. E veszély korántsem agyrém; épp azért az elméletet csak a gyakorlat minősítheti. Kemény filantróp lelkülete és elkötelezettsége biztosítéka volt ugyan céljai töretlenségének; ahogy valamivel későbben meg is írta: „hőbben óhajtom a nép jóllétét, hogy sem valaha eszembe jusson népszerű kifejezésekkel azt hátrább tolni"5 4 , de nyilatkozatán túl meggyőző tevékenysége —- minden felszólalása és írása — útját állja a félreértelmezésnek. Nem engedte ezt kikovácsolt rendszerének logikája sem: a javítási módozatok megtárgyalását — íme a negyedik vonás — a nyilvánosságra bízta. S mivel ott minden rendű ós rangú nézet szóhoz jut, s mivel ott csak okok és érvek dominálhatnak, nyíltan ellenséges vagy alattomosan ártó szándék tartósan nem regnálhat, sőt minden rendű és rangú nézet egyhamar lelepleződik: e nyilvánosság a kezessége a vélemények kicserélésének, a közvélemény kifejeződésének ós uralmának. Tulajdonképpen az egész közéletet egy nagy vitafórumnak képzelte el: a megye- és országgyűlés, a különböző politikai tanácskozások és a hírlap egyaránt a tennivalók előkészítését szolgálta volna. Eőként a sajtó, mert ott minden értelmes ember szót kaphat (sőt tanulatlanok is nyilatkozhatnak); ott „a polgárok minden köztette a ministertől le az utolsó bérkocsisig szabad vizsgálat tárgya. S ez, mi minden egyébnél inkább fenntartja, fejti és gyarapítja a nemzet értelmességét, oltalmazza a gyámoltalant az igazságtalan, a gyengét az erős ellen."55 A szólás- és a sajtószabadság illetve a nyilvánosság védelmezése ezért oly kiiktathatatlan Kemény szisztémájából. Megléte, lévén a közvélemény kifejezője és gyámola, szinte egymaga garantálhatná a reform-gépezet működését: elszigetelné a haladás-ellenes erőket, világossá tenné a viszonyok erejét, a szembenálló felek közt bizalmat ébresztve, áldásos együttműködést érlelne, és mindezzel az átalakulás nagy processzusát munkálná. Kemény mindig ide: a rendszer-változtatás szükségéhez jutott el. Párját ritkította harci kedve, elszántsága és ellenállhatatlan érvelése. Enthuziazmus fűtötte és aggasztotta a stagnálás; különösen az, hogy a meginduláshoz kívánatos kezdeményező-erő nem gyűlt össze, hogy a „Talleyrandi értelemben vett" nyilvános közvélemény alig mutatkozott, s „egyhamar előállni nem fog".50 Riasztotta, hogy a tespedés „gyúanyagot" halmoz fel, mely előbb-utóbb káotikus robbanással fenyeget, s a mulasztást sújtó nemezis fogja bőszült diadalát 53 EH, 1842. ápr. 26. 54 Korteskedés és ellenszerei, I. 1843. 71. 66 EH, 1842. ápr. 5. 56 EH, 1843. jún. 6., vö.: 1842. szept. 13.
