Századok – 1976
Közlemények - Barla Gyula: Adatok a fiatal Kemény politikai tevékenységéhez és nézeteihez 461/III
KEMÉNY POLITIKAI TEVÉKENYSÉ6ÉHEZ 469 Az újdonság illata, a felcsillanó emberséges korszak ígérete izgalommal töltötte el, s arra késztette, hogy késedelem nélkül kihallgassa az idő szavát. S mivel a korszellem közfelfogás szerint mindig az úgynevezett „közvélemény" révén ismerteti meg magát, hamar ráterelődött figyelme erre az Európa-szerte bolygatott-vitatott problémakörre, s hosszas tapogatózás után ő is arra az álláspontra jutott el, amelyet a magyar liberalizmus legjobbjai már korábban képviseltek. Már Szász Károly arra figyelmeztette — se tant Savignytől vette —, hogy „a köztudatban szendergő igazsági eszmék "-liez 49 igazodni kell. Hasonló felfogással találkozhatott a Hitelben, az 1832—36-os országgyűlés idején, közelebbről a Pesti Hírlapban, A kelet népe vitában, vagy már előbb Rottecknél, Hegelnél5 0 (kinek jogfilozófiáját — oly nagy köztük a hasonlóság — talán olvasta is), és természetesen másoknál, hisz ritka politikus tekintett el a közvélemény fogalmának tüzetesebb vizsgálatától. Keményt leginkább Talleyrand szavai ragadták meg. Jogi jegyzeteit készítve Pölitz jog- és államtudományi könyvéből másolta ki a nevezetes aforizmát: „Üsmerek valakit, kinek több értelme van mint Voltairenek, több értelme, mint Buonoparténak, mint minden volt, létező és születendő világkormányosnak (pilot.) — ez a közvélemény."51 A figyelem-felhívó tétel nemcsak a Savigny—Szász Károly-féle tant erősítette meg benne, egyúttal a tájékozódás módozatainak kipuhatolására, egyáltalán a homályos és félremagyarázható fogalomkör összetevőinek a tisztázására is serkentette. Alaptézisét már 1841-ben kifejtette, tiltakozva — éppen a szatmári korteshadjárat látványos győzelme idején — az Erdélyben és Magyarországon sokak által elferdített közvélemény-értelmezés ellen: „a rossz hírbe hozott közvélemény egyebet nem jelent, mint rang és polgárzati jogkülönbség nélkül azok többségének, akik tettel, élőszóval vagy írásban részt szoktak venni egy nemzet szellemi élete kifejtésében, bizonyos kérdések felőli nézetét."5 2 A definíció nemcsak a becsődített és rivalgó korteseket rekesztette ki a fogalomból, hanem — s itt vehető észre az álláspont hordereje — a kiváltságosak érvei mellett s azok ellenében a nép szószólóira, a nagy egészre is tekintettel volt. Ebből az alaptételből sarjadt aztán Kemény minden további következtetése. Elsőként említendő, hogy az egymás mellett és ellen érvényesülésre törő s olykor alaktalanul gomolygó vágyak zúgásából szerinte a széles tömegek óhaja is jól kihallható. A nép között élő vagy a nép viszonyait ismerő politikusok egyre inkább hangot adnak a morajló panaszáradatnak, csak éppen érzékeny fül (Hegel szerint: zseni) kell a tömeg-keserv felfogására. Másodszorra az sem tagadható, hogy a nagy zajlásban számos téves felfogás s célzat bukkan fel, s .valójában az újfajta kívánságok sem mentesek bizonyos zavaros képzetektől vagy éppen salaktól. 19 Szász Károly : A szerzett törvények eredeti kútfejéről (A magyar tud. társ. évk IV.), Buda. 1837. III. 149-160. 50 Pesti Hírlap, 1841. jan. 2., jan. 23., jan. 27., jan. 30. stb.; A Kelet Népe 336., 343., 346., 444., 453., 484., 695. stb.; Kemény Zsigmond: Korteskedés és ellenszerei, II. 1844. 21 — 22; G. W. F. Hegel : A jogfilozófia alapvonalai vagy a természetjog és államtudomány vázlata, Bp. 1971. 328 — 340. 61 Pölitz: Staat-wissenschaftliche Vorlesungen; Kolozsvári Egyetemi Könyvtár. Ms. 3298; Nemzeti Társalkodó, 1841. dec. 31.; EH, 1843. jún. 6.; Kemény Zsigmond : i. m. II. 39. 52 Nemzeti Társalkodó, 1841.
